Szamár. Milyen fasza már!

Rolandante

COVID-19 tesztelésen voltunk a Szent László Kórházban – ezt tapasztaltuk

2020. március 23. - Rolandante

Állandó úti- és jelenlegi lakótársam, Csenge nemzeti ünnepünk estéjén, március 15-én kezdett el köhögni és belázasodni. Alapesetben nem is tulajdonított volna jelentőséget a dolognak, csakhogy ezúttal szokatlan módon mindehhez nehéz légzés is társult, ami az új koronavírus fő differenciáldiagnosztikai markere. Ráadásul éppen ezt megelőzően volt Bécsben, ahonnan vonattal utazott haza. Magyarországon a regisztrált fertőzöttek száma azokban a napokban még egy számjegyű volt (ahol a kulcsszó a regisztrált, mindjárt látni fogjuk, miért), de Ausztria már meglehetősen fertőzött területnek számított.

Az ilyenkor javasoltaknak megfelelően megkísérelte felhívni a háziorvosát, de rendelési időn kívül lévén nem volt elérhető. A 112-höz folyamodtunk hát, ahonnan kapcsolták a mentőket, ők meg közvetlenül a Szent László Kórházat. (Várakoztató zene: Vivaldi Négy évszakja közül valamelyik.) Egy hölgy válaszolt a hívásra – ő már a harmadik személy volt tehát, akivel a bürokratikus útvesztőkön keresztülhatolva meg kellett küzdeni.

-Tessék, Szent László.

-Jó napot kívánok, azért telefonálok, mert koronavírusra utaló tüneteim vannak.

-Jó, azt majd én megmondom, hogy koronavírus-tünetei vannak-e.

Mi, magyar emberek ezt a stílust mind jól ismerjük – ilyenkor érezzük a bőrünkön, ahogy Kádár János ránk mosolyog odafentről (vagy odalentről, ki tudja).

-Ausztriában voltam, és most köhögök, lázam van és nehezen lélegzem.

-Igen, Ausztria veszélyeztetett területnek minősül. Mikor jött onnan haza?

-Tegnap.

-Mennyi időt töltött ott?

-Két napot.

-Akkor az nem korona! Annak a tünetei 5 nap után jelentkeznek.

Nos, az internet szerint a lappangás átlagosan valóban 5,1 nap,de az „átlagosan” jelenthet 2-7 nap intervallumot. Persze a Johns Hopkins Egyetem kutatói sem tudhatnak mindent, de szerencsére a vonal másik végén lévő hölgy igen. A felvetésre, hogy az érintett korábban, itthon is elkaphatta a nyavaját, azzal válaszolt hogy ez nem valószínű, mert Magyarország még nem annyira fertőzött, de ha bemegy tesztelésre, ott a többiektől jó eséllyel elkaphatja… Ez biztató.

Azt is mondta, hogy a légszomj bármilyen lázas tünetegyüttes része lehet. De akkor az internet miért mond ebben is mást?!

Egy szó, mint száz, kézzel-lábbal igyekezett lebeszélni a tesztelésről. Azzal is érvelt, hogy rengeteget kell majd várni.

Nem baj, azért csak teszteljük le, ezt éreztük felelős magatartásnak.

Oké.

Egyáltalán nem volt világos, hogy mi is akkor a teendő, de szerencsére a mentőktől hamarosan visszahívtak, így tisztázhattuk, hogy igen, kérjük a mentőautót. Az nagyjából két óra múlva meg is érkezett. Benne ült egy másik koronagyanús személy is: egy szintén Ausztriából, szintén tegnap, szintén lázasan hazatérő bácsi.

Az interneten fellelhető beszámolóban közöltekkel ellentétben Csengére azonnal szájmaszkot és gumikesztyűt tettek – éppen azért írom le mindezt, mivel a szóban forgó beszámolót olvasva csak tovább erősödött a benyomásom arról, hogy milyen is Magyarországon a helyzet kezelése: ellentmondásos. (Ezen nincs is mit csodálkoznunk, ha figyelembe vesszük, hogy még egyetlen, felelősnek bátran nevezhető személyen belül is eltér például az iskolák bezárásának kérdésére adott válasz attól függően, hogy délelőtt, vagy ugyanaznap este kérdezik-e meg.) Igyekeztünk mindent az általános protokoll szerint tenni, de a következők nyilvánvalóvá tették, hogy a valóságban nem létezik általános protokoll. Minden attól függ, hogy ki veszi fel a telefont, majd az adataidat, ki jön ki érted, ki csinálja meg a vizsgálatot, és hogy éppen milyen kedvében van, mennyire fáradt. (Jobbára sajnos nyilvánvalóan nagyon.)

A talpig védőruhás mentősfiú még a beszállás előtt szintúgy tett egy próbálkozást a páciensjelölt lebeszélésére:

-Biztos nem maradsz itthon még egy napot?

-Nem szeretnék.

-Lehet, hogy elmúlnak holnapra a tünetek. Mik is azok?

-Köhögés, láz, légszomj.

-Voltál mostanában külföldön?

-Tegnap jöttem meg Ausztriából.

-Nincs több kérdésem, beszállás.

A kórház illetékesétől eltérően ő nem firtatta, hány napot töltött a beteg a fertőzött országban. A kapcsolati hálóra, a továbbadás esetleges lehetőségére sem kérdezett rá, ahogy ezek előtt vagy után senki más sem, így én mindezt csak a kapuból néztem, és a továbbiakat csak elmondásból tudom. Az időközben elhaladó mindkét gépjármű belassított a ház előtt parkoló mentő mellett – nagyjából így (plusz mentőautóba irányított telefonkamera). 

A folyosón – szintén ellentmondásban az ismert beszámolóval – úton-útfélen volt fertőtlenítő és csapok, szóval nem olyan balkániak azért az állapotok. Nagyjából két órát kellett várni, míg az újonnan behozottakhoz hozzászólt valaki a folyosón, és ekkor viszont valóban mindenkinek ugyanazzal a tollal íratták be az adatait a felvételi lapra. Ezután további két-három órába telt, míg sorra kerül.

Várakozás közben a hangulat állítólag feszült, de meglepően közvetlen volt. A koronaaspiránsok kedvesen szemeztek, adott esetben beszélgettek is egymással, a kétméteres távolságot fegyelmezetten tartva. Csenge szerint a maszk nemhogy akadályozza, de kifejezetten segíti a kommunikációt: nem tudod, ki hogy néz ki, és fogalmad sincs a mimikájáról, viszont mindenki jót feltételez a másikról – a közös baj többnyire a szolidaritást hozza elő az emberekből. Van a maszknak „romantikája”.

Az egyik rendelő ajtaján kijövő összes vizsgáltnak a kezében piros matrica volt, amely a karanténban lévő személyre figyelmeztet, és állítólag kötelező kiragasztani otthon a bejárati ajtóra – ezt elméletileg még a rendőrség is ellenőrizheti. Ehhez képest Csengének nem adtak ilyet, miután megvizsgálták, mivel ő másik rendelőbe került (pedig az Ausztriából előző nap beautózó bácsi már a határon is kapott, hiába nem volt akkor még neki sem láza). Ebben a rendelőben is volt egy halom a piros lapokból, úgyhogy külön kért egyet („Ja, jól van, vigyen nyugodtan!”), de azt végül nem ragasztottuk ki itthon, mivel padlástéri albérletünk sajátosságaiból fakadóan ide nem tud jönni senki, még csengőnk vagy postaládánk sincs.

karantenos.jpg

A közös tollnál érdekesebb talán, hogy mindenkire ugyanazt a vérnyomásmérőt szorítják, ugyanazt a véroxigénszint-mérőt csiptetik, és ugyanazt a lázmérőt cuppantják a fülébe (utóbbinak a végén lévő műanyagot egy hanyag mozdulattal fertőtlenítve – 37,7 lett az eredmény ott és akkor). A garat- és orrváladékminta vétele közben az érintett területek ingerlése egyébként eléggé indukálja a tüsszentést ill. a krákogást. Fontos, hogy a mintavétel előtt 6 órán át nem szabad enni, de ez pont le is telt, míg kivárta a sorát.

A túlterheltség ellenére egyébként igen kedvesek voltak. A kórtörténeti kikérdezés és az annak nyomán születő ambuláns lap egészen részletes (még a legutóbbi széklet színe is szerepel rajta), de nem igazán pontosan jegyezték fel a dolgokat. Például azt írták, a légszomj a vizsgálat idejére már elmúlt, holott a vizsgált kifejezetten hangsúlyozta, hogy épp majd' megfullad. Mire hazaért, egyébként tényleg elmúlt róla, és soha nem is tért vissza a légzési nehézség. Láza sem volt azóta, és a köhögés is hamarosan hurutosra váltott, majd meg is szűnt.

Nem tartották bent. Csak azt a teszteltet tartják benti karanténban, aki bizonyosan kapcsolatba lépett regisztrált koronavírusossal, valamint a hajléktalanokat, akiknek nincs hová hazamenniük.

A hazajutást mindenkinek magának kell intéznie. A kérdésre, hogy kaphat-e mentőt, azt válaszolták, hogy adott körülmények között reggel 10-re saccolják annak megérkezését. Hajnal 2 óra volt ekkor. Azt javasolták, menjen inkább gyalog, nincs olyan messze az a X. kerület. Az eredményről telefonon értesíteni fogják, de 48 óra múlva attól függetlenül is el kell majd végezni a második tesztet.

Végül taxival jött haza, de utólag kiderült, hogy egyébként az is tilos lett volna – erről ott és akkor nem szóltak. Kesztyűt és maszkot továbbra is viselt, nem úgy, mint a taxisofőr, aki elmondta, hogy őt nem érdekli ez a járványmizéria, muszáj dolgoznia. Ez az attitűd egyébként az emberek igen nagy hányadának körében általánosnak tűnik.

Elzártuk tehát magunkat mind a ketten.

Hajnalban történt a vizsgálat, vártuk a telefonhívást, de az két nap múlva délelőttre sem érkezett meg. Délután felhívtuk hát a kórházat, ahol ezúttal egy igen ifjú hangú hölgy jelentkezett, és azt mondta, ő nem tudja megmondani, pozitív lett-e vagy negatív, be kell érte menni saját kocsival vagy mentővel. Ekkor derült ki, hogy nem csak tömegközlekedéssel, de taxival is tilos. Jó, akkor küldjön mentőt. Nos, az tőlük független, a bejutást ki-ki magának intézi.

Nem terheltük inkább a mentősök kapacitását, ki tudja, mikor ért volna ki, ráadásul napról napra változott a tisztifőorvos ajánlása a teendőkről: ekkorra már azt kommunikálta, hogy enyhe tünetekkel még pozitív teszt esetén is otthon kell maradni kéthetes karanténban. Kórházi kapacitás már csak a súlyos esetek számára van. Esteledett, úgy döntöttünk, másnap együtt besétálunk. Hét és fél kilométerre lakunk a Szent László Kórháztól, zarándokláshoz szokott, életerős embereknek valóban nem sok.

Délelőtt már nem lehetett elérni a kórházat, ahol arról szerettünk volna érdeklődni, hogy adott pillanatban éppen mi a policy a helyzetünkre. A vonalak folyamatosan túlterheltek, így a tájékoztató zöldszámot hívtam fel, ahol egészen hosszasan elbeszélgettem egy igen kedves hölggyel. Elismerte az anomáliák meglétét a helyzetkezelésben, és biztosított róla, hogy közvetíteni fogja a problémákat az illetékes elvtársak felé, például a telefonos adatközlés kapcsán.

Csenge felkötötte a maszkját, én jobb híján a sálamat az arcom elé (sok mindenre talán nem jó, de így legalább nem nyúlkál az ember ösztönösen a saját arcához, mások meg ösztönösen elkerülik az ilyen banditakinézetűeket), és mellékutcákon ellavíroztunk a kórházig.

Délutánra értünk oda. Rögtön fertőtlenítettünk, majd érdeklődtünk a recepción. A fiatal hölgy elmondta: alá kellett írniuk, hogy telefonon nem mondhatnak be teszteredményt, hiszen bárki lehet a vonal másik végén, hogy adhatná már ki a személyes információt névbemondásra. Majd ezek után kinyomtatta Csenge eredményét – névbemondásra. A lapot ideadta nekünk: egy műtőskinézetű lánynak és banditaküllemű kísérőjének.

Negatív.

Az is elhangzott, hogy a háziorvos megkapja az eredményeket, és tőle el lehet kérni. (Ő valószínűleg telefonon is kiadná, ami némileg megint csak következetlen.) Csak hát erről elfelejtettek szólni a vizsgálat alkalmával.

A második tesztelés szükségességét firtatva a lány azt mondta, jócskán kívül vagyunk a 48 órán, és ilyenkor újratesztelni „már nem ugyanolyan”, szóval menjünk inkább haza. Ezt nem teljesen értettük, mert józan paraszti ésszel úgy gondolná az ember, hogy minél később megy a páciens második tesztelésre, annál nagyobb eséllyel kimutatható a kórság – ha Csenge vár még másfél napot, akkor már valószínűleg az is látszana, amit esetlegesen az első tesztelésre várva kapott el a folyosón. A teszteredmény validálásának időpontjánál egyébként ugyanazon nap délelőtt 10 óra szerepel, tehát az előirányzott 48 óra helyett a teszt elvégzése után mintegy 80 órával lett meg az eredmény.

Ismerve kedvenc állatfajtám, a kommentelő habitusát, ilyenkor következhetne az okoskodás, hogy mit hogy kellett volna, meg mi a szabály igazából, meg mi a helyes, meg ki az ember valójában és ki nem az. Ezúttal ezt akár meg is spórolhatja, hiszen e bejegyzés éppen arról szól, hogy az illetékes szakértők véleménye és helyzetkezelése is mennyire nem egységes. Hogy klasszikust idézzek: nem kell okosabbnak lenni a szakértőknél, hahaha. A dolgozók feletti pálcatörés szintén nagyon méltatlan lenne. Iszonyúan túl vannak terhelve, rájuk fér minden segítség és megérdemelnek minden tiszteletet, ahogy az este 8 órai ötperces tapsvihart is!

Egy ismerősünk Nápolyból tért haza nemrég. Három nappal később influenzás tünetekkel ment be egy Pest megyei kórházba koronatesztre. Két napra bent tartották, majd megjött a negatív teszteredménye, és második tesztelés nélkül hazaküldték. Ezen felbuzdulva elfogadtuk hát a betegfelvételnél ülő lány javaslatát, és mi is hazamentünk, mielőtt tényleg elkapjuk a vészt az ott egyre nagyobb számban és sűrűségben várakozóktól. Visszaútra kértem én is egy rendes maszkot. 90-120 percig működik.

Egyikünknek sincs semmilyen tünete.

Itthon, a – Csengének kötelező, részemről önkéntesen vállalt – kéthetes karanténban (amelynek most léptünk csak a második hetébe) legalább sok mindenre jut ideje az embernek, például végignézni az egyes tévécsatornák kommunikációját a témában. A Hír Tv-n futottunk bele abba a narratívába, amely szerint mi, magyarok szerencsések vagyunk, hiszen Európa többi országához képest nálunk jóval kevesebb a megbetegedés.

Nem.

Fenti tapasztalataink alapján az igazság az, hogy egyelőre még fogalmunk sem lehet róla, hogy szerencsések vagyunk-e vagy sem. Spanyolországban, Svájcban, Németországban (stb.) legalább tudják, hogy mekkora nagy kakiban vannak, mi viszont nem tudjuk ezt, mivel nem teszteljük le. Nem rábeszélni próbálnak a tesztelésre, hanem lebeszélni róla, még komoly gyanú esetén is, mivel egyre inkább csak a súlyos esetekre van kapacitás.

Az sem világos, hogy a tesztelt személyek száma jelenik-e meg a statisztikában, avagy az összes elvégzett tesztté. A legtöbben az utóbbira tippelnek. Tehát ha valakinek van két, egymást követő negatív tesztje, az kettővel növeli a negatív tesztek számát a statisztikában, míg ha valakinek van két, egymást követő pozitív tesztje, az eggyel növeli a megerősített esetek számát, míg kettővel az elvégzett tesztekét. Adott matek szerint ha valakinek az első tesztje negatív, a második pozitív, ezért harmadszor is letesztelik, és az ismét pozitív lesz, akkor az a statisztikában értelemszerűen úgy jelenik meg, mint három elvégzett teszt, abból egy negatív teszt, valamint egy megerősített eset. Ez is torzít ám a számok percepcióján.

Remélem, nem így van; kérem, cáfolja meg valaki. Valamint reméljük mind együtt, hogy valóban szerencsések vagyunk!

Nem gondolom, hogy az adott körülmények között a magyar kormány mindezidáig rosszul kezelné a kialakult helyzetet. Marad viszont a kérdés (kérdés?), hogy az adott körülmények létrejöttében (pl. az egészségügy dolgozó- és eszközhiányában) mennyi a szerepe…

Hazafelé – a negatív teszt birtokában – egyébként már az 1-es villamossal indultunk, amelynek kis túlzással kb. minden második megállója egy-egy új(ított) stadion... Bármi ilyenfajta gondolatfolyamot elindítani természetesen a demagógia csúcsa, ahogy évek óta annak minősül az is, ha ezeket a stadionokat átszámítja valaki lélegeztetőgépekre. (Átszámolhatná éppen gumicukorra is, mert annak is több értelme van, mint a magyar focinak, de így most kifejezetten a sors szomorú fintorának tűnik, hogy éppen lélegeztetőgépek tömegére lenne szüksége az országnak.)

Sok mindenki meg fog bánni sok mindent, amit ezekben a napokban, hetekben mond vagy leír, mivel ennek az ismeretlen történetnek sajnos csak az elején járunk, és napról napra változik minden. Nekem is van véleményem a pandémiáról, de azt igyekszem minél inkább magamban tartani, hogy minél kevesebbet kelljen majd megbánnom. Három mondatban:

Földanyácskánk tisztogatja magát: az ő immunrendszere jobb, mint a miénk.

Amit vele művelünk évtizedek óta: nem természetes.

Ami éppen történik: tragikus, de természetes.

...

További személyes érintettségem a szituációban, hogy első könyvem (A szamaras zarándok) áprilisra előirányzott megjelenése (és a népszerűsítésére tervezett országjáró sétafikálás Rocinantéval) bizonytalan ideig halasztásra kerül. A Corvina kiadóval való mélységes egyetértésemben akkorra, „amikor az élet újra beindul”. Pillanatnyilag még senki nem tudja, hogy ez mikor lesz (a Fb-oldalamon lehet majd értesülni a fejleményekről), de kicsit abban bízom, hogy jó néhány benne foglalt dolog addigra már evidenciának fog minősülni. A bevezető fejezet egy rövid részletével búcsúzom, és jó egészséget, kitartást kívánok! Tegyünk róla, hogy az emberiség megerősödve kerüljön ki ebből a satuból.

/.../ Az értékválság minden kor szükséges velejárója, de a mostani mintha intenzívebbnek és jelentékenyebbnek tűnne fel az eddigieknél, legalábbis tíz értékválság-specialistából kilenc ezt állítja. Ezúttal az életterünket rongáljuk le módszeresen és végzetesen, miközben vígan termelünk, fogyasztunk, használunk, felélünk. Valójában még csak nem is feltétlenül vígan, sokkal inkább kényszeresen. Visszaélünk az utódainktól kölcsönbe kapott világgal, és nem érezzük efölött a felelősséget. Saját jövőnk puszta lehetőségét játsszuk épp el – ez lehet az alapvető minőségi különbség a jelenlegi és a korábbi értékkrízisek között.

Eközben az információk végtelen lehetősége mindenkit egy-egy jól körülhatárolt véleménybuborékba zár, és ennek ellenére mindenki meg van róla győződve, hogy a világon ő az egyetlen ember, aki márpedig nem él véleménybuborékban, holott dehogynem. Még nemzeti szinten is nehéz közös pontokat találni a felebarátok között, európai szinten pedig egyenesen lehetetlennek tűnik. A világháló nem egyesítette a világot, hanem feldarabolta azt, nem hozott közelebb a másikhoz, hanem eltávolított tőle. /.../

A bezártságban hátha megtanuljuk kényszerűségből azt is, hogyan használjuk e kiváló találmányt, az internetet arra, hogy valóban összekössön minket, ne pedig szétválasszon.

h-e-s-t-e-g-m-a-r-a-d-j-o-t-t-h-o-n

A bejegyzés trackback címe:

https://rolandante.blog.hu/api/trackback/id/tr4615548908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ursus artos 2020.03.24. 10:14:51

Sajnálom, hogy nem elérhető a személyes mentőautó.
Közös toll után: kézmosás fertőtlenítés. "...úton-útfélen volt fertőtlenítő... "

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.24. 10:40:55

@ursus artos:

A szóban forgó kórház védelmében: Nehezen lenne kivitelezhető, hogy minden tesztelendő személynek külön tollat adjanak. De ha már a posztoló is tud arról, hogy nem szabad közös tollat használni, akár vihetett volna is egyet magával.

Ettől még elismerem, az lett volna a korrekt eljárás, ha a közös toll mellé is tettek volna egy fertőtlenítőt, és felhívták volna a tesztelendők figyelmét annak használatára.

röf 2020.03.24. 10:57:52

Akkor végül is igaza lett az első kórházi telefon túlsó végén bejelentkezőnek, ez nem koronavírus.
Innen minden egyéb felhajtás fölösleges volt.
De azért néha sajnálom, hogy nem Horváth Ágnes féle kórházakban kezelnek néhányakat...

degreen 2020.03.24. 11:32:32

@röf: páncél szekrénnyel :)

komolyan egyesek, ha nincs bajuk, csinálnak maguknak.
feleslegesen hívogatják a vonalakat, ezzel leterhelik, majd panaszkodnak, hogy leterheltek.
míg a poszterék ott szambáztak, addig az eü-sek nem tudtak komoly esetekkel foglalkozni.
a lényegi helyen le van írva mit kell csinálni.
biztos jó helyről szedi a poster az infókat? mert jó nagy hülyeségeket lehet összeszedni az internetről.
a pisztoly a ti kezetekben van.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 11:40:36

"A közös tollnál is érdekesebb talán, hogy mindenkire ugyanazt a vérnyomásmérőt szorítják, ugyanazt a véroxigénszint-mérőt csiptetik, "
Sőt, ugyanaz a nővér, ugyanabban a ruhában, és ugyanabban a kórteremben. A minimum az lenne, hogy mindenkinek egy külön kórházat állítanának fel.
"és ugyanazt a lázmérőt cuppantják a fülébe (utóbbinak a végén lévő műanyagot egy hanyag mozdulattal fertőtlenítve "
Ez a legszebb. A csaj, aki életében először volt vizsgálaton jobban tudja, hogy milyen mozdulattal kell fertőtleníteni valamit. A tudományos kutatások bizonyították, hogy ha nem hanyag a mozdulat, akkor a fertőtlenítőszer jobban hat, és a vírus sem komolytalankodja el az egészet.

"legalább tudják, hogy mekkora nagy kakiban vannak, mi viszont nem tudjuk ezt, mivel nem teszteljük le."
Mondja ezt az, akinek hipochonder a csaja, a tünetek elmúltak, és teljesen feleslegesen terhelte az eü-t. Ha az elején a diszpécserre hallgat, akkor megspórolja az egészet, jól mondta, a poszter kezdett el okoskodni. Mellesleg mindenkit megkértek, hogy maradjanak a seggükön, főleg akik hazajöttek külföldről.
"Nem rábeszélni próbálnak a tesztelésre, hanem lebeszélni róla, még komoly gyanú esetén is, mivel egyre inkább csak a súlyos esetekre van kapacitás."
Nem, nem volt komoly gyanú, csak beképzelte magának. A komoly gyanú az az, amikor igazoltan beteggel vagy szoros kontakban. Ezért kérdeznek ki. Mit gondolsz mostanában hány hülye érzékeli magát vírusosnak, ha nem dobjátok be ausztriát akkor el sem visznek.

Scott Tenorman Must Die 2020.03.24. 11:48:32

ezzel a viselkedéssel és írással magadat járattad le

Muhammad Balfas 2020.03.24. 11:53:18

Odalentről?? Csermaneket kipakoltatta a sírból a böszme.Inkább valami szekrényben lehet mostanság.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 11:55:38

@Muhammad Balfas:
"Csermaneket kipakoltatta a sírból a böszme." :::D:D:D:D:D:

steery 2020.03.24. 12:18:18

Szórakoztató írás, jókat nevettem rajta. Ilyen profi szakemberek és precíz helyzetkezelés mellett nem is értem, hogy nem pusztult ki már régen az emberiség? Rejtély.

Muhammad Balfas 2020.03.24. 12:24:09

„Kb. minden második megállója stadion..”

Melyik fáj? Az MTK? Mert a Népstadion, a BS, meg a Fradi stadion már 10 , 20 , meg 50 éve is ott volt..

Tartalom 2020.03.24. 13:03:55

@röf: igen ez így van. Horvát Ágnes féle kórházakban nem lenne vita. Ott nem is lenne senki akivel telefonálhatnának.

Almandin 2020.03.24. 13:11:16

Engem az háborít fel, hogy nincs megszervezve a hazajutás. Beteg, lázas embereket hosszú gyaloglásra kényszerítenek, vagy arra, hogy másokat veszélyeztessenek a taxizással vagy a tömegközlekedéssel. De az se jobb, ha családtaggal viteti haza autóval magát valaki, mert akkor őt is megfertőzheti. Autója sincs mindenkinek.
A posztoló még bírt 7 km-t gyalogolni, de mi van akkor, ha egy egyedül élő, súlyos mozgásszervi vagy szív-érrendszeri betegséggel küzdő embert tesznek ki a kórház kapujában, hogy 10 km-re lakik, menjen haza gyalog?! Ha nincs hozzátartozója, közeli barátja (ráadásul olyan, akinek van autója), akkor mit csinál? De még egy fiatalabb ember is összeeshet útközben. Ha buszra száll, ott jó eséllyel teríti a koronát. Ha taxizik, a taxis fel is jelentheti.
Egyszerűen hihetetlen, hogy nem tudják visszavinni a betegeket és a következő mintavételre ugyanúgy beszállítani őket. Ha befelé védőöltözetben viszik be a mentősök őket, visszafelé meg kieresztik őket, akkor nincs értelme befelé se a nagy védőöltözetnek, hazafelé ugyanis bárkit megfertőzhetnek. Még gyalog menve is. Ha meg felhívnak egy nem velük élő családtagot, barátot, akkor őt veszélyeztetik, mert egy 15-30 perces hazaút egy autóban nagy eséllyel vezet fertőződéshez.

Tartalom 2020.03.24. 13:12:09

@Tartalom: sőt a Horvát Ágnes féle kórházakban kaptak volna egy 2 milliós tesztkiértékelési számlát fejenként, mármint a tesztelés előtt. Plusz a betegszállításért és a tollhasználatért meg a vizit-ért is kb egy-egy milliót plusz Áfát kiszámláztak volna fejenként.

padlogaz 2020.03.24. 13:12:55

johns hopkins egyetem. fura, de van egy "s" a keresztnév végén.

Attilajukkaja 2020.03.24. 13:12:56

Egyre inkább kiderül, hogy Kásler tata milyen óriási "tévedésben" volt, amikor hetekkel ezelőtt olyan bátran kinyilatkozta, hogy Magyarország fel van készülve a járványra.
Amúgy nagyon jó írás, köszönjük szépen!
Vigyázzatok magatokra!

Attilajukkaja 2020.03.24. 13:14:32

@Muhammad Balfas:
"a Népstadion, a BS, meg a Fradi stadion már 10 , 20 , meg 50 éve is ott volt."
Csak nem ezek. Ezek csak pár hónapja vagy éve vannak ott.

Almandin 2020.03.24. 13:16:06

@steery: Neked se lesz túl szórakoztató, ha esetleg lázasan kell kilométereket gyalogolnod hazafelé, mert nem hajlandók hazavinni.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 13:18:17

@Almandin: A mentő nem taxi. Egyébként kérhetett, és mondták, hogy reggel 10re lesz kb.
Ha annyira lehetetlen eljutni haza, akkor megvárod.

Te mennyire örülnél, ha a szívrohamod vagy a balesetedkor azért nem jönne a mentő, mert valami tesztelt okoskát épp hazavisznek

Tartalom 2020.03.24. 13:20:17

@Almandin: mintha ez nem így lenne Magyarországon évtizedek óta. Mindig is így volt. Egyébként aki nem járóbeteg az kérhet betegszállítást. De azt nem mentő végzi, Persze ha valaki limuzint igényel még a wc-re is akkor kéretik a Rolls Royce-ér a 300-500 millió Ft-ot kifizetni. Szerintem neked is meg a 10 millió másiknak is csak erre van szüksége nem? Kórház nem egyenlő a Feketeerdei klinika nem létező intézményével. Csak hogy tudd a Fekete Erdei klinika nem létezik. A forgatásokhoz egy biztosító társaság épületét használták/bérelték arra pár napra "klinikának" fotózva.

Exploiter 2020.03.24. 13:20:50

@röf:

Mert azt a telefonon át megmondja a szakképzett munkaerő.

Lehet, hogy elég lenne chaten letudni az egészet, automatizálva.

Azt tudjuk, hogy a világon mindenütt szar a tesztlefedettség.
De nálunk vagy a halálozási arány extrém magas, vagy konkrétan egy nagyságrenddel ment mellé a többiekhez képest a felismert esetek száma.

Most kb úgy látom, az lesz, hogy a koronavírust megfékezzük a jövő héten, a mostani influenza szezonban meg véletlenül a szokásoshoz képest pártízezerrel nagyobb lesz az elhullás és mindenki mehet a dolgára.

Attilajukkaja 2020.03.24. 13:26:37

@teéjesenmindegy:
@Tartalom:
Csak az a fura, hogy a feltételezett betegért elmegy a mentő, de haza már úgy mész, ahogy akarsz. Mert ugye senki nem ellenőrzi, hogy valóban gyalog kutyagolsz-e haza nem tudni hány kilométert. Érdemes lett volna valahogy központilag megoldani a betegszállítást hazafelé is, ha egyszer már karanténköteles az ember. Természetesen nem mentővel.

Tartalom 2020.03.24. 13:26:48

@Attilajukkaja: mert szerinted egy bontásra ítélt életveszélyes 50 éves stadionban lehet mérkőzéseket rendezni úgy több tízezer embernek biztonságosan mai 21.századi videóbírós elvárásoknak megfelelően? Ha nem akkor mondhatsz tippeket.

Attilajukkaja 2020.03.24. 13:29:36

@Tartalom:
" szerinted egy bontásra ítélt életveszélyes 50 éves stadionban lehet mérkőzéseket rendezni úgy több tízezer embernek biztonságosan mai 21.századi videóbírós elvárásoknak megfelelően? Ha nem akkor mondhatsz tippeket."
Első tippem, hogy olvasd el, mire is válaszoltam. Arra, hogy az MTK, az FTC vagy a Népstadion nem új, mert már régen is ott voltak. Erre írtam, hogy nagyon is újak. Remélem, így már érthetőbb.

Almandin 2020.03.24. 13:29:37

@teéjesenmindegy: Az oda-vissza szállítás megoldható lenne. Miközben mennek a következő beszállítandókért, felültetik a mentőbe a hazavivendőket, és kiteszik otthon őket. Egy fuvarral lebonyolítható lenne a dolog, csak ez jobb szervezés kérdése lenne.
Más a helyzet a hazajutással, ha nem egy veszélyes fertőző betegség gyanújáról lenne szó. Ilyenkor a szeparált hazajutás a társadalom érdeke, hogy útközben ne fertőzzön meg a beteg másokat. Erről pedig ilyen esetben a hatóság kötelessége lenne gondoskodni.

Tartalom 2020.03.24. 13:30:29

@Attilajukkaja: ha két lábon jár és nem haldoklik, akkor haza tud menni. 1 méteren kivül nem fertőző. Hazajutást ma mindenki meg tudja oldani. Ez nem központi kérdés. Főleg, hogy nem hatósági karanténos az illető. Szabad ember, akit nem korlátozhatnak a mozgásában. Ő kérte hogy ellenőrizzék és tesztelésre begyűjtsék. Miután kiderült nem áll közvetlen életveszélyhelyzetben, így hazaengednek mindenkit.

Attilajukkaja 2020.03.24. 13:41:28

@Tartalom:
" ha két lábon jár és nem haldoklik, akkor haza tud menni."
Akkor minek mennek érte???? Miért nem mondják, hogy menjen be?
Amúgy meg nem a "beteg" miatt kellene őt hazaszállítani, hanem hogy ne fertőzhessen meg véletlenül másokat.

"Hazajutást ma mindenki meg tudja oldani."
Sajnos nem mindenki. Ez a fiatal lány Kőbányán hajnalban egyedül gyalogolt vagy két órán keresztül, de nem mindenki lakik ennyire "közel" vagy tud ennyit gyalogolni, ráadásul sötétben.

"Ez nem központi kérdés. "
Szerintem meg nagyon is az.

Tartalom 2020.03.24. 13:41:48

@Attilajukkaja: én örülök, ha van új sport épület. Magyarországon a rendszerváltás óta a sport megszűnt. A grundokat a kapitalizmus eladta beépítette és most már minden talpalatnyi föld még a játszótér is "valakié" aki pénzt kér azért hogy ott akár egy gyerek a labdába belerúghasson. ilyenkor örülök, ha új állami sportberuházásokról hall az ember. És nem örülök, hogy bölcsészhallgató Karácsony Gergely féle nulla emberek mondják meg mi nem épülhet a magyar sport és művészet emelésére, sőt tiltják, akadályozzák azt. Pusztán mert magyar és mert esetleg állami. Primitív ez a Karácsony Gergely. Semmihez sem ért, de szemüvege mögül sunyin vicsorogni mint a Demszky azt tud.

Almandin 2020.03.24. 13:52:06

@Tartalom: Nem mindenki jár két lábon. Nincs mindenkinek családja, vagy olyan barátai, akik haza tudják vinni. Még ha sok is az autó M.o.-n, de nincs mindenkinek, vagy nincs minden családban. Van olyan, hogy aki haza tudná vinni, az kockázati csoportba tartozik (70 feletti, vagy krónikus beteg, esetleg mindkettő).
Ráadásul a tesztelőhelyek nagyobb területet látnak el. Sejtésem szerint pl. a Szent László kórház nemcsak egész Budapest, hanem az agglomeráció teszthelye is. Még Bp-n is van, aki több, mint 10 km-re lakik, de pl. Tökölre vagy Budakeszire is gyalog menjen haza egy beteg, lázas ember? Ráadásul sok idős (és nem idős) ember komoly mozgásszervi betegséggel küzd, sokan még 1 km-t is nehezen tudnak megtenni gyalog, nemhogy többet. Van, aki műlábbal él, vagy kerekes székes. Másnak súlyos szívelégtelensége van. stb.
Ma a társadalom harmada-negyede egyedül él. Sokak hozzátartozói az ország túlsó végén, vagy külföldön. Ezért sokan nem tudnak segítséget kérni a hazajutáshoz.

Attilajukkaja 2020.03.24. 13:54:00

@Tartalom:
"én örülök, ha van új sport épület. Magyarországon a rendszerváltás óta a sport megszűnt."
Itt nem a sportról, hanem a fociról volt szó. A szerző is azt írta, hogy sok emberben felmerült a kérdés, hogy tényleg érdemes volt ERRE a focira ennyi pénzt költeni.
Azt meg nem értem, miért szűnt volna meg 1990 óta Magyarországon a sport. A sportolóink teljesítménye nem erre utal.

"A grundokat a kapitalizmus eladta beépítette és most már minden talpalatnyi föld még a játszótér is "valakié""
Én is úgy vagyok vele, hogy inkább az elérhető tömegsportra kellett volna jóval többet fordítani.

"nem örülök, hogy bölcsészhallgató Karácsony Gergely féle nulla emberek mondják meg mi nem épülhet a magyar sport és művészet emelésére"
Pedig a mindenkori főpolgármesternek is beleszólási joga van (volt eddig) ilyen kérdésekbe, függetlenül attól, hogy a "nulla" Tarlóst vagy Karácsonyt választották az emberek erre a posztra.

"Primitív ez a Karácsony Gergely. Semmihez sem ért, de szemüvege mögül sunyin vicsorogni mint a Demszky azt tud."
Ez a poszt nem erről szól, ezért nem megyek bele ilyen sehova nem vezető gyűlölködő vitákba.

odamondó 2020.03.24. 13:55:24

Szerintem ez az elejétől tiszta, hogy itthon koronavirus ide vagy oda csak akkor hívsz kórházat vagy tesztet amikor a halálodon vagy. Ha lázas vagy és köhögsz, de még nem vagy a halálodon akkor otthon fekszel, iszol sok folyadékot és várod a gyógyulást.

A betegség lefolyását ismerve a lázmérő mellé egy vér oxigén szint mérő bármit szereznék be amivel mondjuk 90% alatt mentőt hívnék.

Nagykörúton túli magyar 2020.03.24. 13:56:41

Ha egy libsinek túl zsúfolt egy kórház, menjen pl. a Schöpf-Merei-be, vagy az OPNI-ba!
Azok üresek! Gyurcsány elintézte nekik!
Jó gyógyulgatást ott!

Almandin 2020.03.24. 13:59:39

@Attilajukkaja: Pontosan erről van szó! Ha valakit hazafelé kirabolnak, megerőszakolnak, az őket már nem érdekli. Másrészt a koronás ember köhög. A köhögéssel több méterre repülnek a vírusok. Gyalog is lehet fertőzni.
Más: egy lázas beteg, ha fizikailag terheli magát, kiteszi magát a veszélyes szövődményeknek. Nem véletlenül mondják, hogy a lázas beteg legyen ágynyugalomban a láz elmúltáig. Nagyobb eséllyel megy tüdőre, szívre az influenza (vagy a korona), ha ilyenkor gyalogtúrázik az illető. 1-2 km-nél nagyobb séta már annak tekinthető.
Üzenem az illetékeseknek, ha ezt olvassák, hogy szervezzék meg a normális hazajutást a betegeknek! Ez egyrészt emberség kérdése is, másrészt jobban terjed a járvány, ha nem elkülönítetten utaznak haza a betegek!

ursus artos 2020.03.24. 14:06:31

"Az oda-vissza szállítás megoldható lenne. Miközben mennek a következő beszállítandókért, felültetik a mentőbe a hazavivendőket, és kiteszik otthon őket."
A mentőt minden beavatkozás után fertőtleníteni kell... Minden betegszállítás után.
A mentőnek a feladata: az azonnali ellátás és a beteget eljuttatni a kórházba. A mentőnek nem feladata a hazaszállítás. Létezik betegszállítás is, amit meg NEM a mentőszolgálat végez, hanem maszek betegszállítók.

chrisred 2020.03.24. 14:20:38

@Attilajukkaja: 50 éve ezek voltak ott, most meg a Puskás Aréna, a Papp László Sportaréna és a Groupama Aréna.

degreen 2020.03.24. 14:21:37

@Almandin: ez elég demagógra sikeredett. és a mentősök a tescos bevásárlást is oldják meg, nem? mert nem tudja. ha fertőzött akkor szállítsák külön. ok, most még kevesen vannak, de később sajnos lehet több eset lesz. akkor meg nem lesz mentő a beszállításra, a sürgős esetekre. ha nem fertőző, akkor meg kit tüsszög össze az utcán? a csajszinak ott volt a pasi. ja, hogy nincs autója? vegyen neki az állam, nem? de aztán nehogy beleszóljon, hogy használja, akkor már fityiszt az államnak.

Attilajukkaja 2020.03.24. 14:21:53

@Almandin:
"Pontosan erről van szó!"
Igen, én értem. :o)

"Más: egy lázas beteg, ha fizikailag terheli magát, kiteszi magát a veszélyes szövődményeknek."
Egyetértek. Az adott esetben úgy vélték, hogy a 37,7 C még nem láz. De attól tartok, hogy 38,5-el is ugyanúgy hazaküldték volna, Isten hírével.

"Üzenem az illetékeseknek, ha ezt olvassák, hogy szervezzék meg a normális hazajutást a betegeknek! "
Szerintem is ez lenne a megoldás, és nem szükséges ehhez mentő. Mindez inkább szervezés kérdése, de Káslerék vagy az illetékes felelősök még mindig nem tértek észhez.

"Ez egyrészt emberség kérdése is, másrészt jobban terjed a járvány, ha nem elkülönítetten utaznak haza a betegek!"
Emberség? Ugyan már! Azok akik közvetlenül dolgoznak a betegekkel általában nagyon emberségesek, de akik az íróasztalok mögött ülve hozzák a döntéseket mintha nem nagyon foglalkoznának ilyesmivel.

chrisred 2020.03.24. 14:23:07

@Tartalom: Csak ezekben a közpénzekből felhúzott csodákban nem a gyerek rúg a labdába, hanem ukrán, szerb és afrikai sokadrangú profi focisták.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.24. 14:26:25

@Tartalom:

"Miután kiderült nem áll közvetlen életveszélyhelyzetben, így hazaengednek mindenkit."

Ettől még lehet friss, tünetmentes fertőzött, vagyis vírusgazda, hiszen épp ezt hivatott kideríteni a teszt. És a hazaúton bárkit megfertőzhet.

OK, hogy betegszállító hazavitte volna, de 8 órás várakozás után?

"minden talpalatnyi föld még a játszótér is "valakié" aki pénzt kér azért hogy ott akár egy gyerek a labdába belerúghasson. ilyenkor örülök, ha új állami sportberuházásokról hall az ember. "

Ne zavarjon, hogy ezek a sportberuházások szinte kivétel nélkül a versenysportot szolgálják, egyszerű halandó nem teheti be a lábát, vagy csak súlyos belépődíj fejében. Ez utóbbi eset meg akkor miben is különbözik attól, amikor a "valaki" pénzt kér azért, hogy a gy erek belerúghasson a labdába?

chrisred 2020.03.24. 14:27:05

@Tartalom: Már hogyne korlátoznák a szabad mozgásában? Például ha a szabad mozgása egy tömegközlekedési eszköz felé irányul. Ami persze rendben is van, járványhelyzetben előfordul az ilyen, de ez egy demagóg kiszólás volt.

Attilajukkaja 2020.03.24. 14:27:12

@odamondó:
"az elejétől tiszta, hogy itthon koronavirus ide vagy oda csak akkor hívsz kórházat vagy tesztet amikor a halálodon vagy"
Sajnos. A posztoló barátnője se hívott különben mentőt, csak elkezdett érdeklődni, telefonálni, hogy mi a teendő. Véleményem szerint ilyenkor nem kellene a kérdéses embert se beszállítani, se behívni, majd hazaküldeni. Elég lenne, ha valaki kimenne védőruhában és 5 perc alatt elvégezné a mintavételt, kitöltené a kérdőívet, majd elvinné a laborba. De gondolom, nálunk ez is kivitelezhetetlen lenne.

Attilajukkaja 2020.03.24. 14:30:15

@chrisred:
" 50 éve ezek voltak ott, most meg a Puskás Aréna, a Papp László Sportaréna és a Groupama Aréna."
Így így! :o))))
Gondolom, az MTK stadiont sem hívták Hidegkuti Nándornak.

Almandin 2020.03.24. 14:37:07

@ursus artos: Ha ez igaz, akkor a László kórházban ezt kellene mondani az embereknek, hogy őket vegyék igénybe a hazajutáshoz.
Szervezetlenség van, ez a baj.

degreen 2020.03.24. 14:38:42

@Attilajukkaja: pont így működik. van otthoni teszt, még videó is készült róla.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 14:38:46

@Attilajukkaja: Megmondták, hogy reggel 10. Ha ez nem tetszik, akkor oldd meg.
Már bocs, melyik a fontosabb, hogy a köhögő, halálán lévő embert bevigye a mentő - és teszt után ott is tartsák, vagy hogy a képzelt betegeket hazavigyék?

chrisred 2020.03.24. 14:40:17

@ursus artos: Esetleg a sok unatkozó taxisnak nem az állásidejét kellene fizetni közpénzből, hanem támogatni, hogy a taxiját alkalmassá tegye betegfuvarozásra.

Almandin 2020.03.24. 14:46:29

@degreen: A bevásárlást az önkormányzatok kötelesek megoldani, ha valakinek nincs olyan hozzátartozója, aki megoldaná ezt. Ezért javasoltam már hetekkel ezelőtt, hogy két hétre elegendő tartalék kaja legyen otthon egy esetleges karantén idejére. Én már februárban összehoztam a készletet. Mivel nem vagyok karanténban, hetente párszor csak friss élelmiszerért megyek gyalog, nem forgalmas boltba. Valamint pótolom a megevett készletet. Én önellátó lennék egy esetleges karanténban. Megenném a felhalmozott készletet, nem szorulnék senkire. Ehhez az kellett, hogy időben elkezdjek felkészülni, amit meg is tettem.
Két hónapja kezdtem készletezni. Még azt is megéreztem, mikorra ér ide a járvány. Kb. mindenki kiröhögött egy-két kivételtől eltekintve. Most pedig nem kell gyakran mászkálnom emiatt, jól jött.

Attilajukkaja 2020.03.24. 14:55:48

@degreen:
"van otthoni teszt, még videó is készült róla"
Igen, én is láttam a videót. :o) De azt nem magának csinálja az ember és nem ő viszi be tömegközlekedéssel a laborba.

@teéjesenmindegy:
"Megmondták, hogy reggel 10. Ha ez nem tetszik, akkor oldd meg."
Pont ez a hozzáállás az, ami nem megoldás egy ilyen fertőző járvány idején. Nem az a gond, hogy a mentő nem pont 10-re megy, hanem a hazajutás. És ha ez nem tetszik, akkor mindenki találjon ki valamit, ami eszébe jut - olyan olaszos módon.

"melyik a fontosabb, hogy a köhögő, halálán lévő embert bevigye a mentő - és teszt után ott is tartsák, vagy hogy a képzelt betegeket hazavigyék?"
Látom, nem érted a problémát. A diszpécser először is kikérdezi a beteget és megállapítja, hogy halálán van-e. Ha igen, ha nem kiküldi a mentőt. Miért nem egy embert, aki szakszerűen leveszi a mintát és beviszi a laborba? Gyorsabb lenne és biztonságosabb. Mert a teszt után még a fertőzöttet is hazaküldik, hogy menjen csak és szórja a vírust ahogyan neki tetszik. Legfeljebb megkérik, hogy ne tömegközlekedjen, vagy még ennyit sem tesznek meg. Ez a nagy gond! Remélem, így már érthetőbb a probléma.

@Gleccsertetű:
"nem csodálom, h nem érted"
Mit? Sok mindent nem értek ebben a káoszban, de te min nem csodálkozol?

seol 2020.03.24. 14:58:04

@Tartalom:

Hát azért érthető, hogy az ilyen félanalfabéta marhák nem több könyvtárat és színházat szeretnének. :-D

n3spr3ss0 2020.03.24. 15:03:19

@röf: Sajnálhatod is, milliószor különb volt.

n3spr3ss0 2020.03.24. 15:04:10

@Tartalom: Most meg a zsebekbe rakod.

n3spr3ss0 2020.03.24. 15:06:55

@Nagykörúton túli magyar: Remélem neked a koporsó sem lesz szűk, megérdemled.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 15:33:16

@Almandin:
Istenem, de kár, hogy nem te szervezed a mentőszolgálatot.
"Az oda-vissza szállítás megoldható lenne. Miközben mennek a következő beszállítandókért, felültetik a mentőbe a hazavivendőket, és kiteszik otthon őket. Egy fuvarral lebonyolítható lenne a dolog, csak ez jobb szervezés kérdése lenne."
Esetleg az eszedbe jutott, hogy
1. A mentők nem a Szent Lászlóból indulnak.
2. A betegek nem egy helyen laknak?
3. Megmondták, hogy elszállítják őket haza, csak később.

Tehát. A mentő kimegy egy körre, hogy egy irányból bevigyen 3-4-5 beteget. Akkor megy ki értük, amikor ráér, és nem mondjuk balesethez kell kimennie.

"Ilyenkor a szeparált hazajutás a társadalom érdeke, hogy útközben ne fertőzzön meg a beteg másokat. Erről pedig ilyen esetben a hatóság kötelessége lenne gondoskodni."
Akkor esetleg várja ki a beteg a reggel 10 órát. Ne felejtsük el, hogy ha rosszul lett volna, akkor bent tartják.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 15:39:17

@Attilajukkaja: "Pont ez a hozzáállás az, ami nem megoldás egy ilyen fertőző járvány idején."
Az sem igazán jó hozzáállás, hogy mondjuk az infarktusos anyádhoz nem jut el a mentő, mert Csengét viszi éppen haza.
És ha, ha nem tetszik, hogy ingyen hazaviszik a seggét X óra múlva, akkor gyalogoljon, vagy hívja a családját.
Már bocs, a csávó esetleg hazamehetett volna a kocsiért (esetleg kölcsönkér valakitől) amíg vártak.

"A diszpécser először is kikérdezi a beteget és megállapítja, hogy halálán van-e. Ha igen, ha nem kiküldi a mentőt."
Ha igen, akkor küld érte egy mentőt azonnal. Ha nem, akkor majd megy egy mentő valamikor, amiben van másik három hipochonder.

Most már egyébként van ember, aki leveszi a mintát, és beviszi. Ez meg 10 napja volt, gyakorlatilag a járvány legelején.
Basszus, fel kell készíteni, ki kell képezni erre a mentőst, mert nem ez a dolga alapból. Megcsinálták.

teleorman 2020.03.24. 15:45:46

Kb. itt tartunk ma, úgy összességében, a fenti kommentek többségét összegezve, mentálisan:

i.): szeretem a NER-t és annak a vezetőjét: a koronavírus-járvány kezelése mintaszerű, az egyénként is jól működő egészségügy tudja kezelni ezt a kihívást

ii.): nem szeretem a NER-t és annak a vezetőjét: a koronavírus-járvány kezelése katasztrofális, a stadionépítések miatt is lepusztult egészségügy teljesen tehetetlenül áll szemben a járvánnyal

teéjesenmindegy 2020.03.24. 16:11:02

@teleorman: És olyat nem lehetne, hogy
Leszarom, hogy mit gondolok a NER ről, meg a vezetőjéről : Emberemlékezet óta nem volt ilyen járvány, tehát nem állítok fel irreális elvárásokat, mint mentővel taxizás, meg mindenkinek külön vérnyomásmérő. Nem várom el, hogy a járvány első napjában mindenki aki az egészségügyben dolgozik tökéletesen tudjon mindent, és esetleg nem állok neki mindent jobban tudni, mint az orvosok/nővérek/szakemberek?

konrada 2020.03.24. 16:32:55

@Attilajukkaja:
Nézd: Magyarország a képzelt betegek hazája, olyan ország, ahol mindenki ért mindenhez IS!, és még a legutolsó mosogató is többet tud (szerinte!;) az orvoslásról, mint az egészségügyben dolgozók.

...s egy diszpécser nem mérlegelhet: ha egy hipochonder fel tudja sorolni magán egy betegség összes tünetét, akkor neki aszerint kell eljárnia, még akkor is, ha ezzel esetleg valóban betegek elől veszi el az ellátás lehetőségét.
...viszont: ha beigazolódik a tűnetek alapján, hogy az egyik legelterjedtebb népbetegséggel - a hipochondriával - áll az orvos szemben, úgy annak a kezelése nem az intézet feladata, mint ahogyan az se, hogy azonnali taxiszolgáltatást nyújtson számukra.

...de félreértés ne essék, én nem a betegséget bagatellizálom el, inkább csak azt javaslom: örüljön, hogy nem kellett bent maradnia, mert akkor tuti, hogy sikeresen elkapja a betegséget, így meg jutott neki egy jó kis séta, amely egyébként nagyon jó módszer a képzelt betegségek kezelésére!;))

FlybyWire 2020.03.24. 16:52:23

Mi a szarért kellett most kimenni Ausztriába? Csenge okos?

Attilajukkaja 2020.03.24. 17:03:40

@teéjesenmindegy:
"Az sem igazán jó hozzáállás, hogy mondjuk az infarktusos anyádhoz nem jut el a mentő, mert Csengét viszi éppen haza."
Szerencsére ilyenre nem lenne szükség. Nem értem, ezt miért szajkózod megállás nélkül. Még egyszer utoljára leírom:
- Ha egyszer teljesen feleslegesen kiment a mentő Csengéért és bevitték, akkor szervezzék is meg a hazaszállítását.
- Ha nem szükséges, ne mentős menjen ki Csengéért, hanem valamilyen betegszállító. És vigye is haza.
- A legjobb lenne, ha a mintavevő menne ki Csengéhez. Sokkal gyorsabb, biztonságosabb lenne. Csak akkor menjen mentős, ha valaki annyira rosszul van.

"bocs, a csávó esetleg hazamehetett volna a kocsiért (esetleg kölcsönkér valakitől) amíg vártak."
na ja, éjjel kettőkor. És fertőzze meg a barátját, az édesapját is, aki eljön értük kocsival? Látom nem érted, hogy az ilyen egyéni ad hoc megoldások milyen veszélyesek, mennyire elősegítik a járvány terjedését.

"Ha igen, akkor küld érte egy mentőt azonnal. Ha nem, akkor majd megy egy mentő valamikor, amiben van másik három hipochonder."
Felesleges volt érte mentőt küldeni!

"Basszus, fel kell készíteni, ki kell képezni erre a mentőst, mert nem ez a dolga alapból."
A mentősök kiképzését így is, úgy is el kellett végezni. Mert most ez a dolguk. Basszus nélkül.

@konrada:
"egy diszpécser nem mérlegelhet"
Pedig azt tette. Kerek-perec megmondta, hogy ő majd eldönti, milyen tünetei vannak a lánynak.
Amúgy minden esetben a diszpécser kikérdezi az embert, miért kér mentőt. aztán mérlegel. Egy olyan központban pedig, mint a Szent László egy ilyen járvány közepén nem lehet odaültetni a telefonhoz valakit, aki nem tudja a tünetekből felmérni, hogy a beteg mennyire van súlyos állapotban. Csenge nem kért mentőt, csak a tesztet szerette volna elvégeztetni. A kórház döntötte el, hogy mentőt küld érte.

"ha beigazolódik a tűnetek alapján, hogy az egyik legelterjedtebb népbetegséggel - a hipochondriával - áll az orvos szemben, úgy annak a kezelése nem az intézet feladata, mint ahogyan az se, hogy azonnali taxiszolgáltatást nyújtson számukra."
Egy ilyen vészhelyzet kellős közepén szerintem kutya kötelességük komolyan venni, ha valaki ilyen panaszokkal jelentkezik és le kell valahogy tesztelni. Senki nem mondta, hogy küldjenek érte mentőt. Sőt, senki nem kérte, hogy bárkit is küldjenek ki érte, csak hogy végezzék el a tesztet. De ha már elvitték, gondoskodjanak a biztonságos hazajutásáról is.

"én nem a betegséget bagatellizálom el, inkább csak azt javaslom: örüljön, hogy nem kellett bent maradnia, mert akkor tuti, hogy sikeresen elkapja a betegséget"
Hát ez meg a másik. A magyar kórházi állapotok és a fertőzések gyakorisága. Remélem, most legalább kicsit komolyabban veszik ezt a problémát.

"így meg jutott neki egy jó kis séta, amely egyébként nagyon jó módszer a képzelt betegségek kezelésére!"
Honnan tudod, hogy csak kitalálta a lázat és a köhögést? Mert egy idő után már csak 37,7 volt? Fiatal lányként biztosan én is tök boldog lennék, ha a hidegben, sötétben két órán keresztül gyalogolhatnék egyedül Kőbányán hazafelé. De szerencsére ő sem vállalta fel, hanem beült egy taxiba. :o)

Attilajukkaja 2020.03.24. 17:08:23

@teleorman:
"a stadionépítések miatt is lepusztult egészségügy teljesen tehetetlenül áll szemben a járvánnyal"
ilyet szerencsére senki nem írt, még a posztoló sem. Az egészségügy pedig tényleg lepusztult és Kásler tatáék egyáltalán nem készültek fel a járványra, csak kommunikációs szinten. Még most kapnak csak megfelelő maszkokat az intenzív osztályokon dolgozok, sebész maszkokat pedig még mindig nem lehet kapni a patikákban, mert elfogyott.

ursus artos 2020.03.24. 17:34:34

@Attilajukkaja: "Még most kapnak csak megfelelő maszkokat az intenzív osztályokon dolgozok, "
Eddig is volt, most utánpótlás jött...

Attilajukkaja 2020.03.24. 17:38:11

@ursus artos:
"Eddig is volt, most utánpótlás jött."
Elhiszem. A sógornőm egy ilyen kiemelt "járványközpontban" dolgozik és sokat panaszkodott a felszerelésre. Ma nem beszéltem még vele.
És patikában is pénteken voltam. Akkor még ki volt írva, hogy a MASZK ELFOGYOTT.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 17:50:22

@Attilajukkaja: Mit értetlenkedsz?
"Ha egyszer teljesen feleslegesen kiment a mentő Csengéért és bevitték, akkor szervezzék is meg a hazaszállítását."
Meg volt szervezve, csak nem várták ki
"Ha nem szükséges, ne mentős menjen ki Csengéért, hanem valamilyen betegszállító. És vigye is haza."
A betegszállító nem befele viszi a betegeket, hanem haza, ha jól tudom. Azt meg ki hivatott eldönteni, hogy ki menjen ki Csengéért? Elvileg nem kapott levegőt, legalább is a telefonba ezt mondta.

"A legjobb lenne, ha a mintavevő menne ki Csengéhez. "
Így is van már egy hete. Ezek meg még előtte történtek.

"Felesleges volt érte mentőt küldeni!"
Hát ja. Nyilván. Végül is köhög, fuldoklik. Kit küldjenek?

+A mentősök kiképzését így is, úgy is el kellett végezni. Mert most ez a dolguk. "
Nem. Nem csak ez a dolguk. És ja, kellett kb. három nap, hogy felkészítsék a mentősöket, megkapják a felszerelést.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 17:51:55

@Attilajukkaja: "A sógornőm egy ilyen kiemelt "járványközpontban" dolgozik és sokat panaszkodott a felszerelésre."
Megírnád, hogy hol?
Mert megyeszékhelyen dolgozik az enyém, és minden létező felszerelésük megvan. Tegnapi info.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 18:03:18

@Attilajukkaja: " Kásler tatáék egyáltalán nem készültek fel a járványra, csak kommunikációs szinten. Még most kapnak csak megfelelő maszkokat az intenzív osztályokon dolgozok, sebész maszkokat pedig még mindig nem lehet kapni a patikákban, mert elfogyott."
Most akkor megint térjünk vissza ahhoz, hogy milyen elvárásaid vannak.
Káslerék pont ugyanannyira készültek fel, mint mindenki más európában. Erre azért senki nem számított egy hónapja. Sebészmaszkok hegyekben állnak, azt gyártják itthon. A patikában azért nincs, mert a teljes kapacitást viszi az eü, azt a minimális mennyiséget, ami volt a patikákban elkapkodták. Lásd: soha életedben nem akartál maszkot venni eddig. Mint ahogy senki más sem.
Aztán ugye, hogyan is készültek volna? Kína egyik részről leállt, másik részről meg egy hónapig importált mindenhonnan. A csehek is akkor tudtak repülőt küldeni, amikor már volt 500 fertőzött.
Mi meg 2 nappal később.

Dzsok 2020.03.24. 18:18:57

Nálunk 100ezer Covid teszt érkezésére magas szintű politikusok vonulnak ki a reptérre PR célból.
Eközben Ausztriában napi 15ezer darab tesztet terveznek elvégezni és százezreket akarnak tesztelni.

Meglátjuk melyik megközelítés fog jobban működni.....

Attilajukkaja 2020.03.24. 18:23:36

@teéjesenmindegy:
"Meg volt szervezve, csak nem várták ki"
Én sem vártam volna ott a kórházban még legalább 8 órát a feltételezett fertőzöttek között ülve miután már lehúztam minimum 5 órát. Remélem, legalább ital- és snack-automata van a Lászlóban, mert általában van a kórházakban. De ha megszervezték, akkor sem feltétlenül mentővel kellett volna hazavinniük. Vannak erre szakosodott betegszállítók is, akikre nem kell fél napokat várni.

"A betegszállító nem befele viszi a betegeket, hanem haza, ha jól tudom."
Oda viszi és onnan, ahová és ahonnan megrendelik.

"Azt meg ki hivatott eldönteni, hogy ki menjen ki Csengéért? Elvileg nem kapott levegőt, legalább is a telefonba ezt mondta."
A diszpécser dönti el. Nem tudom, mennyire volt súlyos a légszomj, ha még a diszpécser is minden áron le akarta beszélni a lányt a tesztelésről. Néhány kérdéssel ezt is tisztázni lehet. Ha tényleg fuldoklott, akkor persze indokolt a mentő.

"Így is van már egy hete. Ezek meg még előtte történtek."
Ennek csak örülni tudok. Mert mindenképp ez a legjobb megoldás.

"Hát ja. Nyilván. Végül is köhög, fuldoklik. Kit küldjenek?"
Rendben. Csenge esetében igazad van, ha tényleg fuldoklott. De másokat is mentővel vittek be, akik még messze nem voltak a "halálukon". De ha már tényleg nem így csinálják, akkor okafogyott erről tovább diskurálni. :o)

"Nem. Nem csak ez a dolguk. És ja, kellett kb. három nap, hogy felkészítsék a mentősöket, megkapják a felszerelést."
PERSZE, hogy nem CSAK ez a dolguk. Ilyet senki nem is mondott. De nem március 15.-én tört ki a járvány Európában, sőt Magyarországon sem. Volt rá ideje az illetékeseknek, hogy felkészüljenek az ilyen esetekre.

"Megírnád, hogy hol?
Mert megyeszékhelyen dolgozik az enyém, és minden létező felszerelésük megvan."
Nem szívesen adok ki személyes információkat, de neked megírom, hogy Ajkán. És örülök, hogy vannak ragyogóan ellátott kórházak is Magyarországon. Mostanra amúgy már nekik is van egy csomó minden, de az első héten ez nagyon nem volt így. Április végére várják a megbetegedések tetőzését, és nem tudják, hogy akkor is lesz-e még mindenből elég cucc. Reméljük, hogy lesz.

Attilajukkaja 2020.03.24. 18:33:41

@teéjesenmindegy:
"Most akkor megint térjünk vissza ahhoz, hogy milyen elvárásaid vannak."
Szervezési szinten már jóval előbb el kellett volna kezdeni a munkát.

"Káslerék pont ugyanannyira készültek fel, mint mindenki más európában."
Tesztekből még mindig nincs elég. Máshol miért van? Kézfertőtlenítőből és sebészi maszkból sincs. Dél-Afrikában miért van? (Ez csak egy példa volt.)

"Sebészmaszkok hegyekben állnak, azt gyártják itthon. A patikában azért nincs, mert a teljes kapacitást viszi az eü"
Akkor még sincs elég.

"Lásd: soha életedben nem akartál maszkot venni eddig. Mint ahogy senki más sem."
Elhiszem, hogy mások nem. Nekem szerencsére volt még itthon, mert múlt évben vettem egy tucattal. És a munkahelyemen is rendszeresen használom.

"Aztán ugye, hogyan is készültek volna?"
Ha nem tudnak eleget gyártani vagy venni, akkor ne álljanak ki, hogy mi aztán nagyon fel vagyunk készülve mindenre. És nyugodtan elnézést kérhetnek a hibáikért, ahogyan azt a cseh Babis is tette - ha már a cseheket említetted.
hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2020/03/23/babis-elnezest-kert-a-valsag-kezeles-soran-elkovetett-hibakert#

konrada 2020.03.24. 18:49:48

@Attilajukkaja: Dél-Afrikában mennyi a covidos?

teéjesenmindegy 2020.03.24. 19:15:08

@Dzsok: Jaja. Bezzed ausztria.
Igaz, hogy eddig összesen teszteltek 15613-at (márc 20 adat), de majd most majd naponta. 15ezret.
Mellesleg. nem az a lényeg, hogy agyatlanul minél többet tesztelj, hanem az, hogy azokat teszteld akik gyanusak lehetnek.

teleorman 2020.03.24. 19:26:04

@teéjesenmindegy: lehetne, de sajnos mégsem nem lehet. A hozzászólásokat olvasva mellbevágó, hogy egy ilyen, rendkívüli módon súlyos ügyben is csak nagyon kevesen képesek a politikai polarizáció mentális hatásaitól elvonatkoztatva megnyilatkozni. Ha valaki elégedetlen a az eü. és amit ezügyben tesz, rendszerrel, sokan rögtön ráugranak, kb. úgy, mintha arról értekezne, hogy be kell a migrácsokat engedni.

Pedig eléggé nyilvánvalónak tűnik, hogy egy alulfinanszírozott, a korszerű egészségügyi menedzsmentet és egészségügyi rendszerszervezést csak nagyon kevéssé alkalmazó, sok vonásában ma is megkövülten archaikus rendszer egy ilyen hatalmas kihívást nem tudhat jól kezelni. Ami a teszteléssel kapcsolatban folyik, az siralmas: egy tesztelés közel egynapos program - kitéve a fertőzésveszélynek - Dél-Koreában néhány tízperces. (És ezt nem lenne nehéz átvenni, nem egy új LG vagy Hyundai-brand megteremtéséről van szó!) Márpedig nagyszámú regionális teszteredmény nélkül csak bekötött szemmel lövöldözünk a céltáblára mindenfajta komoly gazdasági kihatású intézkedés meghozatalánál. Van NER-hívő, aki egyetért a röviden leírtakkal?

teéjesenmindegy 2020.03.24. 19:36:53

@Attilajukkaja: Na, tudom, hogy a szobanövények, meg szobatudósok mindent jobban tudnak.
Hát, sajnáljuk, ez egy ilyen ország, hogy arra, hogy a mentő hazavigye a valagadat várni kell. Ha te erre nem vagy hajlandó, akkor menj gyalog.
A betegszállítók meg nem hajnali kettőkor dolgoznak. Nyilván ha te szerveznéd meg a mentőszolgálatot, meg a betegszállítást akkor az sokkal jobb lenne.

Egyébként- már a történet alapján- fuldoklik a csaj. Ha betegszállítót küld ki, és ott fullad benne, akkor mi van?

"Mostanra amúgy már nekik is van egy csomó minden, de az első héten ez nagyon nem volt így." - És akkor hány beteget ápoltak arrafele? Megmondták, hogy van sorrend.

"Szervezési szinten már jóval előbb el kellett volna kezdeni a munkát."
Baszod, ne már. Komolyan. Ember nem volt erutópában két hónapja aki erre fogadott volna. Senki. Napról napra zártak le határokat, tartottak fel szállítmányokat.

"Tesztekből még mindig nincs elég." Miért ne lenne elég? Mert az index azt írja? Szintén tegnapi info, hogy reggel viszik el a mintákat, délután ott az eredmény.
"Máshol miért van? Kézfertőtlenítőből és sebészi maszkból sincs." Nézegettél cikkeket, hogy európában sehol sincs?
" Dél-Afrikában miért van?" - Kétlem, hogy volna. Ha meg van, akkor azért, mert még a lakosság nem kezdett el pánikvásárolni.

" A patikában azért nincs, mert a teljes kapacitást viszi az eü"
Akkor még sincs elég."
Ez ostobaság. Az intézményfenntartó elviszi, és oda adja ahol kell. A patika pedig szerezze be ahol tudja. Már bocs, talán fontosabb, hogy a kórházaknak jusson, mint hogy te felvásároljál száz darabot, és otthon álljon.

Nem tudom, hogy milyen maszkot vettél, amit rendszeresen használsz és elég egy tucat. A sebészi maszk, az ffp2 és ffp3 as maszk mind egyszer használatos cucc.

A cseheknél 700 beteg után érkezett a szállítmány.

white999 2020.03.24. 19:39:55

@teéjesenmindegy: Tökfilkó már megint itt vagy? Osztod az ami nincs?
1, Egy garatváladék vételhez nem kellene kórházba menni egy ép elméjű országban az alábbiak miatt.
2, Mert a lakásban le lehetne venni a mentős által és még oktató videó is van róla a neten a mentőszolgálat által feltöltve.
3, Ez azért lenne jó.
3/1 Mert kevesebb idő mentősnek.
3/2 Kevesebb költség az országnak
3/3 Kevesebb fertőzés veszély a visszaúton és annyira szerintem nem beteg barát este lázasan 7 km gyalogolni hazafelé.
4. A fentieknek lenne eredménye.
5. Igazad van abban hogy teljesen feleslegesen tesztelték de nem azért amit te szoktál mondani hogy a teszt miatt. Hanem a fenti pontok miatt és azért mert semmi megnyugtató eredmény nem született sem pozitív sem negatív. A posztoló saját állampolgári felelőssége, hogy önkéntes karanténnal nem fertőz tovább.
Hiába oktatlak? komolyan mint ha lóval kártyáznék.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 19:40:04

@teleorman: Na, neked már nem magyarázom el, hogy pont ugyanannyit tesztelunk mint dél korea.
Már elmagyaráztam vagy tizenötször...

élhetetlen 2020.03.24. 19:41:27

@ursus artos: “Közös toll után: kézmosás fertőtlenítés.“. Nézőpont kérdése. Bement a beteg, fertőtlenített. Aztán kap egy tollat, amit megfoghatott az is, aki nem fertőtlenített. Nem gond, mosson újra kezet. Már nem csak a saját cucca van nála, kaphatott egy kupac statisztikai lapot is, amit töltsön ki, és, ha megy el, adja le. Most ezeket rakja le “valahová”, míg kezet mos. A másik megoldás. Vannak a kiskerben 40 forintos tollak is, nagyker áron olcsóbb. Vesznek 50, 100 tollat, amelyiket használta valaki, az beállítják egy fertőtlenítős flakonba, ha felére fogyott a készlet, kiszedik, megszárad, mehet vissza a forgalomba. Abszurd, ugye? Ugyanez a recepciók pultok, oda letámaszkodik bárki, aki kidőlt a fél órás, órás várakozás után, le lehetne törölni fertőtlenítős kendővel egy fertőzőkkel foglalkozó területen, nem csak napi egyszer.
Más. Gerincklinika, tényleg jó orvosok, jó nővérek, jó felszereltség, de az apróságok. A folyosói wc-ben nincs egy kapaszkodó, de kilincs sem, ami segíthetne felállni. A múltkor volt egy kis rendszer összeomlás, négy óra csúszás, most kezdünk sorbaülni/állni, ezt nem bírom ki hazáig. Aztán ültem a wc-n, majd csak megtalál a barátnőm, és segít felállni. Az öt napos műtéti benntartózkodásra azért fizettem napi 30 eft-t, mert a kétágyashoz már volt külön fürdőszoba, ahol a törülköző szárítóba már lehetett kapaszkodni. A folyosói padok karfa nélkül, nehogy felálláskor támaszkodni tudjál. Ide nem azok az emberek járnak, akik csak úgy felpattannak. És ez nem pénzkérdés, csak törődés kérdése. Egy kórház létrehozásához képest fillérek lennének a kapaszkodók, a karfák (esetleg a magasított padok). De szerinted ez rendben, oldjon meg mindent a beteg.

white999 2020.03.24. 19:42:42

@Muhammad Balfas: Népstadion már nincs. Puskás az van 200 milliárdért pár hónapja. Hát te se tények embere vagy.

Muhammad Balfas 2020.03.24. 19:46:41

@white999: Másképpen hívják,de mindig is volt ott stadion,ahogy a Népligetnél is. A létesítményeket pedig időnként felújítják..

Muhammad Balfas 2020.03.24. 19:50:18

@konrada: Úgy biza ! Immár a tízmillió epidemiológus országa-is-lettünk..:))

white999 2020.03.24. 19:51:04

@Tartalom: Én meg annak örülnék ha valaki ennyire örül a stadionnak azt ne akadályozza meg senki abban hogy egy kis cédulával kérje, hogy a stadionokban felállított tábori ágyakon kezeljék. Ahogy ezt Iránba is teszik mostanság. Aki pedig a hagyományos népi gyógymódban hisz a lélegeztető gépben az meg mehet a kórházba. Így mindenki azt kapná amire vágyik.

Muhammad Balfas 2020.03.24. 19:54:14

@balfa: Az MTK az egyetlen, ahol korábban nem volt stadion,csak lelátók..

Muhammad Balfas 2020.03.24. 19:56:20

@white999: Éhes disznó makkal álmodik..:)

white999 2020.03.24. 19:58:18

@Muhammad Balfas: Lehet külföldi vagy és ezért nem érzed a magyar nyel finomságait. A felújítás azt jelent, hogy pl kicserélem a házon a nyílászárót 3 millárt. Amikor építek az meg mondjuk 50. A stadiont felújítás az hogy kicserélem az ülések. Költőien nagyvonalú egy 200 milliárdért ÉPITETT stadiont felújítottnak nevezni, arról nem is beszélve hogy kormányzó erőnkre szerintem ez kifejezetten degradálóan hat. Vigyázz megsértődnek a pártközpontban. Trollkodni lehet de nem minden áron. Na mindegy ennyire kell komolyan venni a megjegyzéseidet.

white999 2020.03.24. 20:01:16

@degreen: Miért kell bemenni mentővel?

white999 2020.03.24. 20:08:17

@teleorman: És olyan is van hogy állítása szerint nem szereti a NER-t de kognitív képességek hiányában valamint olvasott szöveg értelmezés hiányában baromságokat beszél. Tudományosan bebizonyított tény minél bután valaki annál inkább hiszi magát okosnak és sem ebben sem tévedhetetlenségében nem lehet megingatni. A tények vagy logikusan adódó válaszok a legkevésbé sem érdeklik.

chrisred 2020.03.24. 20:09:31

@teéjesenmindegy: Az ffp2 és ffp3 maszkból is létezik többször használható.

Muhammad Balfas 2020.03.24. 20:14:08

@white999: A Gyárfás-féle utolsó körig jutott EB pályázat idején is őrjöngtél az abban foglalt stadionépítési és stadionrekonstrukciós program miatt 2007-ben? Úgy csináltok bazmeg mintha időben és térben egyedül a Zorbány alatt épülnének stadionok..

élhetetlen 2020.03.24. 20:19:25

@Exploiter: Amit én nem értek, de nem is vagyok orvos. Ha valakinek krónikus betegsége van, nem tudom, szív problémák, tüdő betegség, magas vérnyomás, ami miatt meghalhat, de élhet is még évekig, ha bekapja a vírust, és meghal, az csak másodlagos ok, a halál oka az, ami miatt a halál esetleg csak évek múlva következett volna be. index.hu/tech/hoax/2020/03/23/koronavirus_jarvany_kasler_miklos_halaloki_statisztika_halottvizsgalati_bizonyitvany_statisztika_emmi/ . Ezek után már azon csodálkozom, hogy van egyáltalán koronavírusos halott. Saját példa, már húsz éves koromban, tájfutólént is megcsíptek aritmiás panaszokat. Öregszem, húsz éve bejött a bétablokkoló, de 66 múltam, élek. Már ödémásodik a lábam, de még ezzel is lehet élni. Ha most bekapom a vírust, és meghalok, a halálok a szívem állapota lesz, és csak megjegyzés a vírus.” a koronavírust megfékezzük a jövő héten”. Igen, ezzel a módszerrel lehet, legalábbis jelenteni lehet.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:26:30

@white999:
Igen, már a mentő megy ki mintát venni, mi a problémád? Elmagyarázod, amit már elkezdtek, és csinálnak.

"Igazad van abban hogy teljesen feleslegesen tesztelték de nem azért amit te szoktál mondani hogy a teszt miatt. "
Kezdjük ott, hogy fel sem fogod, hogy egyáltalán mit mondtam, de szövegelsz.

"Hanem a fenti pontok miatt és azért mert semmi megnyugtató eredmény nem született sem pozitív sem negatív. "
Hiszen, ugye, mint tudjuk az első teszt negatív eredménye semmit nem bizonyít, főleg, ha az utolsó kontakt tegnap lehetett. A poszter csaja kisírta és adott egy tesztet, de ennek ellenére - ha jót akar a környezetének- akkor karanténba megy 2 hétre.

"A posztoló saját állampolgári felelőssége, hogy önkéntes karanténnal nem fertőz tovább." -
Akkor most a teszt a lényeges a járvány terjedésének a megakadályozása érdekében vagy a karantén?

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:28:50

@chrisred: Lehet. Én sose láttam, pedig vettem már párszor.

élhetetlen 2020.03.24. 20:33:52

@Tartalom: “50 éves stadionban lehet mérkőzéseket rendezni úgy több tízezer embernek biztonságosan mai 21.századi videóbírós elvárásoknak megfelelően?” Nem az a kérdés, amiről beszélsz. A kérdés az, hogy az emberek többségének mire van szüksége, működő egészségügyre, oktatásra, vagy szuper technikával ellátott focimeccsekre? Innét próbád meg átgondolni. @Attilajukkaja:

chrisred 2020.03.24. 20:34:03

@Muhammad Balfas: Milyen stadion épült akkoriban?

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:34:07

@white999: "Tudományosan bebizonyított tény minél bután valaki annál inkább hiszi magát okosnak és sem ebben sem tévedhetetlenségében nem lehet megingatni."
Igen, erre te vagy az élő bizonyíték :D:D

"Muhammad Balfas2020.03.24. 11:53:18
Odalentről?? Csermaneket kipakoltatta a sírból a böszme.Inkább valami szekrényben lehet mostanság."
erre te:
"Lehet külföldi vagy és ezért nem érzed a magyar nyel finomságait. "

white999 2020.03.24. 20:36:04

@ursus artos: @teleorman: Egyetlen NER hívő sem fog egyetérteni a leírtakkal és amúgy is nagy valószínűséggel soros bérenc lehetsz akit tasz pénzel (ez már nagyon súlyos sértés volt). Egy igazi NER társ nem gondolkodik, ahogy egy igazi hívőt is hidegen hagy az evolúció elmélete. Ettől hívő. Ha azt mondták hogy van maszk akkor van maszk és kész. Mindenkinek, cégeknek is elsődleges prioritásuk a hívők szerzése. PL IPHONE APPLE ha nem volna vallásos imádat a termék mögött ugyan miért állnának sorba minden egyes új típus megjelenése előtt. A brand viselője ettől lesz kiválasztott ahogy a NER hívő is. így működik a fogyasztói társadalom. Ettől lesz Ő más és jobb. Ne legyen kétségünk a Gyurcsány hívő az ugyanúgy működik de BMW vásárló is. Ezt hívják marketingnek NER társ esetében politikai marketing termék a NER hívő. A NER társ fogyaszt és nem gondolkodik. Készen kapott gondolatokat ad tovább és ha még volna az agya zugában kétség mint azt is félre teszi, mert hinni akar. Sokkal biztonságosabb és valljuk meg őszintén boldogabb és biztonságosabb is az a világ ahol nem kell gondolkodni, nincs kérdés csak válasz.
Carl Sagan a híres csillagász mondta egyszer a mélyen vallásos amerikai társadalommal kapcsolatban, hogy bár Ő is hívő lenne sokkal boldogabb lenne az élete.

chrisred 2020.03.24. 20:38:21

@teéjesenmindegy: www.munkavedelem-higienia.hu/blog/reszecskeszurok-jelolese-es-alkalmazasi-terulete-19.html

Az EN149:2001+A1:2009 kiegészítő szabványelőírás szerint, a védőeszközön fel kell tüntetni az "NR" (non-reusable-nem használható fel újra), vagy az "R" (reusable-újra felhasználható) jelöléseket. Ha a terméken az "NR" jelölés szerepel, akkor a maszknak a már megszokott egy műszak, vagyis 8 óra a maximális használhatósági ideje. A szabvány által előírt terheléses tesztet teljesítő "R" jelölésű félálarcok alkalmasak a műszak utáni újbóli felhasználásra, amíg légzési ellenállásuk megfelelő.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:40:36

@élhetetlen:
" Vannak a kiskerben 40 forintos tollak is, nagyker áron olcsóbb. Vesznek 50, 100 tollat, amelyiket használta valaki, az beállítják egy fertőtlenítős flakonba,"
Helyes. Végre egy jó hozzászólás. Ez a legfontosabb egy légúton terjedő betegségnél, tényleg.
Talán még helyesebb volna, ha egy nagy medencét feltöltenének fertőtlenítővel, és oda ugrálna be mindenki, és az lenne a recepció..

white999 2020.03.24. 20:41:00

@teéjesenmindegy: 2 napja azt hittem megérteted, hogy 400.000 ezer teszt az több mint 4000 de ezek szerint nem. A kettő nulla mögötte az nem semmit jelent hanem helyi érték. Azaz százszor több. Ja és nem mi vagyunk a 400.000. Innen már menni kellene egyedül is.

élhetetlen 2020.03.24. 20:42:29

@röf: “végül is igaza lett az első kórházi telefon túlsó végén bejelentkezőnek, ez nem koronavírus.”. És ezt ő is, te is pontosan tudtad, bár a teszt eredményét csak napok múlva kapták meg. És, ha pozitív lett volna a teszt? Ne is gondold át, hosszú, mint a süket nagymamának.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:46:04

@élhetetlen:
""Szó sincs erről, az itt olvashatókat objektíve jó és hasznos intézkedésnek tartom" - mondta az Indexnek Wéber András demográfus, a haláloki statisztikák szakértője. "
"Ez nagyon helyes megközelítés, objektíve egy jó intézkedésnek tartom" - mondta az Indexnek Wéber András demográfus, a haláloki statisztikák szakértője. A szakember szerint teljesen normális eljárás, hogy ilyen esetben elsődleges haláloknak a korábban meglévő alapbetegséget tüntetik fel, és a COVID-19-et csak kísérő betegségként szerepeltetik. "Ez abszolút segít a helyzet tisztázásában, és nem alkalmas statisztikák meghamisítására" - mondta Wéber András. "
Te:
"Amit én nem értek, de nem is vagyok orvos.", de ezzel meghamisítják a statisztikákat...

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:48:38

@white999:
Vedd úgy akkor, ha a nullák számítanak neked, hogy csináltak kétmillió negatív tesztet. És akkor örülhetsz, jó sok felesleges tesztet megcsináltak.

Mi olyan kurva nehéz azon felfogni, hogy az számít, hogy olyanokat teszteljenek, akik gyanusak, akik elkaphatták, nem pedig azt aki arra jár? A WHO ezt mondja, a tisztifőorvos ezt mondja, teljesen logikus, de te balfasz, te képtelen vagy felfogni.

white999 2020.03.24. 20:49:41

@Muhammad Balfas: Ne lustálkodj valami újat kellene írni mert az a dumát már a 3. nicken lököd el. Értem én hogy unalmas a trollok élete de már ha mondat sorrendjén változtatnál akkor sem lenne ennyire feltűnő. Másolni nem ér. Ha meg mesterséges intelligencia vagy, akkor fejleszteni kell mert lebuktál.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:52:36

@élhetetlen: Ja. "És, ha pozitív lett volna a teszt?"
Akkor már csak a pápát meg néhány bíborost kellett volna meggyőzni, és csodává nyilvánítják...
Szoros kapcsolat nélkül fertőző, 2 nap alatt a fulladásos szakaszba jutó vírus...

white999 2020.03.24. 20:53:53

@teéjesenmindegy: NEM TOM ÉN NEM AZT OLVASTAM A POSZTBÓL HOGY A MENTŐS VETTE LE A MINTÁT DE HA TE ÍGY OLVASTAD AKKOR LEHET EZ IS EGY VÉLEMÉNY. SZERINTEM AKKOR NEM ÍRTA VOLNA MEG EZT AZ EGÉSZET.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 20:59:08

@chrisred: És van olyan FFP3as maszk amin R jelölés van? Mert itt csak azt írja le, hogy melyik mit jelent...

Mondom, én még nem láttam olyat. Ettől még lehet, hogy van.

ursus artos 2020.03.24. 20:59:09

@white999: Mind1 minek minősítesz, akár NER tagnak is. De tényleg az vagyok: adót fizetek, együttműködök a nemzetemmel, tiszteletben tartom polgártársaim jogait, tulajdonát a köztulajdont, betartom a szabályokat, jogkövető vagyok, nem az államtól várom el minden problémám megoldását.
Viszont nem értem, mi nem fogható fel abban, hogy a mentő az nem a beteg, kórházból történő hazaszállítására való???

white999 2020.03.24. 20:59:29

@teéjesenmindegy: Én felfogom, talán inkább te nem érted már napok óta, hogy nem csak az lehet koronavírusos aki vuhan tartományban groupen sex ben vett rész a Atalanta focicsap fan klubjának összes nő tagjával, hanem az is aki köhint egyet és folyik az orra de még láza sincs. Mert a 80 % kb ilyen és attól még terjeszti.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 21:01:53

@white999: "NEM TOM ÉN NEM AZT OLVASTAM A POSZTBÓL HOGY A MENTŐS VETTE LE A MINTÁT DE HA TE ÍGY OLVASTAD AKKOR LEHET EZ IS EGY VÉLEMÉNY."

NEM A POSZBAN VOLT, A POSZTBAN 10 NAPPAL EZELŐTTI ESEMÉNYEKET ÍR LE, MOST MEG MÁR A MENTŐS MEGY A MINTÁÉRT, ÉRTED?????????????????????
Csak esetleg kellett némi idő amíg megállapodtak, amíg felszerelést biztosítottak a mentősöknek, meg amig kiképezték őket, hogy hogyan kell szakszerűen mintát venni. Mert a mentőorvosok alapból nem laborasszisztensek.
Ha semmiről nem tudsz semmit, akkor tényleg minek ugatsz?

teéjesenmindegy 2020.03.24. 21:03:39

@white999: Jóvan kisfiam. Akkor ez a csúnya WHO meg a tisztifőorvosnak fingja nincs semmiről. A vírus egyszer csak odaugrik bázakerettyére, és ott kezd el fertőzni. Kezdjünk tesztelni a tanyavilágban, te fasz.

élhetetlen 2020.03.24. 21:04:00

@teéjesenmindegy: Ezért nem érdemes veled beszélni, de legyen még pár mondat. Ha nem fogod fel, hogy ha valaki beleprüszköl a tenyerébe, és azzal fogja meg a tollat, átadhatja a vírust. Nem mondtam, hogy ezzel megállítható a vírus terjedése, ez csak egy lehetséges terjesztési mód kiiktatása. Egyébként meg hagyjál békén az agymenéseiddel!

white999 2020.03.24. 21:07:59

@ursus artos: Nem csak hogy hazavitelre nem való de garat mintára bevitelre sem. Pont ezt fejtegettem és a gondolkodás hiányát. Ha már eljutnál magadtól oda, hogy miért nem kell bevinni akkor már lehet nem is lennél NER társ. Tudod mint a mátrixban, lehet hogy a jobban jár NEO is ha a másik tablettát veszi be ezért nem biztos, hogy jó ha gondolkodik az ember,.@teéjesenmindegy:

white999 2020.03.24. 21:10:20

"Tudományosan bebizonyított tény minél bután valaki annál inkább hiszi magát okosnak és sem ebben sem tévedhetetlenségében nem lehet megingatni."
Igen, erre te vagy az élő bizonyíték :D:D
Azért erre ne vegyél mérget.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 21:10:48

@élhetetlen: Azért kell mondjuk a tollhasználat után azonnal kezet fertőtleníteni... Ahogy azt csinálták is.
Persze ez neked nem elég jó, a tollakat kell fertőtleníteni.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 21:11:30

@white999: Hát, látom, hogy mennyire ostoba vagy...

ursus artos 2020.03.24. 21:17:20

@white999: "Nem csak hogy hazavitelre nem való de garat mintára bevitelre sem. "
Arra éppen jó. De ezt bízzuk a szolgálatra és a mentésirányítóra. (Egyébiránt a mentőben alapból van védőfelszerelés...)
"Pont ezt fejtegettem és a gondolkodás hiányát." Biztosan. Nem nagyon olvasgattam a fejtegetéseidet....

élhetetlen 2020.03.24. 21:23:09

@Nagykörúton túli magyar: Na, ez a szar duma! OPNI. “Gyurcsány elintézte nekik!”. Orbánnak meg nem volt elég tíz év, hogy ezt a hibát helyrehozza, egy stadion árából felújítsa az épületet, és visszatelepítse az ellátót. Mert őt nem zavarja, hogy azóta is az utcán vannak a kezeletlen félbolondok, bolondok, akik időnként a villamos alá löknek valakit, mert ő nem áll a villamos megállóban. Neked is gyógyulást kívánok, ha ilyen beteg vagy agyilag.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 21:25:26

@ursus artos: Borzasztóan sokat vesztettél vele, hogy kihagytad.

ursus artos 2020.03.24. 21:33:12

@teéjesenmindegy: "Borzasztóan sokat vesztettél vele, hogy kihagytad. "
Majd elolvasom a cirkusz utáni elemzésekben, hogy Orbánnak február 24-én pontosan mit is kellett volna csinálnia, mert, akkor már tudhatta és miért nem....

white999 2020.03.24. 22:20:29

@ursus artos: Látod ha olvasnád tanulnál és tudnád hogy a tesztet bevihetné de nem kellene hozzá az embert bevinni, mozgatni. Ha nem viszem be az embert akkor hazavinnem se kell. Ugye milyen egyszerű a megoldás butuska és akkor nem csak a probléma végét oldottad volna meg hanem az elejét is. Ezért kell olvasni.

white999 2020.03.24. 22:21:39

@teéjesenmindegy: Hát kifogytál az ész érvékből. Ja, az nem is volt akkor ennyi.

Attila B. Mayer 2020.03.24. 22:23:37

Szeretem az indexes írásokat, de ez egy nagyon provokatív és gyenge írás. Kilátszik a "lóláb"

ursus artos 2020.03.24. 22:24:06

@white999: de a mentő mintavétel, tesztbevitel működik már. Jó, lehet nem március elsejétől, de már megy a rendszer. Sőt, összeírták a rutinos, motoros mentőket is....
Ja, és erről a magas lóról ne butuskázz engem....

Attila B. Mayer 2020.03.24. 22:27:52

Szeretem az indexes írásokat, de ez egy nagyon provokatív és gyenge írás. Kilátszik a "lóláb"

white999 2020.03.24. 22:56:51

@ursus artos: Ok és mi tartott ennyi ideig. egy hónapja vagy öt éve nem ez lett volna legjobb gondolat. 2 hétig cipelni kellett az embereket amíg valakinek lámpás gyúlt az agyában hogy ez hülyeség. Halkan jelzem tábori kórház építése helyett egy üres szálloda vagy kollégium? Ahova csak az eszközöket kell vinni de vannak külön szobák és hozzá mosdók konyha. Csak hogy a következő baklövést megelőzzem. Mitől jobb egy konténer kórház? Többe kerül? Tovább tart felépíteni? Mobilitás miatt? Mentő odaviszi ahova akarod a beteget.

teéjesenmindegy 2020.03.24. 23:01:35

@white999: " Látod ha olvasnád tanulnál és tudnád hogy a tesztet bevihetné de nem kellene hozzá az embert bevinni, mozgatni. "
De ezt csinálják, te idióta fasz, hányszor kell még leírni neked?
nepszava.hu/3071162_koronavirus-lakason-is-elvegzik-a-mintavetelt
Ezért kell olvasni.

Csak egy hetes cikk....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.24. 23:03:52

@Attila B. Mayer:

"Kilátszik a "lóláb""

Te jól törni magyar. KiLÓG a lóláb. :)

teéjesenmindegy 2020.03.24. 23:10:40

@white999: Istenem, de süt rólad a butaság... Beszarás.
Te, figyelj, a mentős nem laborasszisztens, hogy le tudja venni a mintákat. Felszerelést kell adni neki, védőt, mintavevőt, szállítót. Ki kell képezni.
Persze, tudom, te már öt éve is erre képezted volna ki. őket. Bár 5 perce még azt sem tudtad, hogy ez az eljárásrend. A kereket nem akarod feltalálni?

"Halkan jelzem tábori kórház építése helyett egy üres szálloda vagy kollégium?"
Nagyon helyes, hogy halkan jegyzed. Sok üresen álló kollégiumot vagy szállodát tudsz, úgy kapásból?
Nem az az üres, ahonnan hazamentek a kollegisták, és csak a cuccaik maradtak ott, hanem full üres.
Aztán, esetleg lehet, hogy könnyebb fertőtleníteni és izolálni betegeket (tüdőgyulladással, baszod) egy kórházban, mint egy szállodai szobában. Aztán a gépek berakodása sem olyan egyszerű, ugye? Mondjuk egy kórházi intenzív ágy nem ikeás csoda, hogy felviszed lapraszerelve, aztán összecsavarozod.
Aztán a szálloda/ kollégium szobáinak a hálózatát nem arra tervezték, hogy ott lélegeztetőfépek meg fasz tudja milyen eszközök legyenek. Vagy szögeljék ki a biztosítéktáblát?
A fekvőbeteget hogy viszed fel a harmadikra? Vagy fusson fel?
Na, és ezt így 2 perc alatt írtam, csak a józan ésszel, nem olvastam el semmilyen szakkönyvet.

Érted már, hogy mennyire nagyon sötét vagy?

röf 2020.03.25. 07:19:01

@élhetetlen:
Öcsisajt, a kórházi alkalmazott nem kisnóblizta amit mondott, hanem bizonyos tényekből kikövetkeztette.
Látod, ez a különbség az egészségügyi szakma, és a mindent mindig Orbánra kenő izzadtságszagú balpropaganda között.
De nem baj, összefoglalom az utóbbi napok történéseit: most bukja 2022-t a gagyiellenzék.

BobLarson 2020.03.25. 08:02:16

A teszt eredmenye megtekintheto az ugyfelkapus fiokon, bar ez nincs agyonpublikalva.

Nylul 2020.03.25. 08:52:46

@teéjesenmindegy: Azért te sem panaszkodhatsz..

'A fekvőbeteget hogy viszed fel a harmadikra? Vagy fusson fel?' - teherlifttel, az újabb kolikban vannak, és szép nagyok.

'Aztán a szálloda/ kollégium szobáinak a hálózatát nem arra tervezték, hogy ott lélegeztetőfépek meg fasz tudja milyen eszközök legyenek. Vagy szögeljék ki a biztosítéktáblát?' - egy fullosan bedrótozott betegre kötött gépek áramigénye összesen nem éri el egy átlagos asztali pc-jét.

'Nem az az üres, ahonnan hazamentek a kollegisták, és csak a cuccaik maradtak ott, hanem full üres.' - Közel mindegyik, hiszen pont az volt a gáz pár hete, hogy hazaküldték szerencsétleneket, majd pár nap múlva visszahívták pakolni. Amúgy meg egy ilyen helyzetben pont nem bölcsészmicike bugyija érdekelné az illetékeseket.

Tartalom 2020.03.25. 09:15:16

@chrisred: koszosan én sem vehetem igénybe a tömegközlekedési eszközt. A fertőző is lényegében "hordoz" valamit, csak nem koszt, hanem vírust. Az persze senkit nem érdekel, hogy én hol és hogyan lettem talpig olajos, ha a buszvezető nem enged felszállni.

Tartalom 2020.03.25. 09:22:10

@élhetetlen: Én inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy ezek közül mi nincsen és miért. Vlamint mi a fontosabb: egy 45 évre tervezett stadion 50 évesen összeomliik magaalá temetve apádat is aki nézőként a 15 ezer nézővel együtt szörnyethal a meccs alatt, vagy 20 embernek várnia kell a műtétre? Szerintem erre a kérdésre nincs jó válasz, de mindkettőre keresi a kormány a megoldást. Ha 15 ezer ember életét megmentette az szerintem nem kis dolog. Ellenben egy összetört kínai vázához hasonló szétprivatizált egészségügyet örökölt gyurcsánykormánytól. Ezt széthordva és csak a "necces" részeket megtartva művészet üzemeltetni. Nemhogy újra felépíteni. Főleg úgy hogy Gyurcsányék a lopott pénzt még akkor eltávolították az országból. Így egy komplett egészségügy hiányzik. A semmiből újratermetni egy 3000 éves kinaivázát az több mint művészet.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 09:28:06

@Nylul:
És mennyire szép nagyok, okoska? Láttál már kórházi liftet? Valahogy nehezen hiszem, hogy a kolikban 6-8 négyzetméteres teherliftek lennének, mert mi a fasznak? De mutasd meg légyszi.

" egy fullosan bedrótozott betegre kötött gépek áramigénye összesen nem éri el egy átlagos asztali pc-jét." Aham. Persze.

"Közel mindegyik" És hazavitték a bútorokat is? Üresek a szobák? Nincsenek ágyak benne? Vagy azokat el kéne valahova pakolni addig?
"nem bölcsészmicike bugyija érdekelné az illetékeseket."
Esetleg nem gondolod, hogy intenzív kezelésre szoruló tüdőbeteget steril szobában kéne ápolni, nem pedig szaros gatyák között?
Tessék. Így néz ki egy intenzív osztály:
static.tveger.hu/uploads/2016/07/intoszt160720-169w-700x261.jpg

Elmondjam neked, hogy (jelen pillanatban amíg tartható) külön felszereléssel mennek be minden egyes beteghez a nővérek. Érted? Át kell öltöznie, ha a másikhoz megy át. Persze, ha majd a folyosón is plafonig lesznek akkor változni fog, de amíg lehet így csinálják.

Tartalom 2020.03.25. 09:30:59

@white999: látod egy sation mi mindenre jó. Egy ellopott beárt kórháziágyakban lecsökkentett elprivatizált gyurcsányos Horváth Ágneses egészségügy ugye mennyire nem jó!!! hát tudd meg én szerintem se. De tessék mégegyszer Gyurcsánékra meg a haverjára a bölcsészhalggató Karácsony Gergelyre szavazni. És akkor ezt is eladják a maradékot is bezárják és akkor az lesz mint amit Soros USÁ-jába, hogy tördelő kézzel kell eldöntened kit gyógytsanak meg a privát egészségügyben téged, vagy párodat ha mindketten betegek vagytok, mert a trükkös privát méregdrága egészségügy biztosítója tudja, hogy nektek csak egyikötökre van pénzetek. Azután tessék majd fikázni. Az érdekes lesz arra majd befizetek. Tetszeni fog a nagy néma csend. Hiszen ezeket a Tetveket mint a Gyurcsány meg Horvát Ági meg Karácsony Gerelyt nem lehet szidni mert ők ilye soha nemtettek.. Ja persze magától adta el magát a kórház, meg magától csökkent e az ágyszám. Meg a kötszergyárat magától adta el magát. Meg az orvos műszercégek maguktól privatizálták magukat. Persze. És ezeknek a vételára hol van? Ja nincs az országban. Vajon akkor melyik országban kell keresni?

Scott Tenorman Must Die 2020.03.25. 09:34:43

@élhetetlen: ez mindenhol így van, hiv-nél is, balesetnél is

Nylul 2020.03.25. 09:50:23

@teéjesenmindegy: 'Valahogy nehezen hiszem, hogy a kolikban 6-8 négyzetméteres teherliftek lennének, mert mi a fasznak? ' A nyíregyiben konkrétan van, nem 8 nm, de egy körházi ágy két emberrel elfér.

'Tessék. Így néz ki egy intenzív osztály:' És itt melyik gép az, amitől leszédül a villanyóra?

'És hazavitték a bútorokat is? Üresek a szobák? Nincsenek ágyak benne? Vagy azokat el kéne valahova pakolni addig?' - persze, el lehet pakolni, hogyha szükséges. Ha neadj'sten erre is szükség lesz, pont senkit nem fog érdekelni, hogy pl elhordják egy koli vagy szálloda berendezését egy sportcsarnokba.

Amúgy vicces, hogy mennyi mindent belegondoltál a kommentembe, direkt nem írtam bele, mert kíváncsi voltam, hogy vajon ugrasz-e azokra is, amikről nem írtam, és bejött.

Baromira nem értek azzal egyett, hogy a tábori kórházak helyett kolikban meg szállodákban legyen intenzív kialakítva, ez pontosan akkora faszságnak tartom, mint azokat az érveidet, amikre válaszoltam.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 10:11:21

@Nylul:
"És itt melyik gép az, amitől leszédül a villanyóra?'
Mondjuk az összestől amikor egyszerre megy? Meg a szünetmentes táp?

"vicces, hogy mennyi mindent belegondoltál a kommentembe"
Mit is gondoltam bele?
"direkt nem írtam bele, mert kíváncsi voltam, hogy vajon ugrasz-e azokra is, amikről nem írtam, és bejött."
Aham, tehát olyanra válaszoltam, amiket nem írtál... értem.
vannak liftek - nem elég nagyok
elég az áram - nem, nem elég. nem erre lettek tervezve
üresek a szobák - nem, nem üresek, tele vannak cuccal
micike bugyija - nem steril
Én kb. a marhaságaidra reagáltam.

Tehát egyébként te is baromságnak tartod a kollégiumi meg szállodai ellátást.
Azon túl, hogy tele van, nem steril, nem lehet a gépeket meg ágyakat, meg nővéreket, meg információs rendszert telepíteni, nem erre lettek kitalálva, logisztikailag rémálom ugyan mi gond lehet ezekkel?
Mert ezek szerinted nem érvek.

Figyelj, inkább ne válaszolj, leszarom.

Nylul 2020.03.25. 10:24:56

@teéjesenmindegy: 'micike bugyija - nem steril' - oo wait, ez viszont az én hibám, nem nem voltam elég pontos: Úgy értettem, hogy amúgy meg egy ilyen helyzetben pont nem bölcsészmicike bugyija érdekelné az illetékeseket, kibasznák mindet ahogy kell - na erre megértem, hogy ugrottál, teljesen jogos.

'Meg a szünetmentes táp?' - :D :D :D Eeeember, gondolkodj! :D

'vannak liftek - nem elég nagyok' - vannak olyan kolik, ahol elég nagyok.
'elég az áram - nem, nem elég. nem erre lettek tervezve' - egy icu ágynak nincs szüksége extrém áramigényre.
'üresek a szobák - nem, nem üresek, tele vannak cuccal' - ki lehet pakolni.

'Mert ezek szerinted nem érvek.' - megint belegondoltál valamit, amit nem mondtam. Mondtál három baromságot, erre írtam. Nyilván azért nem írtam a többire, mert nem tartom baromságnak.

teleorman 2020.03.25. 10:28:05

@teéjesenmindegy:

COVID-19 test case total number South Korea 2020
Published by Won So, Mar 24, 2020
As of March 24, 2020, over 348 thousand coronavirus (COVID-19) tests were conducted in South Korea. South Korea is using various methods, a drive-thru style of testing or using at-home testing kits, to test probable infection cases.

Lefordítom: ott eddig 348 000 tesztelést végeztek. Magyarországon a keddi adatok szerint ez a szám 6113. Lakoság arányosan ez legyen durván 30 000. 30 000 csakugyan ugyanannyi mint a 348 000?

teéjesenmindegy 2020.03.25. 10:29:44

@Nylul: icu ágynak nincs szüksége extrém áramigényra.
Annak talán nincs. És a lélegeztető? És a figyelő? Egyébként nem extrém áramigényről beszélek, hanem arról, hogy a koliszobában, főleg a szállodai szobákban lévő 3 konnektor kevés ezeknek.

teleorman 2020.03.25. 10:45:25

@white999: hát igen, ez így van. Ám a régi időkben Európában ismert volt a Burgfrieden intézménye. Ilyenkor a külső veszély miatt egy-egy várban felhagytak az egyébként szokásos hiriggel. Bár az is igaz, hogy a hittel nem lehet felhagyni, ha valaki a fehéret zöldnek látja, a Burgfrieden miatt nem fogja másnak látni. Ezért írta egy kommentelő pld., hogy ugyanannyit tesztelünk, mint Dél-Koreában... a különbség egyébként lakosságarányosan több, mint tízszeres. Ám a hívő elme a legnyilvánvalóbb empíriát is képes a hit nagy igazsága szerint elcsavarni.

Egyébként meg optimista megközelítéssel bízzunk benne, hogy ez a járvány lesz az egészségügy nagy "aha-pillanata". "Belátást nyer", hogy ez is egyike a sokat emlegetett "nemzetstratégiai" ágazatoknak, és nem lehet a választási propaganda szempontjai szerint kezelni. (Ebben egy 100 milliárdos stadion nyilván nagyobbat szól, mint 100 milliárd amit az eü. rendszer szinte nyom nélkül szív föl.)

teéjesenmindegy 2020.03.25. 10:50:36

@teleorman: Csak nem a lakosság arányaihoz kell viszonyítani te barom.

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.25. 10:58:12

Nagyon jó írás, ugyanis teljes valóságból bemutatja, hogy az egészésegügyi ellátás pont olyan elégtelen, fejetlen, koordinálatlan és hozzá nem értő, mint a "válság kezelő" kormányzás.

Orbánék pont ezt csinálják: azt se tudják mi a diagnózis, azt se tudják mi a stratégiájuk a holnapra, csak naponta ötletelnek. Mégis, mit vár el az ember egy ilyen észkombájn kormánytól mint orbán, rogán, szírgyártó, kásler, hogy ezek a nemzetmegmentök a hatalmas szakételmükkel?????? Nem válságkezelők, hanemválság gerjesztők ők.

Valszeg orbán azért akar egyeduralmi kormányzást, hogy ne kelljen az idejét ezekre a rogán, kásler fajtákra vesztegetnie, marhaságot egymaga is tud csinálni, nem kell ehhez órákat tanácskozni velükl.

A stadionokkal meg minden a legnagyobb rendben: oda lehet majd bevágni mindazokat akik nem férnek el a kórházakban, a gyepen sátrakat lehet majd felállítani karanténnak, az átlag 20 ezres falusi lelátón meg majd jól megférnek a sorukra várakozó páciensek. Ha meg ez is kevés lenne, akkor majd Bözsike az ügyeletes telefonos távdiagnózissal igazolja, hogy ez illetőnek nincs is korona vírusa, ne jöjjön be tesztelni magát, mehet dolgozni gond nélkül.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 11:01:05

„A több tesztkészlet nem jelent több tesztelést. Csak azon végzünk koronavírustesztet, akiről erőteljesen gyanítható, hogy fertőzött” – mondta a Reuters megkeresésére az afrikai járványügy szóvivője, James Ayodele.

jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel - közölte a szervezet magyarországi irodavezetője Ledia Lazeri"

bloghu mindenhez értő kommentelők: Mindenkit tesztelni kell, mert a teszt megállítja a vírust...

chrisred 2020.03.25. 11:08:18

@teéjesenmindegy: Azért az durva, hogy az afrikai egészségügyi intézkedéseket tekinted követendő példának.

Nylul 2020.03.25. 11:13:09

@teéjesenmindegy:
Az icu ágyat a teljes műszerezettséggel együtt értettem. De mivel én sem jártam utána, amikor azt írtam, hogy 'egy fullosan bedrótozott betegre kötött gépek áramigénye összesen nem éri el egy átlagos asztali pc-jét.', ezért csak a saját megnyugtatásom végett rákérdeztem egy orvosi műszereket forgalmazó ismerősömre, hogy nem írtam-e túl nagy baromságot.

--------
Figyi már, egy lélegeztetőnek mennyi az áramigénye? meglepődnék, ha 80-100W-nál több lenne.

Hazaérek, megnézem. Nem lehet sok.

Annyira nem fontos konkrét szám, azon megy a vita, hogy egy ilyen ágyhoz kapcsolódó műszerezettségnek mennyi az áram kell: static.tveger.hu/uploads/2016/07/intoszt160720-169w-700x261.jpg
Én mondom, hogy 1000-1500W-nál kétlem, hogy több.

1000 W tuti elég.
Ezek a műszerek nem fogyasztanak sokat. Talán a lélegeztető a legnagyobb fogyasztó, abban egy kompresszor van.
-----------
Kérjek tőle katalógust? :D

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.25. 11:14:47

@chrisred:

lehet azért az afrikai a példája, mert a fidiótái most ott találtak maguknak egy illiberált szövetségest.

Jut azonban eszembe, ez az Afrika nem az az Afrika amelyiktöl a kisembernek fosni kell, mert 100 millió migráns áll ugrásra készen hogy Európát lerohanja????

teéjesenmindegy 2020.03.25. 11:14:49

@chrisred:
Ez jött át, okoska? Bravó. Megvan, hogy nem valami nyamnyam mondta, hanem a who afrikai járványügye? Az is megvan, hogy afrikának van némi tapasztalata a járványokkal? Tudod, ilyen ebolák, meg dengue láz, meg ilyenek.
A magyar who is ezt mondta. A magyar tisztifőorvos is. Ezt csinálja mindenki ebben a kurva világban, kivéve a magyar kommentelő, mert az jobban tudja.

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.25. 11:16:38

@teéjesenmindegy:

Akkor mégiscsak be kellene hozni azt a 100 millió afrikai migráncsot, mert azok jobban tudják mint az operatív törzs.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 11:21:03

@Nylul: És az asztali PC-d mennyit fogyaszt? Mert az egyémre az van írva, hogy 400 W.... A monitor meg 35.
Szóval a a haverod 1000-1500 kicsit feljebb van.

teleorman 2020.03.25. 11:21:06

@teéjesenmindegy: gratulálok a kifinomult stílushoz. Ezt talán még a gazdi se várja el, ne teljesíts túl.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 11:22:30

@teleorman: Miután te vagy a negyedik értetlen fasz, aki azt hiszi, hogy lakosságszámhoz kell viszonyítani a tesztek számát, leszarom a stílust.

Dzsok 2020.03.25. 11:27:57

@teéjesenmindegy: "Igaz, hogy eddig összesen teszteltek 15613-at (márc 20 adat), de majd most majd naponta. 15ezret."

Látod megint hülyeségeket beszélsz.
Tests carried out so far in Austria: 28,391 (Március 24.-i adat)
Azaz négy nap alatt már most elvégeztek további 13000 tesztet.

Tedd emellé a magyar adatokat mielőtt bezzeg jön a ausztria szöveged.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 11:38:22

@Dzsok: Austria 15613 20 Mar 2020 Ministry of Social Affairs Coronavirus info page 20 Mar 2020, 15:00 local time Tests carried out to date: 15,613

Én beszélek hülyeséget? Mivel? Napi 15 ezerről volt szó.

Lássuk a számokat:
Ausztria: 28ezer teszt, 5500 fertőzött. Minden hatodik teszt mutatott pozitív eredményt.
Magyarország: 6800 teszt 226 fertőzött. Minden harmincadik pozitív.

Tehát a magyarok, egy fertőzött 30 kontaktját tesztelik, az osztrákok hatot. (Plusz ugye azok, akik tüneteket mutatnak)
Akkor ki megy jobban utána a járványnak?

Baszod, ha 10 ember pozitív, plusz még van 5 aki gyanus, akkor a 10 ember kontaktjait meg azt az ötöt kell tesztelni, nem az ország túlfelén a tanyán élő Marinénit. Tényleg ennyire nehéz ezt felfogni?

chrisred 2020.03.25. 11:38:47

@teéjesenmindegy: "Az is megvan, hogy afrikának van némi tapasztalata a járványokkal? Tudod, ilyen ebolák, meg dengue láz, meg ilyenek." Éppen ezért kevésbé hiszek a magyar hisztifőorvosnak, a WHO magyar kirendeltségvezetőjének meg egy afrikai szóvivőnek, mint a WHO etióp főigazgatójának, aki évtizedeken dolgozott járványügyi szakemberként Afrikában:

"A WHO továbbra is arra szólítja fel az országokat, hogy teszteljenek, izolálják a fertőzötteket, kezeljenek minden érintettet, és nyomozzanak le minden kontaktszemélyt.

Pozitív példaként hozta fel Dél-Koreát, ahol egy hónapja erősen terjedt a járvány, de mára sikereket értek el. Az embereket tájékoztatják a fejleményekről, innovatív tesztelési stratégiákat dolgoztak ki, és jelentősen megnövelték a tesztelési kapacitást. Az érintetteket pedig erre a célra kijelölt létesítményekben helyezték karanténba, nem kórházakban vagy otthon."

Nylul 2020.03.25. 11:43:38

@teéjesenmindegy: Egyrészt én írtam neki, hogy 1000-1500W-nál nem lehet több, erre írta, hogy 1000W tuti elég. Márpedig 1000W-ot simán elbír egy koliszoba, de még egy szállodai szoba is.

chrisred 2020.03.25. 11:45:25

@teéjesenmindegy: index.hu/techtud/2020/03/25/a_rejtett_fertozottek_barmikor_kirobbanthatjak_az_uj_jarvanyt/

"Hogyan lehet megtudni, hogy hány egészségesnek vagy legalábbis nem különösebben betegnek tűnő ember hordozza a vírust, és fertőz? Akikről tudott, hogy bármiféle kapcsolatba kerültek igazolt fertőzöttekkel (különösen, ha a fertőzöttek családtagjairól van szó, vagy olyanokról, akik a munkájukból kifolyólag sok emberrel találkozhatnak), azokat tesztelni kell, akár vannak tüneteik, akár nincsenek. A kontaktszemélyek azonnali tesztelésének szükségessége a tudományos közvéleményben vitán felül áll.
Viszont sokan vannak – és egyre többen lesznek – azok, akik ismeretlen forrásból fertőződnek meg, az utcán, a boltban, közlekedési eszközökön. Ha ők ráadásul még tüneteket sem mutatnak, nagyon nehéz azonosítani őket. A számukat azonban egyre pontosabban meg lehet becsülni. Az már ma is egyértelmű, hogy a fertőzések többségéért a tünetmentes/alig tünetes fertőzöttek a felelősek. A legtöbb becslés szerint a fertőzöttek 60 százaléka közéjük tartozik, de akár ennél is többen lehetnek."

Az első bekezdés a kontaktszemélyekről szól, a második pedig az ország túlfelén tanyán élő, de esetleg bolti pénztárosként dolgozó Mari néniről. Aki mondjuk naponta ezer emberrel kerül kapcsolatba, de sehol sem merül fel kontaktszemélyként.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 11:53:05

@chrisred: A who etióp főigazgatója mit is üzent?
Nem harcolhatunk a vírus ellen anélkül, hogy tudnánk, hol van. Ez azt jelenti, hogy szemmel kell tartani, izolálni kell, tesztekre van szükség, és minden egyes esettel külön kell foglalkozni azért, hogy megtörjük a továbbfertőzés láncolatát"
Felhívom a figyelmedet a továbbfertőzésre. Nem arra, hogy ész nélkül teszteljük

"kezeljenek minden érintettet, és nyomozzanak le minden kontaktszemélyt."
Tehát, akkor dél-korea pont ugyanannyira nyomoz utánuk mint magyarország, ugye?
Juujj, de jó.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 11:58:05

@chrisred: Tehát teszteljük le marinénit, aki a tévében sem látott vírusfertőzöttet. De miért csak őt? Akkor mindenkit, aki él és mozog.
Ja, várj, ezt akkor naponta, két hétig minimum, hiszen lappanghat is.
Melyik ország csinálja ezt? Ja, egyik sem.

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.25. 12:10:49

@teéjesenmindegy: "Tehát a magyarok, egy fertőzött 30 kontaktját tesztelik, az osztrákok hatot.
Akkor ki megy jobban utána a járványnak?"

te fideSS-es észkombájn, ha valaki fertözött, de csak egy emberrel volt kontaktja, akkor elég egy(!!!) darab tesztet csinálni! De ha elmegy a boltba, a rokonokhoz a haverokhoz, utazik tömegközlekedésen, akkor már több tucart, több száz, tesztet kell(ene) c sinálni.

Ráadasul azt se tudod, hogy az osztrákok hamarabb kezdték az otthon maradást és be is tartják a szabályt, a magyarok meg nem, tehát az osztrákok nem fertözik egymást akkora sebességgel mint a magyarok.

Úgyhogy még azt se tudod, hogy a számokat milyen vizsonylatban kell értelmezni, meg hogy a 10 nem feltétlenül eredménytelenebb mint a 200.

2018 Obánék Moszkva fele menekülnek! 2020.03.25. 12:21:36

@teéjesenmindegy: "Tehát, akkor dél-korea pont ugyanannyira nyomoz utánuk mint magyarország, ugye?
Juujj, de jó."

Öngól okoskodó, ugyanis Dél-Koreában éppenséggel nö a fertözöttek száma. Ez bizonyítvány a válsággerjesztö orbán kormány "eredményiere" is!

Itt van a felfele tartó Dé koreai görbe a fertözöttek alakulásáról:

www.worldometers.info/coronavirus/country/south-korea/

teéjesenmindegy 2020.03.25. 12:33:55

@2018 Obánék Moszkva fele menekülnek!:
"csak egy emberrel volt kontaktja, akkor elég egy(!!!) darab tesztet csinálni! De ha elmegy a boltba, a rokonokhoz a haverokhoz, utazik tömegközlekedésen, akkor már több tucart, több száz, tesztet kell(ene) c sinálni."
Igen, baszod, ez egy átlag. Érted? Nyilván van akinek egy kontaktja volt, meg van akinek 59, így jön ki a 30as átlag.

Te egy zombijárványt is túlélnél, azok az agyra mennek...

chrisred 2020.03.25. 12:47:28

@teéjesenmindegy: "Akkor mindenkit, aki él és mozog."

Pontosan. Akinek nem muszáj, az maradjon otthon, akinek meg feltétlenül mozognia kell, és kapcsolatba lépni másokkal, azokat rendszeresen ellenőrizni, és aki pozitív lett, azt izolálni.

chrisred 2020.03.25. 12:48:50

@teéjesenmindegy: Mari néninek fogalma sincs arról, hogy látott-e vírusfertőzöttet, mert a többségük tünetmentes.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 12:56:00

@chrisred:
A szakemberek mást mondanak.
És melyik ország is a példa, hogy mindenkit tesztelnek, aki kimozdul? Ugyanis nem igazán megvalósítható, hogy senki ne menjen sehova.
Tudtommal mindenhol gyanúra tesztelnek, nem pénzfeldobásos alapon.

Marinéni egyébként szoros kapcsolatba kerül minden arrajáróval? Egyébként az, hogy tünetmentes meg hogy enyhe tünete van, az azért két dolog. Ha marinéni elkapja, és tüneteket produkál, akkor elkülönítik.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 12:58:28

@chrisred:
Tessék okoska. Itt nyivákoltál, meg okoskodtál 2 napja, hogy az Auchanba miért mentek a katonák, a CBA-ba meg miért nem.

index.hu/gazdasag/2020/03/25/13_ujabb_ceg_vallalkozas_kopogtattak_szerdan_a_katonak_bement_honvedelem_jarvany_koronavirus_atveszik/

Scott Tenorman Must Die 2020.03.25. 13:29:39

LIBSIK, a MOL fertőtlenítőt fog gyártani. NA ezért kellett visszavenni a részvényeket. ugye ti nem fogtok ebből a fertőtlenítőből vásárolni? hisz a patásorbán gigantikusat bukott a részvényeken!!

yourmomtits 2020.03.25. 13:34:50

én mától a véleményemet Gréta Tunberg véleményéhez fogom igazítani

white999 2020.03.25. 14:10:43

@teéjesenmindegy: Butuska a mentős az valóban nem labor asszisztens. A labort asszisztens valóban nem végez olyat mint egy mentőorvos, mert az sokkal komolyabb. Egy mentőorvos aki tud intubálni újraéleszteni az röhögve vesz egy garat pálcával mintát. Még te aki nem az emberiség krémjéhez tartozol agykapacitás szempontjából is le tudnád venni. Na jó nem biztos.
Még gy apró tévedés Kiskunhalas mellett nem kórházat hanem alkalmi kórházat építenek. Attól azért masszívabbnak és gyorsabbnak tűnik egy meglevő épületbe rakni az infrastruktúrát.
Kettőből kettőt nem megérteni felfogni elég rossz arány.

white999 2020.03.25. 14:17:01

@Tartalom: Kedves Ideális Ner társ. Gyurcsányra sosem szavaztam és bármennyire kapacitálsz nem is tervezem jelenleg. Ettől eltekintve elég gáz ha rossz és a rosszabb között lehet választani.

chrisred 2020.03.25. 14:22:09

@teéjesenmindegy: "A szakemberek mást mondanak.
És melyik ország is a példa, hogy mindenkit tesztelnek, aki kimozdul?"

Nem figyeltél oda, amit az egyetlen idézett szakember mondott, helyette afrikai szóvivőket linkelgetsz. A WHO főigazgatója Dél-Koreát hozta fel példának.

www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/koronavirus-hat-ezert-nincs-annyi-halaleset-del-koreaban-lehet-toluk-tanulni/135795q

"Kezdetben az orvos küldhette a betegeket vírustesztre, de az folyamatos fertőzésveszélyt jelentett a többi beteg, és az egészségügyi ellátás dolgozói számára, úgyhogy telefonos ügyfélszolgálatot hoztak létre, náthás tünetekkel őket kell hívni.
Ez még mindig üzemel, de közben úgynevezett „drive through” vírustesztelő állomásokat hoztak létre minden bokorban, aki szeretne tesztet, csak odagurul autóval, nem kell kiszállni, csak lehúzni az ablakot, a védőruhába öltözött szakemberek nyálmintát vesznek, majd az eredményt SMS-ben küldik. Ha pozitív a teszt, akkor befektetik a beteget, lekövetik az útvonalát, fertőtlenítenek, bezárják a helyeket, ahol a beteg a tünetei megjelenése előtt 14 nappal járt, erről SMS-t küldenek az adott település összes lakójának stb.
Folyamatosan emelték az elvégzett vírustesztek számát, jelenleg napi 15 ezret végeznek el, ami példátlan az egész világon. Összesen már több, mint 200.000 tesztet végeztek el. Aztán kitalálták, hogy ne kelljen annyit várni az eredményre, kifejlesztettek egy saját teszt KIT-et, történetesen ez lett a világon a leggyorsabb, és a legpontosabb."

Nem kell semmi újat kitalálni, csak átvenni azt, ami máshol jól működik.

Muhammad Balfas 2020.03.25. 14:49:29

@chrisred: Szted létezett értelmes, gondolkodásra képes ember akkoriban, aki komolyan gondolta, hogy komoly infrastrukturális beruházások nélkül képesek leszünk EB-t rendezni? A ma stadionhisztit rendező pártok, sajtótermékek, kommentelők akkor vajon miért nem cirkuszoltak?

chrisred 2020.03.25. 15:00:50

@Muhammad Balfas: Nem létezett olyan, egyedül szegény Mészöly élte bele magát, hogy foci EB lesz, ezért tolták előre a simlisek, mert őszintének látszott a csalódottsága.

www.youtube.com/watch?v=OlkaWpyjWDU

teéjesenmindegy 2020.03.25. 17:16:29

@chrisred: "A WHO főigazgatója Dél-Koreát hozta fel példának."
Ja. Mert karanténba raknak mindenkit, okoska.

Dzsok 2020.03.25. 17:23:30

@teéjesenmindegy: Igen te beszélsz hülyeséget. A következőket állítottad:
1, irreális, hogy Ausztria napi 15000 tesztre növelje a tesztelési kapacitását:
"Igaz, hogy eddig összesen teszteltek 15613-at (márc 20 adat), de majd most majd naponta. 15ezret."

Erre írtam válaszul, hogy már most növeltek és 4 nap alatt 13000 tesztet végeztek
Továbbá itt van egy cikk a terveikről:
www.usnews.com/news/world/articles/2020-03-24/austria-to-use-more-rapid-corona-tests-for-broad-scale-testing
Tehát ebben nincs igazad, amit állítasz nem felel meg a valóságnak.

2, A következő baromságod:
"Ausztria: 28ezer teszt, 5500 fertőzött. Minden hatodik teszt mutatott pozitív eredményt.
Magyarország: 6800 teszt 226 fertőzött. Minden harmincadik pozitív.
Tehát a magyarok, egy fertőzött 30 kontaktját tesztelik, az osztrákok hatot."

Te tök hülye vagy ehhez a teszteket nem így használják fel, hogy elosztod az össz tesztek számát 6800 a fertőzöttek számával 226. Szerintem tájékozódj, előbb a tesztek használatáról.

3, Ha a járvány lecseng és az ország vissza akar állni termelésre, akkor az újbóli járványok megelőzésében kulcsszerepe lesz a tesztelésnek ehhez olvasd el a korábban behivatkozott cikket meg ezt is, bár az előzmények alapján neked ez már valószínűleg túl magas: :)
index.hu/techtud/2020/03/25/a_rejtett_fertozottek_barmikor_kirobbanthatjak_az_uj_jarvanyt/

teéjesenmindegy 2020.03.25. 17:27:57

@white999:
" hanem alkalmi kórházat építenek. Attól azért masszívabbnak és gyorsabbnak tűnik egy meglevő épületbe rakni az infrastruktúrát."
Azért szép, hogy kapásból elmondtam, hogy miért baromság amit idekreáltál, de csak nyomod tovább.
Tényleg mekkora ötlet kollégiumokból kipakolni mindent, liftet átalakítani, sterilizálni, felszereléseket betuszkolni, nővéreknek/személyzetnek helységeket kialakítani.. Teljesen alkalmatlan épületekből....
Nyilván mindenki más hülye. hogy ez nem jutott az eszükbe, nem te vagy a barom.

Minek idézgetsz roppant hozzáértő indexes ujságírókat? Egész biztos, hogy kompetensebbek, mint a who. Menj a picsába te idióta.

Dzsok 2020.03.25. 17:31:01

@teéjesenmindegy szerint a Franciák sem értenek ehhez az egészhez:
theglobalherald.com/france-ramps-up-number-of-coronavirus-tests/342157/

World Health Organization says some nations aren’t running enough coronavirus tests: ‘Test every suspected case’
www.cnbc.com/2020/03/16/who-says-some-nations-arent-running-enough-coronavirus-tests-test-every-suspected-case.html

teéjesenmindegy 2020.03.25. 17:45:26

@Dzsok: Legalább a saját kurva idézetedet értsd már meg
"‘Test every suspected case’"
EZEN MI AZ ANYÁDAT NE ÉRTETEK?
Suspected case az nem az, amikor Csenge kitalálja, hogy ő most aztán csodával határos módon, megfertőződött, hanem az, amikor volt szoros kontakt. Meg nem az, amikor a balfasz indexes szarjankó leírja, hogy ez aztán kevés. Ki a faszt ellenőrizzenek? Aki életében nem járt a faluján kívül? Hátha odaugrott a vírus?
TEST EVERY SUSPECTED CASE.
Ostoba fasz, ha nem tudsz angolul akkor ne idézgess.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 17:53:03

@Dzsok: Ja, csak hogy tiszta legyen.
A WHO azt mondta, hogy jelen pillanatban felesleges tesztelgetni.
Majd lesz olyan pillanat, amikor már van annyi fertőzött. hogy találomra is lehet találni. Majd.

white999 2020.03.25. 19:25:02

@teéjesenmindegy: NA SEGG HÜLYE GYEREK EZEN VERGŐDTÉL TEGNAP EGÉSZ IDŐ ALATT.
24.hu/belfold/2020/03/25/koronavirus-mento-haziorvos-mintavetel/
Felhívnám az első sorokban levő információra a figyelmedet. Szerdán azaz szerdától azaz mai naptól lehet azt csinálni amit én tegnap logikusnak és kezdettől fogva célszerűnek mondtam. Lehet nekem kellene irányítani az operatív törzset. Ritka hogy valaki ilyen rendszeresen magára húzza a szopóálarcot, Mert te még remek érveket is felhoztál ellen. PL a mentős az nem laborasszisztens, ami kétségtelen tény de a dologhoz semmi köze. NA PÁ.

white999 2020.03.25. 19:34:07

@teéjesenmindegy: Nyilván az alkalmi kórház az felhőkarcoló lesz nagy és tágas lifttel. Te teljesen hülye vagy csak keretekben tudsz gondolkodni és sajnos a szövegértés se megy. Ha itt már lassan mindenki lehülyézett, nem lehet hogy tényleg te vagy az és nem a fél világ újságíróval eü szakember egyetemben.

élhetetlen 2020.03.25. 20:31:25

@Tartalom: Ez nagyon hatásos! “Ha 15 ezer ember életét megmentette az szerintem nem kis dolog.”. A 15 ezer ember életét úgy is meg lehett volna menteni, hogy bezárják, lebontják az életveszélyes stadiont, (esetleg másképp hasznosítják a területet). Pesze, ha azt mondod, hogy egy focidrukkernek ugyanolyan fizikai fájdalmat okoz a stadionjuk hiánya, mint egy gerincsérvesnek, csigolya sérültnek akárcsak a leülés, felállás, ülés, akkor nem tudok mit felhozni a szuper érved ellen. (Egyébként egy fél éves várólistában nem húsz beteg van, és ezeknek a betegeknek majd, valamikor kezdődik újra a fél éves várólista). Egyébként gratulálok, ilyet még senki nem hozott össze szerintem a kommentekben, talán máshol sem, hogy életmentő stadionépítés!

Nylul 2020.03.25. 20:40:07

@white999: Az a baj, hogy ennek a teéljesenidiótának az alapállítása igaz, csak mivel a tárgyi ismeretei hiányoznak hozzá, olyan légből kapott faszságokkat érvel, hogy lift, meg áram.

Sokkal jobban megéri alkalmi/tábori kórházat felállítani jelenleg, de nem azért, mert nem lehet nővérkeszobát kialakítani egy meglévő kollégiumban. Nagyon sok összetevős a képlet, a szellőzőrendszeren, a burkolóanyagokon, az izolációs szabványokon át baromi sok minden van, amik miatt ez nem az, hogy nem kivitelezhető, hanem még nem tart ott a balhé, hogy ezzel megérje foglalkozni.

Egyszerűen annyi van, hogy jelenleg még nem tart ott a járvány (egyik országban sem), hogy megérje egy meglévő szállodát EÜ egységgé átalakítani. Egy másik gyors apróság: Ami kolit, szállodát most szétvernek, azt a balhé helyre is kell ám állítani.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 20:44:20

@Nylul:
"a szellőzőrendszeren, a burkolóanyagokon, az izolációs szabványokon"
Hmm, ez nem a sterilitás kategóriájába tartozik? Mert mintha ezzel kezdtem volna.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 20:49:56

@white999:
"Nyilván az alkalmi kórház az felhőkarcoló lesz nagy és tágas lifttel"
Nem, te barom, szűk folyosókat fognak benne csinálni meg csigalépcsőket.
Vágod, hogy konténerekből fog állni, seggfej?
"Te teljesen hülye vagy csak keretekben tudsz gondolkodni és sajnos a szövegértés se megy. "
Mondja ezt az, aki 17-én bejelentett hírt 24-én még mindig nem fogott fel.

"Ha itt már lassan mindenki lehülyézett, nem lehet hogy tényleg te vagy az és nem a fél világ újságíróval eü szakember egyetemben."
Tudod, attól, mert valami sötét állat, mint te lehülyéz, különösebben nem hatódok meg.
Nyilván én vagyok a hülye, minden ujságíró és eü szakember pártolja a remek elképzeléseidet a kollégumi szobákban berendezett intenzív osztályokról...

élhetetlen 2020.03.25. 20:52:21

@röf: Öcsisajt, a “a kórházi alkalmazott”igenis kisnóblizta, hogy szerinte mi van. Ha valaki köhög, lázas, és légszomja van, még, ha a körzeti orvoshoz megy is, az is meghallgatja a tüdőzörejeket, és, ha gyanús, akkor tüdőszűrőre küldi. Szerinted meg lehet tűpontos diagnózist adni telefonon. Most annyi változott, hogy a körzeti, ha felelős, és tüdőgyulladást gyanít, akkor tesztre küldi, főleg, ha fertőzött területről jött. De neked ajánlom, hogy keress egy tv-s doktort, mond el a panaszodat, majd távdiagnosztizál, elég lesz az neked.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 20:53:50

@white999:
Te ostoba fasz, teeee ::D:D:D:D:D
Ja, szerdától. Csak 17én kedden írták :D:D:D:D:

nepszava.hu/3071162_koronavirus-lakason-is-elvegzik-a-mintavetelt

Hihetetlen, hogy lófaszerdőben rohangálsz nyitott szájjal, bazmeg :D
A kereket nem akarod feltalálni esetleg?

teéjesenmindegy 2020.03.25. 20:57:38

@white999: "Mert te még remek érveket is felhoztál ellen. PL a mentős az nem laborasszisztens, ami kétségtelen tény de a dologhoz semmi köze. "

:D:D:D Aztakurva.
Én speciel végig azt mondtam, hogy kellett idő, amíg kiképezték, és felszerelést adtak nekik, nem érveket hoztam fel egy bevezetett rendszer ellen. Sőt, azt is mondtam, hogy ez a poszt márc 15-i eseményeket írt le, de már más az eljárásrend.
Beszarás vagy.

Nylul 2020.03.25. 20:58:30

@teéjesenmindegy: De igen, csak mellette mondtál három baromságot, amit bátorkodtam megjegyezni, de ezt már elmondtam vagy háromszor.

élhetetlen 2020.03.25. 20:58:52

@röf: Ami kimaradt. Abban, amit írtam, semmi politika nem volt, de, ha te egy vizsgálatban, tesztelésben is azt látsz, arról nem tehetek.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 21:02:48

@élhetetlen:
"Szerinted meg lehet tűpontos diagnózist adni telefonon."
Kicsit más a tűpontos diagnózis, meg valaminek a kizárása.
Ha köze nem volt koronás beteghez, ráadásul 2 nap telt el az esetleges fertőzéstől, akkor nem ettől fullad.

Ha te álmos vagy, meg fáradékony, akkor azt azért ki lehet zárni, hogy cecelégy csípett meg Akarattyán....

Nylul 2020.03.25. 21:08:45

@teéjesenmindegy: Megint zöldséget beszélsz, két napot töltött kint: 2+2 = 4. Tehát 4 nap telt el az esetleges fertőzéstől.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 21:38:05

@Nylul: Egyáltalán nem baromság, hogy nem arra van kitalálva egy kollégium, de leszarom.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 21:43:23

@Nylul: Ha tegnap jött haza, akkor az ugye 1. Meg kint volt kettőt, az ugye kettő. Most akkor faszoskodjunk azon, hogy a hazajövetel most reggel volt-e, vagy este, és akkor a szombati nap beleszámít-e a kinntartózkodás két napjába.
Kicsit nagyvonalú vagy a számokkal, lásd az én asztali gépem 435 W vs. 1000 nél nem fogyaszt többet az felszerelés fejezetet...

teéjesenmindegy 2020.03.25. 21:45:05

@élhetetlen: Egyébként elég nehéz elvonatkoztatni a politikától, ha az elhalálozási adatokban is valami hatalmas összeesküvést bírsz belelátni..

Nylul 2020.03.25. 21:46:23

@teéjesenmindegy: 'Egyáltalán nem baromság, hogy nem arra van kitalálva egy kollégium' - Így van, nem arra van kitalálva. 3 faszságot írtál ennek indoklására. Ennyit mondtam.

Nylul 2020.03.25. 22:02:33

@teéjesenmindegy: 'Ha tegnap jött haza, akkor az ugye 1. Meg kint volt kettőt, az ugye kettő. Most akkor faszoskodjunk azon, hogy a hazajövetel most reggel volt-e, vagy este, és akkor a szombati nap beleszámít-e a kinntartózkodás két napjába.' - oups, tényleg, ott a pont. Valamiért az volt a fejemben, hogy két napot töltött kint, majd a hazaérkezése után két nappal jöttek a tünetek - még egyszer megnéztem a cikket, így ok.

'Kicsit nagyvonalú vagy a számokkal, lásd az én asztali gépem 435 W vs. 1000 nél nem fogyaszt többet az felszerelés fejezetet...'

Ohh nemáá.. Tényleg fölébecsültem az átlagos pc áramigényét, viszont ezt így exhas írtam. De nézzük már meg, hogy mire:
'Aztán a szálloda/ kollégium szobáinak a hálózatát nem arra tervezték, hogy ott lélegeztetőfépek meg fasz tudja milyen eszközök legyenek. Vagy szögeljék ki a biztosítéktáblát?' - egy fullosan bedrótozott betegre kötött gépek áramigénye összesen nem éri el egy átlagos asztali pc-jét.

Éééééérted, te jöttél azzal, hogy ki kell szögelni a biztosítéktáblát.

Szóval melyik állítás a nagyobb baromság ebben a kontextusban, az, hogy ki kell szögelni a biztosítéktáblát, vagy az, hogy egy átlag asztali gép (legalábbis a tiéd) csak 400W-ot fogyaszt.

És az, hogy szünetmentes táp zabálja a teljesítményt? Na azon hangosan felkacagtam. :D

élhetetlen 2020.03.25. 22:11:51

@Scott Tenorman Must Die: “ez mindenhol így van, hiv-nél is, balesetnél is”. Tudom, csak azt írtam, hogy nem értem miért. Sarkítok. 50 évesen gyógyszeres kezelés alatt áltam magas vérnyomással. Aztán kivasaltak egy zebrán, megúsztam, csak az egyik térdem ment tönkre, de még élek (66 vagyok) a magas vérnyomással. Ha ott maradtam volna, akkor miért az elsődleges halálok a magas vérnyomás, és csak járulékos körülmény, hogy halálra gázoltak? De, ha tüdőbeteg lennék, amivel még éveket élhetek, de halálra gázolnak, akkor miért is a tűdőbetegségbe haltam bele?

teéjesenmindegy 2020.03.25. 23:06:01

@Nylul: Én nem azt mondtam, hogy a szünetmentes táp zabálja, hanem azt hogy az is ott van. Meg a lámpák, meg a lélegeztető, meg az ekg, meg a tököm tudja.
Nem tudom, hogy egy újraélesztésnél, vagy egy súlyos rohamnál mit használnak.

Egy átlagos szállodát meg kollégiumot nem arra terveznek, hogy te ott bármilyen elektromos eszközt használj. Nem igazán jó a szállodásnak. Persze, megy a telefontöltő, de ne gondoljuk, hogy te majd mosógépet vagy radiátort bedughatsz.
Szóval a pc fogyasztásánál biztos, hogy több kell egy intenzív ágyhoz, de ha elbírja a hálózat akkor is kismillió akadálya van.
Nem fogok ezen rugózni többet, hogy melyik kollégiumban van betegágy szállítására lift, és melyikben lehet hegeszteni a szobában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.25. 23:10:54

@élhetetlen:

Azért, mert haláloknak a halált _közvetlenül_ előidéző körülményt szokták feltüntetni. Nincs is ezzel semmi baj, ha másodlagos okként feltüntetik a halált nem közvetlenül előidéző, de ahhoz hozzájáruló körülményt, ahogy a Kásler-féle direktívában is áll.

teéjesenmindegy 2020.03.25. 23:13:25

@élhetetlen: Ha nem érted, hogy mi ennek a lényege, akkor miért nem a szakértőt kérdezed meg?
Wéber András demográfus, a haláloki statisztikák szakértője. A szakember szerint teljesen normális eljárás, hogy ilyen esetben elsődleges haláloknak a korábban meglévő alapbetegséget tüntetik fel, és a COVID-19-et csak kísérő betegségként szerepeltetik.

Gondolom egy akut betegségnél felléphet millió komplikáció, fertőzés, áttét. Ha tüdőbeteg vagy és elüt az autó, akkor nyilván a gázolás a halál oka. Ha elmegy az áram a kórházban, és a vastüdő leáll, akkor nem az áramszünet lesz a halál oka..

teéjesenmindegy 2020.03.25. 23:18:17

@élhetetlen: Egyébként nem azt szokták mondani, hogy ma a koronavírusba belehalt x db beteg, hanem azt, hogy meghalt X db koronavírussal fertőzött beteg. Szóval a halál oka, meg a statisztika, hogy hány koronavírusos hal meg két külön dolog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.25. 23:44:45

@Nylul:

"vagy az, hogy egy átlag asztali gép (legalábbis a tiéd) csak 400W-ot fogyaszt."

Az átlagos PC messze nem fogyaszt 400W-ot, csak a tápokat szokták min. ekkorára tervezni, főleg azért, hogy nagyobb számot lehessen ráírni. Egy átlagos PC-nek bőven elég lenne egy 200-250W-os táp is, ha nincs benne gamer grafikus kártya és ehhez való processzor. A tápok általában 50-60% terhelésnél működnek a legjobb hatásfokkal, egy nem gamer PC nem is fogyaszt többet 100-120W-nál. Érdemes megnézni pl. az olcsóbb Ryzen processzorok TDP-jét, 65-75W körül van, és ez ugye már a csúcsfogyasztás. Mivel az optimálisnál kisebb terhelésnél erőteljesebben romlik a tápok hatásfoka (fölötte rendszerint csak kisebb mértékben romlik), nem is előnyös a 400+W-os tápok használata. Kár, hogy kisebbeket nemigen lehet kapni.

élhetetlen 2020.03.25. 23:49:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: “mert haláloknak a halált _közvetlenül_ előidéző körülményt szokták feltüntetni. Nincs is ezzel semmi baj, ha másodlagos okként feltüntetik a halált nem közvetlenül előidéző, de ahhoz hozzájáruló körülményt, ahogy a Kásler-féle direktívában is áll.”. Olvasd újra! index.hu/tech/hoax/2020/03/23/koronavirus_jarvany_kasler_miklos_halaloki_statisztika_halottvizsgalati_bizonyitvany_statisztika_emmi/ .Ebből a levélből nem sikerült mondatokat kivágnom, de hát tudod, csak egy nyomorék vagyok, ahogy többször mondtad, tehát csak utalok. Ha volt akkut betegsége, akkor azt kell feltüntetni halálozási oknak (akkor is, ha azzal még évekig élhetett volna), és a COVID-19 fertőzés csak kísérő betegség, ami HOZZÁJÁRULHATOTT a halálhoz. Erről beszéltem mással pl. egy baleset kapcsán is. Tehát a COVID-19 miatt csak makkegészséges emberek halnak meg, de értelmezd a levelet, ahogy akarod, Csak az ellenkezőjéről szól annak, amit te írsz.

Nylul 2020.03.26. 02:16:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kiestél a kontextusból, ezt nem én mondtam, hanem teéljesenidóta.
Én annyit állítottam, hogy egy komplett icu helyszín minden fisz-faszzal drótos műszerrel együtt nem fogyaszthat többet 1000-1500-nál. Ott basztam el, hogy hülye hasonlattal éltem, már az elején.

De azért az neked is tetszeni fog, hogy szerinte a szünetmentes táptól padlóra kerül a hálózat. :D
-----
- És itt melyik gép az, amitől leszédül a villanyóra?'
- Mondjuk az összestől amikor egyszerre megy? Meg a szünetmentes táp?"
----

Figyi már, miket ír:

'Én nem azt mondtam, hogy a szünetmentes táp zabálja, hanem azt hogy az is ott van. Meg a lámpák, meg a lélegeztető, meg az ekg, meg a tököm tudja.
Nem tudom, hogy egy újraélesztésnél, vagy egy súlyos rohamnál mit használnak.'

Buta ez a gyerek, mint a tök, időnként úgy elkap egy egy dolgot, de ha valami nem tetszik neki, akkor irgumburgum. :D Jahh, és ő sosem hibázik, nem téved. :D

Nylul 2020.03.26. 02:55:30

@teéjesenmindegy: 'Én nem azt mondtam, hogy a szünetmentes táp zabálja, hanem azt hogy az is ott van.' ooh tényleg nem mondtál ilyet? Haat akkor ez ki volt? :D

én: És itt melyik gép az, amitől leszédül a villanyóra?'
te: Mondjuk az összestől amikor egyszerre megy? Meg a szünetmentes táp?"
-------
teéljesen*:
'Egy átlagos szállodát meg kollégiumot nem arra terveznek, hogy te ott bármilyen elektromos eszközt használj. ' - nem, de egy porszívót azért be lehet dugni nem? :D

'Szóval a pc fogyasztásánál biztos, hogy több kell egy intenzív ágyhoz, '

Na! mesélj, mi kell az intenzív ágyhoz? És ezek mennyit fogyasztanak? (Súgok: kurva sokminden és kurvakeveset)

'de ha elbírja a hálózat akkor is kismillió akadálya van.' - 2005-2007 óta épített hálózatok vidáman elbírják, és kismillió akadálya van - csak épp ezek között pont azok nincsenek, amiről te beszélsz..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.03.26. 09:45:54

@Nylul:

"Kiestél a kontextusból, ezt nem én mondtam"

Jóvanna, nem olvastam mindent vissza.

teéjesenmindegy 2020.03.26. 09:45:58

@Nylul: Istenem, tényleg nem hagyod abba?
Ott a szünetmentes táp. Nem azt írtam, hogy az zabálja az áramot.

Voltál már szállodai szobában? Hát sok sikert a porszívó bedugdosásához. Mert be lehet dugni, csak leveri a biztosítékot. Voltál már olyan helyen ahol külön kialakított hajszárító volt? Elgondolkodtál, hogy ugyan miért?

"2005-2007 óta épített hálózatok vidáman elbírják"
Egyébként a faszom se gondolta volna, hogy 2005-óta épültek csak kollégiumok az országban...

Nylul 2020.03.26. 11:48:23

@teéjesenmindegy:
'Istenem, tényleg nem hagyod abba?' - nyugodtan abbahagyhatod te is, mi tart vissza? :D

'Ott a szünetmentes táp. Nem azt írtam, hogy az zabálja az áramot.'

De, pontosan azt írtad.
Kérdeztem: 'És itt melyik gép az, amitől leszédül a villanyóra?''
Válaszoltál: 'Mondjuk az összestől amikor egyszerre megy? Meg a szünetmentes táp?'

'Voltál már szállodai szobában? Hát sok sikert a porszívó bedugdosásához.'
Voltam, sőt, a balhéig 2-3 hetente rendszeresen jártam. Egyikben sem okozott problémát a takarítószemélyzetnek a porszívó használata.

'Voltál már olyan helyen ahol külön kialakított hajszárító volt?' - na speciel ilyenben nem voltam, erről mesélhetnél, mert tényleg el sem tudom képzelni.

'Egyébként a faszom se gondolta volna, hogy 2005-óta épültek csak kollégiumok az országban...' - ilyet ki mondott, és hol?
Úgy is kérdezhetném,hogy ez úgy jön ide hogy?

white999 2020.03.26. 13:52:26

@Nylul: Amit írsz az már lehet vitaalap. A kérdés sz hogy mi különböztet meg egy kórházat egy sima épülettől. Kórház leegyszerűsítve legtöbbször hosszú folyosóról nyíló kórtermek szobák pont mint egy kollégiumban, szállodában. A jellemző különbséget a szobák felszerelései adják, amit mindenhova be kell szerelni. Most tekintsünk el a fertőzéstől, padlótól abban az országban ahol nincs maszk és fertőtlenítő. Az optimális megoldástól nagyon messze van de a hungexpo területén felállított tábori ágyak is inkább fekete afrikát idézik. Ezt kivételesen ez esetben nem a kormány fikázására mondom, mert minden lehetséges módot meg kell ragadni ami a semmitől jobb. Valóban a lift ezért szörnyű példa mert a szállodát is berendezik ágyakkal tehát van nagyobb méretű és a földszint kifejezést ismeri a magyar nyelv, a nővérek orvosok pedig lehetnek az emeleten, valamint a kiszolgáló dolgok. Viszont van étkező konyha egyéb dolgok amik rendkívül fontosak pont egy olyan helyzetben amikor szinte megállás nélkül szolgálatban van valaki.

white999 2020.03.26. 14:01:23

@teéjesenmindegy: Amikor írtad nem volt más az eljárás rend pont ezt írtam. Már a dátum és a napok sem mennek. Így nehéz lesz bármiről beszélni. Nem nagyon lesz téma ami még ettől is faék egyszerűbb lenne.

white999 2020.03.26. 14:07:00

@teéjesenmindegy: A link amit mellékeltem tegnapi volt és tegnap szerda csak hogy segítsek eligazodni a dátumok rengetegében. Nem sokat tévedtél csak egy hetet, így történhet meg hogy a posztot te hülyeségnek veszed de a megírásakor ez még a valóság volt. Tulajdonképpen ha gyorsan olvastad még akkor is.
Így nyugodtan mondhatjuk hogy te egy másik univerzumban mozogtál végig a többi hozzászólóhoz képest, aki ezt megértette elsőre.

white999 2020.03.26. 18:42:04

@teéjesenmindegy: MOST NEM AZÉRT ÍROK IDE HOGY PISZKÁLJALAK. A NÉPSZAVA CIKK ALAPJÁN IGAZAD LENNE ÉS EZ NEM A TE ÉS NEM IS A NÉPSZABADSÁG HIBÁJA. ÉN VISZONT ERRŐL BESZÉLEK AMI ITT VAN, AMIKOR A VALÓSÁG SZEMBEJÖN ÉS EZ A TRAGÉDIA.

index.hu/belfold/2020/03/26/koronavirus_teszt_tapasztalatok_hogy_tortenik_2/

na szép estét.

Muhammad Balfas 2020.03.26. 18:55:12

@chrisred: Utolsó körig jutott a magyar pályázat, már csak az ukránok voltak, meg mi.2007-ben egy ország állt mögötte egy évvel azután, hogy a miniszterelnök azt mondta Őszödön, hogy "nincs tovább, azért nincs mert elkúrtuk, nem kicsit, nagyon". Hol voltak akkor a ma a stadionok ellen csaholó pártemberek, újságírók, kommentelők??

chrisred 2020.03.27. 06:38:13

@Muhammad Balfas: Sokadszor állítod, hogy az egész ország mögötte állt, anélkül, hogy bármi bizonyítékod lenne rá. Ezt mondták az olimpiai pályázatról is, aztán valahogy sikerül átnyomni egy népszavazási kezdeményezést, és kiderült, hogy a politikai-gazdasági eliten kívül szinte senki sem akarja.

Hogy akkor az ellenzéki pártemberek milyen álláspontot foglaltak el, az Orbánék dolga volt. A civilek, adófizetők azért nem problémáztak vele, mert nem százmilliárdokról, hanem csak egy pár százmilliós (a Fidesz szerint egymilliárdos) pályázatról volt szó, egy 13 ezer oldalas ígérethalmazról, makettekről és vizuális bemutatókról.

magyarnarancs.hu/belpol/az_eb-palyazat_penzei_kiugrottak_britbe-67153

Nylul 2020.03.27. 11:38:02

@white999: Nagyon sok minden.
Az erre a témára vonatkozó ismereteim némileg megkoptak, és nem is biztos, hogy igazam van, de ha jól rémlik, tapéta, festett fal nem játszik, le kell csempézni mindent asszem 1 60.-ig.

De még nem is ez a truváj, hanem pl az épületgépészet. Ha jól rémlik, pl amelyik épületben közös csatornás elszívó van a szobák wc-jében, eleve kiesik.

De ki van ez találva, már a járvány előtt is voltak kidolgozott válságtervek, hogy mit, hogyan lehet vészhelytetben EÜ épületként hasznosítani, sőt, vannak olyan épületek amiket eleve így is terveztek. Most kicsit titokzatos leszek, de pár napon belül fogtok erről hallani.

Muhammad Balfas 2020.03.27. 16:00:31

@chrisred: Nem volt ilyen cirkusz az eredményes pályázat esetén várható stadionberuházások miatt. Nem voltak ellenséges médiavisszhangok,provokatív Index főcímek.Nem gyűjtöttek politikai erők aláírásokat ellenséges felhangokkal. Hol voltak azok a baloldalipolitikusok, akik most acsarkodnak a stadionok kapcsán?Holott alig egy évvel voltunk azután, hogy a miniszterelnök elismerte, hogy kurva nagy gond a gazdasággal. Különös, nem.? :)

chrisred 2020.03.27. 17:58:39

@Muhammad Balfas: Most sem azokkal a stadionokkal van a gond, amiket tervbe vettek, aztán nem építettek meg, hanem amiket igen. Egyébként csak úgy foltra belinkelek néhány cikket, amit ha ma írnának, akkor bizonyára le lenne sorosbérencezve a a szerző.

magyarnarancs.hu/publicisztika/santa_eb-66897
hvg.hu/gazdasag/20070417_futball_eb_cardiff

Muhammad Balfas 2020.03.28. 14:45:37

@chrisred: De akkoriban miért nem volt cirkuszolás a baloldali pártok és média részéről, amikor tudták, hogy az állam sok pénzt készül belenyomni a stadionokba? Miért nem volt ellenséges, gerjesztett hangulat mint most, hogy "miért nem a zegészségügybe, meg a zoktatásba? Annak tudatában különösen, ami Őszödön elhangzott a miniszterelnök szájából... Amiket belinkeltél marginális olvasottságú sajtótermékek. Laza kis értelmiségi fanyalgás.

chrisred 2020.03.28. 16:00:27

@Muhammad Balfas: Párszor már leírtam, ha valaki tisztában volt vele, hogy nem lesz magyar EB, azok az akkori kormánypártok voltak. Mindenki tisztában volt vele, a Mészöly videóban is elhangzott, nyilvánvalóan meg kellett volna kenni a döntéshozók közül annyit, amennyi szükséges a győzelemhez. Ilyesmi nem történt, nyilvánvalóan nem lehetett esélyünk. Akkor meg mit pörögtek volna soha fel nem épülő stadionokon. Azon a pár száz millión pedig szépen megosztozott pár csókos, akik egy eleve esélytelen pályázatért kapták.

Muhammad Balfas 2020.03.31. 21:11:12

@chrisred: Továbbra is kérdezem: egy évvel azután, hogy a miniszterelnök Gyurcsány beismerte az ország katasztrofális helyzetét, miért nem hisztiztek a futballba tervezett beruházások miatt azok a sajtótermékek, politikusok , közéleti szereplők, akik ma sikítófrászt kapnak egy stadion látványától is. Miért nem zúgott a "de mé' nem a zoktatásba meg a zegézségügybe" rigmus? Különös..

Attilajukkaja 2020.03.31. 21:13:48

@Muhammad Balfas:
"miért nem hisztiztek a futballba tervezett beruházások miatt "
Melyik beruházásokra gondolsz?

chrisred 2020.04.01. 06:19:19

@Muhammad Balfas: A kérdésedben benne van a válasz. Egy stadion látványától akkor lehet sikítófrászt kapni, vagy éppen a magyar profi futballisták átlagfizetésétől, esetleg a sportklubokba kisíbolt tao pénzektől, illetve a köztévé által a focikluboknak kifizetett jogdíjaktól, ha azok a százmilliárdok már kikerültek az államkasszából. Amíg benne vannak, miért sikítoznál?

Dzsok 2020.04.23. 09:33:13

@teéjesenmindegy: Néhány hét után akkor ennyit a bezzeg Ausztriás szövegedről, lehet tanulni tőlük, úgy hogy sokkal nehezebb helyzetből indultak és szomszédos ország Olaszországgal:
index.hu/kulfold/2020/04/23/ausztria_magyarorszag_koronavirus_jarvany_laboratorium_korlatozasok/

A gazdaság újraindításához és az átmeneti időszak kezeléséhez szükséges nagyszámú tesztelés terén is lazán le fognak körözni minket.
süti beállítások módosítása