(English version below!)
HU:
Előszó
Negyven sorsfordító nap történetének leírását tartja kezében az Olvasó.
Bibliai jelentőségű időegység. Az evangéliumok szerint Krisztus negyven napig böjtölt a pusztában – ennyi időre volt szüksége, hogy győztesként kerüljön ki a Sátán kísértéseivel szemben. Ennek ószövetségi előképeként az özönvíz is negyven napon keresztül zúdult a földre – eltörlendő annak bűneit, megalapozva egy új kezdetet, melynek biztosítéka az Úrral kötött békeszövetség.
Negyven nap: a kellő idő szimbóluma. A feltámadást megelőző nagyböjt ideje, avagy – a szerző szavaival élve – egy „lelki mosakodás” szükséges ideje.
A feltámadáshoz először is szükségképpen meg kell halni, a halál pedig szenvedésteli: mindenkinek megvan a keresztje, amely talán csak utólag, visszatekintve, a feltámadás fényében nyeri el értelmét. E könyvecske története elsősorban belül, egy sok mindent megélt ember lelkében játszódik, de úgy érzem, leginkább a fizikai gyötrelmek – a hőség, a fáradtság, a gennyes sebek – leírásán keresztül válik benne nyilvánvalóvá a szenvedés megtisztító ereje.
A Camino de Santiago, azaz a Szent Jakab zarándoklat az egyén saját életútjának metaforája. Az életút során minden ember egész végig össze van zárva egy személlyel, akiért teljes felelősséggel tartozik: saját magával. Felelősek vagyunk azért, hogy megismerjük önmagunkat, felfedezzük és tágítsuk határainkat – testi-lelki síkon egyaránt. Önmagunk megismerése során találkozunk más emberekkel, akik tanítómestereinkké válnak, ahogy mi is az ő tanítómesterükké. Minden ember tanár és tanítvány egyszerre.
Balázs, e könyv szerzője és főszereplője – találkozásunk rövidsége ellenére is – fontos tanítómesteremmé vált. Volt benne elég erő, hogy elhatározásra jusson élete új mederbe tereléséről; elég éberség, hogy munkája elvesztését pozitívba fordítva észrevegye rá a lehetőséget; és elég kitartás, hogy a sok-sok nehézség ellenére ezt véghez is vigye. Legszembetűnőbb tulajdonsága talán a belőle folyamatosan sugárzó hálaérzés. Hála bármely apró dologért, amit a Camino illetve az élet adhat; a hála általános állapota, amelyet felém is kifejezve és továbbáramoltatva már akkor és ott hálával töltött meg engem is.
Útja után is kapcsolatban maradtunk az internet segítségével, s mikor majd’ egy évvel később Galiciában mindenemet ellopták, ő elsőként ajánlott fel egy használt laptopot, hogy folytathassam a Caminoról szóló blogom vezetését. (Hiába, élményeink megosztásának vágya közös tulajdonságunk.) Így most ugyanazon a masinán pötyögöm ezt az előszót, mint amelyen korábban a könyv nagy része is született. A könyvé, melynek fő tanulsága számomra éppen a hála elsődlegességének és továbblendítő erejének szerepe életünkben.
Nem szeretem azt a frázist, amely szerint az ember önmagát keresni megy a Caminora. Szerintem sokkal inkább önmaga felépítése, konstrukciója történik az Úton. De vajon át lehet-e adni másoknak egy ennyire erősen személyes élményt? Az élményt magát valószínűleg nem, de a belőle nyert inspirációt mindenképp, és e könyvnek ez maximálisan sikerül!
Ez Balázs útjának, az ő pusztában töltött negyven napjának, az ő Úrral kötött szövetségének története. Szeretettel ajánlom a lélek táplálására és építésére, inspirációként az Olvasó személyes életútjának folytatásához – kinek-kinek saját magával.
Banka Roland /rolandante.blog.hu/
(A kötet a szerzőtől szerezhető be a következő Facebook oldalon keresztül: https://www.facebook.com/sajatmagammal)
EN:
Foreword
You are holding the description of forty fateful days’ story in hand.
This is a time unit of Biblical significance. According to the gospels Christ fasted in the desert for 40 days – this amount of time was necessary to be able to defeat and win against Satan’s temptations. As its preview in the Old Testament, the flood was also pouring to the earth for 40 days – abolishing its sins, laying the foundation to a new beginning, the guarantee of which is the peace alliance with God.
Forty days: the symbol of the necessary time. The time of Lent prior to Resurrection, or – in the author's terms – the time needed for a "spiritual wash".
First of all, for the resurrection it is necessary to die, and death is full of grief: everyone has their cross to carry, which may only gain its sense afterwards, retrospectively, in the light of the resurrection. The story of this book is taking place primarily inside, in the soul of a man who experienced many things, but I feel it is mostly the description of physical torments through which the purifying power of suffering becomes obvious.
The Camino de Santiago, i.e. the St. James Pilgrimage is the metaphor of the individual’s own life path. During the life path every person is locked up with a person for whom he has full responsibility: with himself. We are responsible for getting to know ourselves, to explore and widen our borders both in physical and spiritual sense. As we learn about ourselves, we meet other people who become our masters, just like we become theirs. Every person is a master and a pupil at the same time.
Balázs, the author and protagonist of this book – even despite the shortness of our encounter – has become an important master to me. He had enough strength to come to a decision about channelling his life into new fields as well as he had enough vigilance to turn his loss of work into positive and to see the opportunity for the change, and enough endurance to accomplish it all despite the many difficulties. The most prominent feature of his may be his constantly radiating feeling of gratitude. Gratitude for any tiny thing that Camino or life could give; the general state of gratitude, which – expressed and flowed further to me – already filled me with gratitude too.
We’ve been keeping in touch even following his journey, with the help of the Internet, and when a year later all my stuffs’ been stolen in Galicia, he was the first to offer me a used laptop in order to be able to continue my blog on the Camino. (Anyway, our common feature is the desire to share the experiences.) So right now I’m typing the foreword on the very same machine on which the main part of the book has been created too. The book, whose main lesson – for me – is exactly the role of gratitude’s priority and facilitating power in our lives.
I don’t like the phrase according to which we go to the Camino to find ourselves. I think what really happens on the Way is rather the construction of ourselves. But is it possible to pass on an as much strongly personal experience to others? The experience itself probably not, but the inspiration derived from it can be for sure, and this book maximally succeeds in it!
This is the story of the way of Balázs, his forty days spent in desolation and his alliance with God. I recommend it with love for the feeding and constructing of the soul, as an inspiration for the Reader to continue his personal life path – every man with himself.
Roland Banka /rolandante.blog.hu/
