Londoni kirándulásom tanulságai következnek, magyar szemszögből, betűk és képek formájában. Azzal kezdeném, hogy nem tudom, milyen nyelven beszélnek ebben a városban, de azt a nyelvet sajnos én nem beszélem... Egyébként spanyolul nagyobb részt, némi magyar behatással ugyebár, úgyhogy, oké, nem hazudok tovább: valójában egy csomó mindent értettem. A bennszülött-kiejtés megértésének problémáján viszont tényleg majdnem minden magyar átesik, és erre számítottam is. De hogy ennyire?! Állítólag évtizedek kérdése az egész, és megszokja az ember.

A nagy forgó izé meg az a többi dolog, ami mindig ott van a haverok Facebook-képein

Az történt, hogy Galiciában megszállt a honvágy, és ezért elhatároztam, hogy meglátogatom második legnagyobb városunkat, mert még sosem láttam. Bő négy napot kanapészörföltem ott, barátoknál.

Vigyázat, ordas nagy közhely következik: mindennek örültem Londonban, csak épp a magyaroknak nem.

Kivételt képez persze legkedvencebb gimis osztálytársam és barátom, Luca és hitvese, Balázs. Szállás: pipa. Valójában épp Luca hívott meg, és – ezt hasznos lehet megjegyezni – engem nem érdemes hívni sehova, mert én megyek!

Luciék jogászok amúgy, otthon is tisztesen meg tudnának élni, szóval nem annyira gazdasági, hanem inkább morális-hangulati kivonulók. Luca most kávét csapol, férje meg felhőkarcolókon ipari alpinista. Sose hallottunk még hasonlóról, ugye? :)

Angol reggel: Mr.Bean, Mrs.Sausage és Mr. Chips

Az előbb megint nem mondtam igazat: volt ám több pozitív magyar-kszpírjönsz, (valamint nyilván az aktuális jelenlévők is mindig kivételek), viszont összképileg az általános londonimagyar sztereotípiához sajnos nem tudok sokat hozzátenni, az ugyanis igaz. Vessünk egy pillantást a Legnagyobb Info Oldal Nagy-Britanniában (LION) nevű magyar Facebook-csoport leírására:

>> DESCRIPTION

Szabalyok:
- politikaval kapcsolatos kiirasok TILOS
- mas csoportot hirdetni TILOS
- csunya beszed, masok inzultalasa TILOS
- piramisjatekok, mlm hirdetese TILOS
- hitelrontas, ragalmazas, masok lejaratasa (maganszemely, ceg) TILOS
- bulvar es like-olos oldalak es celeb hirek megosztasa TILOS
- napi MAXIMUM 1 hirdetes

Barmelyik megszegese figyelmeztetes nelkul egybol KIZARASSAL JAR! 

Kizaras utan a csoportba valo visszakerulesre NINCS lehetoseg!

Koszonjuk

GROUP TYPE

Buy and Sell <<

Nagyon tanulságos kis jellemzés egy csoportról. Szerintem ennek a felsorolásnak normál esetben fölöslegesnek kellene lennie. Nem az??? Ha nem az, akkor viszont még kiegészíteném azzal, hogy egy kifejezetten magyar témájú oldal leírását ékezetek nélkül megvalósítani TILOS, üvöltő kapitális betűkkel tiltani meg főleg TILOS! Legalábbis az általam keresett emberek köréből biztosan KIZARASSAL JAR! (Oda történő visszakerülésre viszont mindig VAN lehetőség!!)

Én nem akartam eddig elhinni, de a Londonban tapasztaltak tényleg nem egy barátságos, megbízható, egészséges nemzeti érzelmű, összetartó közösségre utalnak. Úgy szeretném, ha minden – hozzám hasonlóan – külföldön élő magyar, mielőtt nekiáll a feszültségcsökkentő gyurbánozásnak, tartana kis önvizsgálatot előbb, és föltenné magának a kérdést, hogy gondolatban, szóban, cselekedetben mindent megtesz-e nemzete és szűkebb közösségei jókedvéért, bőségéért, víg esztendejéért. Aztán ha a válasz igen, akkor orcsányolhat tovább. (Amit én is szoktam, de nyugi, nem fogok.)

Szerintem ez gáz.

A városban szórványosan előforduló magyar rendezvények, mondják, úgy néznek ki, mint egy túlárazott csajágómucsacsimborasszói falunap, ahol az egymás honvágyán nyerészkedő prolikavalkád Kis Grófót danolászva teríti asztronómiai áron a túrórudi-embargó előttről beraktározott titkos készletét… De legalább megsúgják, mennyi a bérleti költség!

Ja, hogy honnan ez a bérleti költséges dolog? Mondom máris.

A héten nyitotta meg kapuit a Hyde Park sarkában a Winter Wonderland nevű téli vidámpark-fesztivál, ahol a németek kolbit meg sert árulnak, az olaszok pizzát, bajuszpödrőt és pomádét, a magyarok meg nyilván lángost és házi rétest. A homesickness meg épp az ilyenek iránt felébredt vágyban szokott manifesztálódni; egyértelműen a magyarok veszik ezeket legjobban – magyaroktól.

Mundo Maravillo del Invierno … E kép miatt végre bárki csúfolhat lángosképűnek! (Lángososkép a LION Fb-group oldaláról)

A fent szereplő Denevérember és a füléből fehér gumiszalagot lövellő Robin arra utalgatnak, hogy honfitársaink belépve a rendezvényre bizony egyből mennek a lángosra. Kivéve minket… mi a rétesre mentünk. (Gimiben is lázadók voltunk! Haha, valójában csak olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy tudtam, egy héten belül már 250Ft-ért fogok fokhagymás lángost tolni a Búza téren, és nem 2500-ért a Hyde Parkban.)

Két (nép)visel(e)tes nő álldogál egy kis pult mögött, előttük jó féltenyérnyire nyesett rétesek, szépek, szagosak. Kérdi Luca, van-e mákos. Volt. Felette a tábla: „poppy ceed”. Kórusban súgunk nekik, hogy amúgy szerintünk az poppy seed, s-szel. Hát de ők a nagy tábláról másolták. És tényleg, ott a nagy, színes tábla, ugyanúgy helytelenül. (Vajon hány kézen megy át egy táblaterv, amíg ide kikerül?) Mondom, tessék, pont van nálam filctoll, írjátok át vele nyugodtan. Azt mondja, ne rugózzunk már ezen, majd később átírják. Nem rugózunk, de mögöttünk két helyi nő épp ezen röhög (ami nem szép tőlük amúgy – a szerk.), csak segíteni szeretnék.

Mennyi lesz?  5£ ! … Lucából felbuggyan egy spontán „mi?!” Ez most az ára vagy a készlet súlya? „Megsúgjam, mennyi a bérleti díj?” - vágja csípőre a kezét a kalocsai Pap Rita (megj.: ez a kézmozdulat a feka csajok nyakforgatós kisanyámozásának pannon változata). „Megsúgjam, mennyi az előállítási költsége? Semennyi.” - fekacsajkodik vissza Luca, és nem vesz rétest.

Őt a pofátlan ár plusz bunkó stílus húzta fel, engem meg ez a kibaszott önérzetesség akasztott meg egy röpke pillanatra. Mert ha például azt válaszolta volna összekacsintva, hogy „a hülye gazdagok úgyis megveszik”, vagy bármi mást, ami nem a támadást észlelő egójából böffen a felszínre, akkor kivívta volna a szimpátiámat, és vettem volna tőle túrós rétest. Mert szeretem.

London? LÓVÉ!

Egy kis baracos rétest valaki? A barackot úgy írjuk, hogy "peace", nem?

És nyilvánvalóan nem kell tudnia senkinek, hogyan írják a mákot angolul, KIVÉVE ANNAK, AKI ANGLIÁBAN, TÁBLÁRA KIÍRVA ÁRULJA 5£-ÉRT BAZDMEG!

(Egyébként lenne egy tök jó – azaz szimpatikus és mégis hatásos – üzleti stratégiám, hogy a kecskeméti kivándorló is pénzénél maradjon meg a káposztás rétes is elfogyjon... Lehet, írok még egy második részt a London trip nyomán, ami majd arról szól, milyen módokon lehetséges itt szerintem hippiaranyat csinálni. Ha így lesz, abban felvázolom.)

…

Jöjjön valami jó, London night fever aranyosan magyaros esszenciája.

Szombat este egy nagy múltú rock pubban mulattunk, ami tetszett. A mulatás meg a pub. Dumálgatunk Balázzsal egy sarokban, mondom „eddig ez a kocsma a kedvenc dolgom Londonban…” (nem emlékszem, hogy miért, csak arra, hogy ezt mondtam), ekkor elmegy előttünk egy üres poharakat szedegető, igen extravagánys kinézetű lány olyasmi színű hajjal, mint a pólóm e blog borítóján. Úgyhogy folytattam a megkezdett mondatot: „…meg még ez a csaj itt”. Mire a hölgy visszafordul, rám néz és mosolyogva közli, hogy:

„SZIA!”  

Jáááj, ne mááár, majd’ kiesett a cider a kezemből, úgy elkezdtem szakadni, ő meg sarkon fordult és folytatta a pohárszüretelést. Utánakiabáltam, hogy „SZERETLEEEK”, de ahhoz, hogy oda is merjek menni, eggyel több cidert kellett volna innom, ahhoz meg, hogy oda bírjak, eggyel kevesebbet… Vajh' miért London Crawling (=csúszás-mászás, londoni hívás helyett) a cikk címe?!

Négy napos alkoholfesztivált rendeztünk, ami jól asszisztált a rekreációs ingervadászatomhoz, mivel kezdtem már megsavanyodni egyedül a mezőn egy szamárral, úgyhogy rám fért egy egészséges mértékű egészségtelen coping mechanizmus-alkalmazás. (Pszichológusul beszélek, szóljatok rám!) És hát jó társaságba jöttem: vendéglátóim sem tiltakoztak ellene, hogy társakká szegődjenek benne. De ezt senkinek, SENKINEK nem javaslom! (Ha csak nem akar úgy kinézni, mint én az alábbi képen.) Az utazgatást, na, azt viszont javaslom!

Utolsó nap... Íjj, be csúf... Homer Simpsontól tanultam, hogy ha ilyen állapotodban valaki hozzáér a jobb kezedhez, akkor bal kézzel le kell ütni, azzal a szöveggel, hogy „EL A KEZEKKEL A NEJEMTŐL!”… Most olvastam, hogy a Glasgow-i Egyetemen végre elkezdték tanítani Homer Simpson filozófiáját. Itt volt már az ideje, mi tartott eddig!

Végezetül, már megint de-kicsi-a-világ: támasztjuk egy pub előtt a kinti szegélyt (mivel munkaidő után a belvárosi krimók úgy tele vannak, hogy a népek fele az utcára lóg), a mellettünk lévő társaság összesúg, kilép egy nő Luca elé: „Maga csak nem miskolci? A főorvos úr lánya, ugye?” … Hehe, nehéz ügy egy főorvos lányának lenni, lépten-nyomon felismerik az embert, autogram-osztogatás stb., a nyilvánvalóbb tanulság meg az, hogy a világ végére is elmehetünk, úgyis ott lesz valaki/-mi a múltból. Miskolc mindig várni fog, vagy ha elunta a várást, eljön értünk.

Steel City Underground - Pont ez volt a legutóbbi képem Lucával (csak ő nincs rajta, mert a lencse másik oldalán van). Kedvencünk a Sörsödi Bor!

…

Utóbbi hetekben a kiégés tüneteit kezdtem produkálni a caminon, ezért nem is írtam semmit mostanában; nem lett volna hiteles. A Londonban átszállós trükk bevált, a rekreáció sikeresen lezajlott, ismét van bennem ötlet és kedv.

Köszi szépen, Luci és Balázs!!! Meghálálási alkalmat kérek Galíciában!!!

Sky Garden, felhőkarcoló, jómagunk. Mögöttünk ablak, amögött város.

Nektek pedig azt köszönöm, ha megosztjátok, mutogatjátok ezt a cikket, úgyis mindenkinek van londoni ismerőse, kérem, érkezzenek véleményt nyilvánítani, nem-egyetérteni (esetleg hitelt rontani, mlm-piramisjátékokat hirdetni) stb.!  ;)

A London trip utolsó jópofa magyar meglepetése: hazaúton tök véletlenül találkoztam Luca munkatársával, Szilvivel, a géppel így az idő is repült. Az adott fénykép-kéztartást (bár különböző helyszíneken, de) mindketten ázsiai lányoktól leshettük el. Azt mutatjuk, hogy KÉT Heinekent kérünk a kigyúrt seggű sztyuárdtól! London: hely nekem.

Összbenyomásom a kint élésről egy összetett mondatban (mert a helyzet is nyilván összetett): melózni kell, küzdeni és résen lenni, de amúgy megfelelő hozzáállással meg having fun az egész és rengeteget tanul ott az ember; kivándoroltjaink nagyobb része is ezt mondja, úgyhogy tökre lennék én is londoni magyar egy darabig. (De mostanában nem leszek, mert más ötleteim vannak: sétálósok, szamárosak. A következő posztok majd ezekről fognak szólni.)  

És mivel ebben a pillanatban, ahogy leütöttem az utolsó billentyűt, megszólalt a véletlen keverésre állított lejátszólistám 13980. sorszámú tétele, Sebestyén Márta és Hobo Kivándorlás című közös albumáról (véletlen, mi?) az Olcsó már a pásztor blues, azt a dalt akkor még idebiggyesztem. Valami Amerikáról vagymiről szól, de akkor is, értitek:

Ui.: Nagyon fontos, életbevágó!!! Kérem, ha valaki látja a rózsaszín pohárszedő lányt, mondja meg neki, hogy üzenem, hogy… hogy… Hát hogy a saját érdekében hordjon inkább más színű frizurát, különben soha nem fogják normális arcok leszólítani, max ilyen betintázott spanyolországi hobók! :DDD

/ HÁZI FELADAT:  A szövegben elrejtettem valahol a „csacsi” betűsort. A becsületes megtalálók közt kisorsolásra kerül egy cv-hez csatolható kifejezés-keresőmező használati és billentyűkombináció-ismereti képesítés; londoni munkakeresésnél jól jöhet ;) /