Szamár. Milyen fasza már!

Rolandante

2016 – A szamár éve (II./I. rész) / 2016 – Year of the Donkey (Part II./I.)

Évösszegzés, előretekintés, egyéb csacskaságok – Első félév: Takashi és Chewie históriája / Annual summary, foresight and other sweet nothings – First semester: History of Takashi and Chewie

2016. december 25. - Rolandante

HUN:

A kínai naptár szerint 2016 a majom éve volt, a japán szerint meg minden bizonnyal a szamáré. Milyen a szamár? Szép, hasznos, nyugodt… talán szürke, eltűnik a ködben és Schrödinger szamaraként viselkedik, egyszer-egyszer viszont zajos, csapongó, kiszámíthatatlan. Szóval fasza! A szamár egy fasza állat. 2016 meg fasza év volt.

15683587_10154942510289189_1167969450_n.jpg

Burgos, spoiler kép :)

Januárban államvizsgáztam Debrecenben iskolapszichológia mesterszakon. Jó szarul sikerült, de én magam sem voltam akkoriban máshogy. (Amúgy semmi vész, nem készülök visszaélni a diplomámmal, például állást keresni vele vagy ilyesmi.)

Ekkortájt már szórványos levélváltásban voltam Takashival, aki előző évben a feleségével járta végig a Camino Francést a Pireneusoktól. Velem és Rocinantéval El Bierzo járás falvaiban találkoztak, közvetlenül Galícia előtt. Összesen kétszer beszélgettünk, és ő már a második alkalommal közölte, hogy jövőre vissza fog jönni Japánból, már a feleségével is megbeszélte, és egy szamárral fog zarándokolni, mint én. Mert ez valami különleges dolog, amiből rengeteget meríthet. Sokan szokták ezt egyébként mondani, mert sokan érzik így, és ilyenkor én mindig hagyok kontaktot, hogy ha tényleg visszajönnének burrogrinoként, amiben tudok, segíthessek. De még senki nem jött vissza...

Eddig!

Meséltem Takashinak a csóri kis Tolsztojról, a második szamaramról, akivel a Camino Norte útvonalon zarándokoltunk Llanés városkából elindulva még 2014 márciusában, és akit utána odaajándékoztam az Aurora de los Caminos kooperatívának (ahol Rocinante is szokott vakációzni, amikor én éppen nem vagyok Spanyolországban). Az óceánparti Muxia közelébe érve Takashi a feleségével meg is látogatta a régi monostorépületet, amelyben az Auroras és Tolsztoj tanyáznak, hogy összebarátkozzon ott az emberekkel és a szamárral. Szóval januárban már arról írt, hogy ha én is beleegyezek, kölcsönvenné Tolsztojt a monostorból, és tavasz végén sétálna vele egy nagyot. Persze, hogy beleegyeznék, hiszen én javasoltam, hogy kérje el tőlük, és a legboldogabb lennék, ha Tolsztoj egy pár hétre ismét aktív zarándok lehetne; csakhogy ekkor Tolsztoj sajnos már nem élt. Egy éjjel kint hagyták legelészni az épülettől kicsit távolabb, mint szokták, és ott megették a farkasok… (A farkastámadás 2015 novemberében történt – akkoriban jó sok baljós árny szállta meg az életemet ezen kívül is.)

15713220_10154942514934189_1022450026_n.jpg

Drága Tolsztoj, nagyon jó barát voltál, dolgos és nehéz élettel, méltatlan halállal. Köszönöm a pedagógusi és pszichológusi munkádat rajtam, nyugodj békében!

Mivel Rocinantéhoz meg én készültem visszamenni márciusban, a helyzet adta magát: új szamarat fogunk találni Takashinak, én pedig mindent el fogok követni, hogy ott lehessek a vásárlásnál és asszisztáljak az első lépésekhez a zarándokúton. Rocival együtt! Szóval március elején felkaptam Rocinantét az óceánpartról, és lassan, meg-megállva elbattyogtunk Burgosig, ami Takashi időkeretéhez ideális kezdőpontnak tűnt a Santiagoba ill. Fisterrába gyalogláshoz.

Útban Burgos felé elkezdtem írni ezt a blogot. Még mindig eléggé össze-vissza meg rendszertelen (esküszöm, megváltozom, valamint esküszöm, hogy meg fogok még esküdni rá párszor), de nagyon sokat segít a sok egyedüllétben, és megtisztel, mosolyra fakaszt minden egyes új megtekintő, hozzászóló, online újra látott Jakab-barát. Ezúton is köszönöm!

15683038_10154942511324189_66642987_n.jpg

Burgosban két év után újra találkozhattam a lovas zarándok Rafael cimborámmal, aki egy közeli falu polgármestere, és igen sok terhet levett rólam és Takashiról az ott tartózkodásunk alatt. Köszönet, honor, respecto, aigato!

Egy spanyol barát és jómagam egymástól függetlenül is ugyanazt az eladó szamárcsődört néztük ki Takashinak ott, Burgos közelében. Takashi május közepén arra vette hát az irányt, megnézte és szívébe is zárta a négyéves szőrmókot, akit Chewie-nak nevezett el. (Jó név, bár én inkább Star Trek fan vagyok: a két éve anyukámnak ajándékozott macskát Spocknak hívják, hehe.)

15712985_10154942513744189_1513076203_n.jpgTakashi és szamara*

Egy 4 éves, heréletlen szamárcsődör elég rakoncátlan tud lenni. Nem egyszerű az élet vele, s különösen a kezdet nehéz. De Takashi a szeretet rendíthetetlen alapzatára húzta fel a szamárnevelés építményét, és sziklaszilárd kapcsolatot alakított ki Chewie-val. A szamarat nem, de saját magát rendre túlterhelte – a felelősségvállalás, na meg az előrehaladás nevében. Riszpekt!! Így haladtunk is elég jól, a 68. születésnapját már Leónban ülhettük meg, ahol magamba kellett szállnom, hisz egyértelművé vált, hogy ez az ember az évek számától függetlenül fiatalabb, lelkesebb és keményebb kötésű énnálam. Bármit véghezvisz, mert nem hajlandó akadályokról tudomást venni. Kommunikációs repertoárjából hiányzik a panaszkodás, ahogy minden egyéb negatív megnyilvánulás is. Kitart és bíztat, mosolyog és tisztel. Szépíti a világot, és ezzel engem is. A „keep calm and carry on” (avagy „kussba’ vagy oszt dógozol”) ultraszimpi japán verzióját hozza. Ezek a tapasztalataim ővele, úgy tűnik, felül is írták dél-amerikai törekvéseimet: a véges időtartamú Camino küldetés befejeztével már nem feltétlenül oda vágynék először, hanem mindenekelőtt Japánba. Azután jöhet Argentína és Uruguay, meg Peru és Chile. Go with the flow, ugyebár.

Chewie számára szerintem én lehettem a szigorú nagybácsi.

Ha a hídon van immár a szamár, nem fél többé, és a következő hídra is lazán rálép, de az elsőre fel kell valahogy erőltetni, különben soha nem tanulja meg az átkelést. Nem olyan, mint egy kutya vagy egy ló. Ugyanígy áll a helyzet a lépcsőkkel és a vízbe való belegázolással. Rocinante ezeket már régóta élből adja, úgyhogy némi könnyebbséget jelentett, hogy Chewie őt követte. De azért nem mindenhová; na ekkor jöttem én.

Villafranca del Bierzoban váltak szét útjaink, pontosan annak a helynek a közelében, ahol előző évben először találkoztunk Mr. és Mrs.Takashival. Eddig a pontig meg kimaradt sajnos a vízbe gázolós tréning, nem volt rá alkalom és szükség. Chewie azóta most éppen Martaval van zarándokúton, akivel még ősszel pótoltuk utólag ezt a kurzust, talán a legnehezebbet a szamáregyetem zarándoksegéd szakján. 

15673301_10154942515094189_1695365189_n_1.jpg

Több, mint két éve, a második zarándoklata végén találkoztam Stefanie-val, aki azóta utazik és  túlél, dolgozik és önmegvalósít, tervez és kivitelez; most, a harmadik santiagoi útja után épp zarándokszállást az óceán felé tartó szakaszon. Ősszel pont akkor keresztezett minket, amikor Marta is ott volt velem Chewie-val pár napig Mélide mellett, úgyhogy naná, hogy beszállt a kiképzésbe is. Meló a javából, de talán látszik az arcokon, hogy örömteli meló, felemelő, szórakoztató.

(A képen már a begyakorlós fázis látható, de ezt meg kellett előznie annak a szakasznak, amikor elölről ketten húzzák a szamarat, én meg hátulról tolva combtőn ragadom, úgy tartva, hogy ne tudjon hátrarúgni, és kvázi megemelve betalicskázom a vízbe. Ez a tevékenység meg amennyire komikus kívülről, annyira fárasztó testközelből. Ilyen keményen még soha, egyik szamárral sem kellett megküzdenem semmiért, pedig volt dolgom párral, és jó részükkel vízbe is belekalandoztunk. Chewie viszont ritka erős, egyben ritka csökönyös jószág. Majd’ beszartam.)

15683560_10154942512854189_1913803928_n.jpg

Villafranca del Bierzo, Porta de Gloria, ami előtt Rocinante épp teljes búcsút nyer

Szóval Rocinantéval kettesben leragadtunk Villafrancánál, Takashinak és Chewie-nak nélkülünk kellett tovább küzdeniük az elemekkel. Ment is ez nekik hiba nélkül egészen Sarriáig, ahonnan már csak 110km-re van Santiago. Ám közvetlenül Sarria után folydogál egy kis patak, amin csupán egy rozoga fahíd vezet át. Nagyon impozáns erdei helyszín egyébként, sokan fényképezik is (én pont nem, úgyhogy sajnos nem tudom megmutatni), szamarak számára viszont semennyire nem tehermentesített. Bele kellett volna gázolni a folyóba, a Chewie meg olyat akkor még ugye nem tudott. Húzza-vonja, motiválja Takashi a jószágot, tök esélytelen; Chewie irtózik a víztől.

Csakhogy a caminon szoktak ám lenni angyalok!

Megjelent hát a semmiből négy markos angyalcsávó, akik egy elektromos gurulószékes mozgássérültet kísértek az úton. Megfogták négy oldalról az elektromos széket, felemelték és átvitték a patakon. Aztán visszamentek angyalkodni, helyzetet menteni, és kis tanakodás, mitévő legyeskedés után fogták a szamarat is, oszt ugyanúgy felemelték azt is, és átvitték a patakon. Áldassék nevük, folytatódhatott a csillagok háborúja zarándoklata a túlparttól egészen Santiagoig, majd a Fisterra melletti Buxánig, ahol Marta és barátai vették szárnyaik alá Chewie-t.

15713298_10154942514914189_1565851767_n.jpg

Auroras de Buxán: Marta és Jesús a woonkey-val

15645420_1330022937047902_1811763956_n.jpg

Takashi a szamaras zarándokútja óta hatalmas Chewie projekten dolgozik, melynek egyik szimbóluma a Repülő Chewie. A részletek még titkosak...;)  Nagyon jó ismerni valakit, aki megálmodik dolgokat, és azzal a lendülettel meg is valósítja őket! A példaképem. Takashi animo!!

Nagy és nagyszerű menetelés volt meghatározó találkozásokkal, megszámlálhatatlan új élménnyel, kifejezhetetlen szépségekkel. A szamár évének első fele Rocinak és nekem.

Folytatjuk még a másodikkal…;)

Addig is BOLDOG KARESZT, REMEK SZILVIT KÍVÁNOK!

 

*(A Londoni kirándulásomról írt bejegyzéshez hozzászólogató BéLóg kedvéért fontosnak tartom megemlíteni, hogy – mielőtt szólnál – tudom, hogy a képen valójában nem Takashi és szamara láthatóak, hanem a Han Solot és Chewbaccát alakító Harrison Ford és Peter Mayhew az 1977-es Star Wars filmből, jelmezben. De én azért ezt a címet adom a képnek, mert úgy gondolom, hogy ez így jópofább. Ez például most világos? … Gondolom, most már az, csak ugye így, megmagyarázva már nem olyan jópofa… Tehát. Az angol nyelvvel bírok, de a londoni kiejtést nehéz elsőre érteni. Csak máshogy fogalmaztam ezt meg. Kellemesebben, kifejezőbben. Tudod már, miért? Nem, nem tudod. Nem baj, mások tudják... Látod-e már, mi a trollság magva: a troll az rombol. Képes lerombolni például egy viccet. Egy körmönfont csacskaságot, egy komolytalankodó szellemeskedést – cserébe a csacskakörmű fonákságot és a komolykodó szellemtelenséget emelve piedesztálra. Holott a rombolás és a mondatnál nagyobb szövegszerkezeti egységek (pl. bekezdés) privát értelmezési deficitjének folyamatos, erőszakos demonstrálása helyett élhetne a csendben lapulás kézenfekvő lehetőségével, ami mindig fennáll. Írtam erről korábban, más felületen; a cikket – áttételesen bár, de – nyugodtan vedd magadra: http://emberekruhaban.blog.hu/2015/01/06/jo_jatek_a_kolbaszjogar_paintes_penisz_cimlapvihar )

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

ENG:

According to the Chinese calendar 2016 was the year of the monkey, and according to the Japanese it was certainly the year of the donkey. What’s the donkey like? Beautiful, useful, calm… maybe grey, disappears in the fog and behaves like Schrödinger’s donkey, however sometimes a bit noisy, capricious, unpredictable. So, totally cool! Donkey is a cool animal. And 2016 was a cool year.

15683587_10154942510289189_1167969450_n.jpg

Spoiler picture :)

In January I completed my state exam in Debrecen, in school psychology master's degree. I did a good shit, but anyway, neither I felt otherwise that time. (By the way, don’t panic, I’m not planning to make use of the degree, e.g. to find job with it or something like this.)

At that time I was already in exchange of letters with Takashi, who walked along the Camino Frances starting from the Pyrenees a year before with his wife. They met me and Rocinante in the villages of El Bierzo, directly before Galicia. We had two conversations all in all, and he told me already at the second time that he’ll return from Japan to pilgrimage with a donkey like I do, he already even discussed it with his wife. Beause it’s something special, from which he can draw a lot. Many people say it ‘cause they feel this way, so I always leave my contact in case they would truly return as burrogrinos, so that I could help what I can. But nobody has returned yet...

Until now!

I told Takashi the story of poor little Tolstoy, my second donkey with whom we did our pilgrimage on the route of the Camino Norte, starting from the little town of Llanés in Asturias, back in March 2014, and who I then gave as a present to the Aurora de los Caminos cooperative (where Rocinante also spends his holidays sometimes when I’m out of Spain). Arriving in the near to the oceanfront Muxia, Takashi with wife visited the old monastery building, where the Auroras and Tolstoy are camping, so that he would make friends with these people and the little donkey. So in January, he already wrote me about borrowing Tolstoy from the monastery if it’s OK for me too, and he would walk with him a long one in late spring.

Of course I’m in, since I was the one who recommended him to ask the donkey from them, and I would be the happiest if Tolstoy would be a pilgrim once again for some weeks; only that at this time, sadely, Tolstoy was no longer alive. One night, they left him to graze a ittle bit further from the building than they used to, and there the wolves ate him... (The wolf attack happened in November 2015 – back then, a lot of ominous shadows also possessed my life besides this.)

15713220_10154942514934189_1022450026_n.jpg

Dear Tolstoy, you were a great friend with hard-working and difficult life, unworthy death. Thank you for your educational and psychological work completed on me, Rest In Peace!

Since I was planning to return to Rocinante in March, the situation was clear: we will find a new donkey for Takashi, and I will do my best to be present at the business and to assist at the first pilgrim’s steps. Together with Roci of course! So in the beginning of March I picked Rocinante from the oceanfront and slowly, step by step we marched to Burgos, which seemed an optimal starting point for Takashi to walk to Santiago and Fisterra.

It was on my way to Burgos that I started to write this blog. It’s still quite mixed-up and random (I’ll change, I swear I’ll be good… and I swear I will also swear it many times), but it helps a lot in my solitude, and every one of viewers and commenters, friends of St.James found online again honours me and cheers me up. I would like to thank you also on this platform, again!!

15683038_10154942511324189_66642987_n.jpg

After two years, in Burgos I could meet my equestrian pilgrim friend Rafael again, who’s the mayor of a nearby village, and who helped me and Takashi a lot during our stay there. Gratitude, respecto, aigato!!

A Spanish friend and me independently from each other found the same donkey stallion for sale for Takashi, there, close to Burgos. So Takashi turned that way in mid-May, got known and immediately embraced in his heart this little fluffyness, and named him Chewie. (Great name, but I’m rather a trekkie /=Star Trek fan/: I named Spock the cat I gave my mother as present two years ago.:))

15712985_10154942513744189_1513076203_n.jpg

Takashi with his donkey

A 4-year-old non-castrated donkey stallion can be quite unruly. Life is not easy with him, especially at the beginning. But Takashi based the donkey education on the strongest foundation of love and formed a rock-solid relationship with Chewie. He often overwhelmed himself, but not the donkey – in the name of responsibility and the progress. Respect!! Thus, we were definitely progressing well, we could celebrate his 68th birthday already in León, where I had to reflect on myself deeply ‘cause it became clear that this man is younger, more enthusiastic and more badass than me, regardless of the number of years. He carries out anything because he doesn’t want to take note of obstacles. His communication repertoire doesn’t include complaining, neither any kind of negative expressions. He keeps on and encourages, honours and smiles at you, continuously. Makes the world greater, and thus, makes me greater too. He brings the amazingly appealing Japanese version of “keep calm and carry on”. These experiences with him now seem to overwrite my South-American aspirations: after the Camino mission of finite duration I wouldn’t necessarily wish to travel America first, but above all to Japan. Then can come Argentina and Uruguay, Peru and Chile. Go with the flow, isn’t it?!

For Chewie I played the role of the strict uncle

When the donkey’s already on the bridge, he’s not afraid any more, and he also steps on the next bridge without problem, but as for the first time he has to be forced, otherwise he never learns how to cross. It differs from a dog or a horse. The same case stands for stairs and for the stepping into water. It’s in Rocinante’s blood for a time, so it meant a big relief that Chewie was following him… but not everywhere… and than it came my turn...

Our ways separated in Villafranca del Bierzo, exactly in the near of the place where my first encounter with Mr. and Mrs. Takashi happened. To this point, unfortunately we missed the “gazing into the water” training; there was no possibility and need of it until then. Since then and right now Chewie is on pilgrimage again, with Marta, with whom afterwards in the autumn we made up for this course, maybe the most difficult at the Donkey University’s pilgrim assistant major.

15673301_10154942515094189_1695365189_n_1.jpg

More than two years ago, at the end of her second pilgrimage I met Stefanie the first time. Since then she’s travelling and surviving, working and self-actualizing, planning and realizing (right now, for example, an albergue on the way to the ocean). She crossed our way in autumn just when Marta with Chewie was with me next to Melide for a few days, so of course she joined the training session too. It’s a hardcore job at its best, but it may seem on the faces that it’s joyful and uplifting too.

(It is already the practicing phase on the picture, but this had to be preceded by the moment when two people draw the donkey from the front and I grab him on top of the thigh while I hold him not to be able to kick backwards, and then, carry him into the water by quasi lifting the animal. And the funnier this activity to watch, the more tiring it to do… I never had to fight an animal so hard. And, believe me, I already had a history with some donkeys and we had even water adventures with them, but Chewie is an extremely strong and stubborn creature…. I have to admit I almost crapped myself of the exertions.)

15683560_10154942512854189_1913803928_n.jpg

Villafranca del Bierzo – Iglesia de Santiago (Porta de Gloria)

As I said we stucked at Villafranca with Rocinante, so Takashi and Chewie had to challenge with the elements without us since then. They succeeded very well up to Sarria from where Santiago de Compostela is only 110km far away. Directly following Sarria there’s a small river flowing, above which only a ramshackle wooden bridge lead through. Anyway, it’s a very impressive forest scene, many people even take photos, but for donkeys it’s not really accessible. They would have waded into the water, but back then Chewie was not yet able to perform this act. Takashi is trying to pull, drawing and motivating the animal, completely hopeless. Chewie has aversion to water...

But it’s important to know that always there are angels on the Camino!

Four big shaped angels appeared out of the nothing who escorted a disabled person in electric wheelchair on the way. They grabbed the electric wheelchair from the four sides, lifted and carried it through the stream. Then they returned to act as angels, to save the situation, and after some discussion they grabbed the donkey as well and carried it through the stream the same way. Blessed be their names, the star wars pilgrimage could continue from the other side of the stream up to Santiago, then to Buxán (next to Fisterra), where Chewie was taken care by Marta and her friends.

15713298_10154942514914189_1565851767_n.jpg

Auroras de Buxán: Marta and Jesús with the famous woonkey

15645420_1330022937047902_1811763956_n.jpg

Since his donkey pilgrimage Takashi is working on a great Chewie project, a logo of which is the Flying Chewie. Details are secret yet...;) It’s so wonderful to know someone who dreams and immediately makes them come true! He is my role model. TAKASHI ANIMO!

That was a great long march with meaningful encounters, countless new experiences and inexpressible beauties… For Roci and me this is the first semester of the year of donkey

To be continued with the second one...;)

¡¡FELIZ NAVIDAD, PROSPERO AÑO NUEVO!!

A bejegyzés trackback címe:

https://rolandante.blog.hu/api/trackback/id/tr6012069679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Határátkelő 2016.12.30. 17:02:31

Szia!

Mindenekelőtt BUÉK! Másodsorban pedig nagyon tetszett a poszt, beválogattam a szilveszteri blogajánlóba, a szokásos módon. (Arról meg fogalmam sincs, hogy hova kevertem az email-címed... :)

Üdv

Rolandante 2016.12.31. 11:12:25

@Határátkelő: Megtisztel, köszi!!! Pár napon belül 2. rész.. (Fészen váltottunk csak üzit, de majd elküldöm az e-mailem:))