HUN:

Meséltem, hogy Céhá barátommal videoblog vagy/és dokumentumfilm forgatását terveztük a Caminon, és ehhez támogatókat kerestünk. Azt viszont nem meséltem, hogy egyikünk sem tudott spanyolul, és a projekt részét képezte volna egy másik barátom is, akinek szintén van némi filmes tapasztalata, és egy nyarat már eltöltött Andalúziában tűzzsonglőrködéssel, makog valamennyi kásztejjánót.

Az egyik sokat emlegetett caminos közhely, amit szinte minden zarándok átél: a zarándokúttól soha nem azt kapod, amit vársz vagy eltervezel, hanem azt, amire valójában szükséged van. Én ezt úgy cseleztem ki, hogy személyes célomat így fogalmaztam meg: azt várom a Caminotól, amire valójában szükségem van. A csel sikerült…:)

Itt pedig következzék hármunk szponzorvadász projektterve:

Szinopszis

Célok

Korunk anyagiassága és az ember természettel való kapcsolatának megromlása közös tőről fakadnak. Ez az alapgondolata az egyre szaporodó alternatív társulásoknak, amelyek az anyagias-technokrata korszellem antitéziseként igyekeznek lépéseket tenni az önellátás felé. A városi hajszától megcsömörlött ember visszatérését a fenntartható és megújuló forrásokhoz a Föld szórványos immunreakciójának is tekinthetjük, hiszen a világgazdaság működését meghatározó rendszer hosszútávon egyre inkább tarthatatlannak bizonyul.

A társadalmi dezintegráció és a pénz értékmérőként való kiiktatása természetesen számos ellentmondást szül, és számtalan nehézségbe ütközik. Tervezett filmünk ezen ellentmondások és nehézségek mikroszintű feloldását keresi, miközben szem előtt tartja a lehetőséget, hogy tökéletes megoldások talán nem is léteznek. Szempontunkból maga a keresés folyamata lényeges, amelyet hagyományosan egy út szimbolizál. Erre az utazásra megfelelő tradíciókkal és infrastruktúrával (avagy a jelen kor viszonylatában inkább „anti-infrastruktúrával”) rendelkezik a Szent Jakab zarándokút, a Camino de Santiago, amelyet a három huszonéves készítő az elmúlt korok kolduló peregrinusaihoz hasonlóan, indulótőke nélkül, egy szamárral jár végig. A film ennek az útnak a külső-belső történéseit örökíti meg.

A csacsira az ismert spanyol patáskarakter, Rocinante nevét ruházzuk: utunkra letűnt értékektől vezérelt modern Don Quijoték kísérleti zarándoklataként tekintünk.

A hagyományos vallások szerepének visszaszorulása spirituális űrt hagyott maga után a nyugati világban, amelyet a fiatalok jelentős része egyházaktól független, eklektikus elemeket tartalmazó, személyes vallásossággal igyekszik kitölteni. Ebben rend szerint humanitárius elvek kombinálódnak önmegvalósító illetve öntranszcendáló törekvésekkel. Az effajta egyéni vallásosságnak – akárcsak a szervezett vallások esetében – gyakran maga a Camino is katalizátora, sőt, megalapozója.

Az első ellentmondás azonnal adja magát: ahhoz, hogy víziónkat céljainknak megfelelően bemutassuk, technikai berendezésre – kamerára, mikrofonokra, adathordozókra – van szükség. 

Módszer

A meghatározott céltémák közül az anyagiasság ellenében áll a pénzalapot nélkülöző, konzumigényeket minimálisra redukáló életmód; a természettől való elidegenedéssel szemben a félnomád körülmények és egy szamár társsá fogadása – illetve az ezek nyomán fellépő felelősségvállalás. Saját élményeink és reflexióink megörökítésén kívül a felvételek egy része érdekes karakterek képsoraival, interjúival operálna, ily módon sorsokat feldolgozva, és közös pontokat keresve a fentebb említett egyéni vallásosság jelenségvilágában.

A francia-spanyol határtól Santiago de Composteláig tartó francia utat (Camino Francés) járnánk végig, az óceánparti Fisterráig meghosszabbítva. A kiutazáson és némi túrafelszerelésen kívül az egyetlen előirányzott költség a málhanyereggel ellátott, patkókkal erősített szamár, amelyre az út elején tennénk szert, és a végén válnánk meg tőle. A hazaút költségeit az érte szerzett ellenjuttatásból reméljük, ennek kudarca esetére fenntartva az improvizálás lehetőségét. Út közben magunk és szamarunk fenntartására kapaszkodóval szolgálhatnak olyan készségeink, mint a tűzzsonglőrködés, gitározás, népi furulyajáték, amikhez a szükséges eszközöket Rocinante hordozza. Az út mintegy 890 km, megtétele 35-40 napot venne igénybe (ez nyilván az állattól is függ). Az indulást a nyár első napjaiban, június elején tervezzük.

A körülményektől függően napi egy-két órányira előirányzott felvétel megvágása utólag történik – egyetlen hosszabb (70-80 perc körüli) filmmé, vagy akár rövidebb részekből álló sorozattá.

A koncepcióból várhatóan számos kérdés fog fakadni, amelyekre további kérdéseket igyekszünk feltenni, szándékunk szerint konstruktív válaszlehetőségeket felkínálva:

-Mennyire vált elengedhetetlenné problémáink megoldásában a technika? Ki lehet-e lépni a fogságából? Fogság-e ez egyáltalán?

-Milyen kapcsolat alakítható ki az úton társunkká váló állattal? Mire tanít ez a kapocs? Hogyan élhető meg a kapocs fizikai szakadása az út végén?

-A szamaras koldus életmód vagy a kalapozós zenélés nem válik-e maga is haszonorientálttá?

-Célt lehet-e érni a természetre és a közösségi jóindulatra apellálva? Hogyan hidalhatóak át a nyelvi nehézségek és nemzetköziségből fakadó egyéb problémák? Milyen interakciókhoz vezet egy ilyen speciális helyzet?

Nem beszélve a nap mint nap előadódó ismeretlen körülményekről, váratlan problémákról, előrejelezhetetlen kérdésekről, és az út természetéből fakadó spirituális hozadékról.

Készítők

L. Péter:  lumpoló avasi rocker (+referenciák)

Sz. Dávid: tüzépes falusi suttyó (+referenciák)

/az önmeghatározást nekik kellett volna kitalálniuk, de nem tették, én meg ennyit tudok róluk, hehe, de már mindegy, mert egyikőjük sem jött végül, úgyhogy film sem lett/

B. Roland: Magyar, filozófia és pszichológia szakos tanár, bölcsész, online hobbipublicista (+referenciák)

/Budapest, 2013. március/

...és a terv tulajdonképpen megvalósult, csak épp társak és dokumentáció nélkül. Utóbbit ez a blogolós platform igyekszik most utólag is pótolni! ;) 

------------------------------------------------------------------------------------------------

ENG:

I’ve already mentioned that we’d been planning to make a video blog or a documentary film together with my friend CH during our Camino trip, and for this we’d been searching for supporters. What I haven’t told is that none of us could speak Spanish, indeed a part of the project would have included another friend of mine who also have some experience with movies and had spent a summer in Andalusia as a fire juggler, so he gibbers some Castellano.

One of the much discussed Camino cliches that almost every pilgrim experiences: it’s never what you expect of the pilgrimage what it gives to you, rather you get what you really need.I simply tricked this axiom by drawing up my personal goal like this: I expect from the Camino what I really need. And the trick succeeded… :)

Here’s the sponsor-hunter plan of the three of us:

Synopsis

Goals

Today’s materialism as well as the deterioration of human &nature relationship share a common root. This is the idea behind the growing number of alternative societies trying to take steps towards self-sufficiency, as antithesis of the technocratic-materialistic spirit of this age. People disgusted from urban rush returning to sustainable and renewable resources can be considered as Earth’s sporadic immunoreactions, as the system determining the world’s economy proves to be increasingly untenable in a long term.

Social disintegration and the elimination of money as measure of value result in a number of contradictions and encounter a number of difficulties. Our intended movie is searching for the unlocking of these contradictions and difficulties at a micro level, meanwhile considering the possibility that perfect solutions may not exist. From our perspective, it is the process what interests us, which is often symbolised by a way. For this trip the St. James pilgrimage route (Camino de Santiago) has the appropriate traditions and infrastructure, which route the three young builders walk along accompanied by a donkey without initial capital, similar to the begger peregrines of last ages. The movie captures the external and internal events of this trip.

We’ll name the donkey from the famous Spanish hoofed-character, Rocinante: we consider our trip as anexperimental pilgrimage of modern Don Quijotes, driven by extinct values.

The fact that the traditional religions’ role has diminished left a spiritual space in the western culture behind, which a reasonable part of youth aims to fill with personal religiosity with eclectic motifs, independent of churches. This usually includes the combination of humanitarian principles with self-fulfilling and self-transcendental ambitions. This kind of personal religiosity – just as in case of organized religions –often considers the Camino as its catalyst, or even its foundation.

We immediately face one of the paradoxes: in order to demonstrate our vision according to our aims, we need technical equipment – camera, microphone, data storage, etc.

Method

From amongst the target topics materialism is inconsistent with the cash fund deprived lifestyle reducing consuming needs to a minimum; in contrast to the alienation from nature, semi-nomadic conditions and a donkey as company – and of course as a consequence of these: responsibility. In addition to the perpetuation of our own experiences and reflections, a big part of the captures would operate with pictures and interviews of interesting characters, thereby processing fates as well as searching for common points in the phenomenon of that aforementioned alternative religiosity.

We would walk along the French way (Camino Francés) starting from the French-Spanish border to Santiago de Compostela, extended till the lighthouse of Fisterra.

Depending from the circumstances, the cut of the recording which is planned for 1 or 2 hours a day is made ex post – to a single longer (appr. 70-80 mins) movie, or even to a series consisting of shorter episodes.

Starting from the concept, it is likely that further questions will arise, to which we are trying to raise more questions, possibly offering constructive response options:

• How inevitable has technology become in solving our problems? Is it possible to exit from its captivity? Is it captivity at all?
• What kind of relationship can we form with our accompanying animal en route? What does this relationship teach us? How does one experience the physical tear of this relationship in the end of the road?
• Can we reach our goals appealing to the nature and community goodwill? How can one bypass language difficulties and other problems stemming from internationality? What kind of interactions can be the results of this special situation?

Not to mention the unknown conditions, unexpected problems, unforeseen questions and also the spiritual increments arising day after day.

Authors

Péter L.: rollicking rocker from Miskolc Steel City (+references)

Dávid Sz.: a redneck villager hippie from the building yards (+references)

/they should have given their own definitions, but they haven’t done it, and this much I know of them, hehehe, whatever, neither of them joined in the end, so no movie’s been directed/

Roland B.: Master and Teacher of Human Sciences in Philosophy, Hungarian Grammar&Literature, Psychology, online hobby publicist (+references)

/Budapest, March 2013/

Reading it back after my pilgrimage is totally shocking how exactly I knew what will be realized, with or without companions and documentation. The only thing I didn’t know is HOW…