Szamár. Milyen fasza már!

Rolandante

Az erőszaktevő meleg szamár esete Bohumil Hraballal // Bohumil Hrabal's case with the rapist gay donkey

2017. május 25. - Rolandante

HU:

Négy évvel ezelőtt ez volt az egyetlen bejelentkezésem Facebookon a Caminoról (pár napja volt még csak meg a szamár):

2013 szeptember 26 •
"Camino nights: Este 11-re koromsötétben beslattyogunk Rocinantémmal a festői San Juan de Ortegaba, egy 18 (azaz tizennyolc!) lakosú faluba Logroño és Burgos között. A templom előtti parkban kikötöm, én meg leheveredek a templom tövében egy szélvédett helyen, ahonnan ráláthatok. Fél 3 körül egyszer csak hatalmas kolompolásra meg ugrabugrálásra kelek, kinyitom a szemem, de azt hiszem, álmodok, úgyhogy először vissza is csukom: megjelent a semmiből egy fiatal csődörszamár, és épp próbálja asszonyává tenni Rocinantét, az én csődörszamaramat. Mindezt pár méterről nézi egy fehér kanca, aki követi a csődört, mint cigányt a felesége – szintén kolomppal a nyakában (el is neveztem őket Kolompár házaspárnak). Rocinante közben rugdossa fejbe a csődört egyszerre a két hátsó lábával, mint egy pankrátor. Odarohanok kipattant szemmel, háborogva eltöröm a kis ratyin a túrabotomat, le se szarja, ugrál tovább Rocinantéra, én próbálom térddel lerúgni csórikámról (nekem reggelre bedagadt a térdem, a szamárnak semmi baja, szóval állatgenderista ill. meleg-jogharcos megjegyzések nem hiányoznak!:)), egyszer csak elszakad a menekülni próbáló Rocinante kötele, és elkezd vágtázni végig a kihalt utcán. A begerjedt buzerant utána, én meg őutánuk. Képzeljétek már el ezt a karavánt: papucsban üldözök egy erektált kanszamarat, aki üldöz egy másik kanszamarat, aki meg időnként hátrarúg az újdonsült patkóival, amik kanyarban faroláskor szikráznak. A sort pediglen zárja egy utánunk rohanó nőstényszamár. Mindez hajnal 3-kor a kihalt utcán, hatalmas kolompolás közepette... Hrabal Sörgyári capricciojában van egy ilyen hirdetés: "Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!" Nos, ez szamárral is maximálisan működik."

20170521_143154.jpg
Csanalas Szent János. Róma felé tartva újra itt járunk hát... világosan látszik Rocinante szemében a félelem, hogy ismét (khm) behatoljon ebbe a faluba.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------


EN:


4 years ago that was my only login on facebook from the camino (I just bought the donkey a few days before):


September 26, 2013 •

"Camino nights: 11pm together with my loving Rocinante we crawled into the picturesque San Juan de Ortega, a village of 18 (eighteen!) inhabitants between Logroño and Burgos. I tie him in the park in front of the church and I lay down in a sheltered place at the foot of the church from where I can see him. Around 3am I suddenly wake up to a huge sound of cowbell and bouncing. I open my eyes but I think I’m dreaming so I close it back immediately: a young stallion donkey appeared from the nothing and he is deeply in the process of trying to make my stallion donkey Rocinante to be his wife. All of this is closely watched by a white mare following the stallion, like the gypsy’s wife does. Meanwhile Rocinante is kicking the stallion in the head with both of his hind legs at the same time like a WWF wrestler. I rush up there with my eyes popped out, immediately break my hiking stick on the back of the little fag. Of course he doesn’t give a shit, just continues to jump on Rocinante. I try to kick him from Rocinante with my knee (so I had swollen knee till morning, the donkey had no problem, so no need of animal protector or gay right activist comments:)), when Rocinante’s rope was torn. He starts to run with it down the deserted street. The horny little bastard after him, and me after them. Come on… just imagine this caravan: in my slippers chasing a stallion donkey with an erected penis, who is chasing another stallion donkey sometimes kicking backwards with his newly pedicured horseshoes which are sparkling in the bend. And the line is closed by a mare running after us. This all happens at 3am, on the abandoned street, in the middle of loud cowbelling… In one of Bohumil Hrabal’s novels (“Postriziny”) there’s an advert: “Are you bored? Buy a raccoon!” Well, I have to tell you this works maximally with a donkey too!"

20170521_143154.jpg
St.John of Sandgrouse. So heading to Rome here we are again.. just look at the fear in Roci's eyes to (khm) penetrate this village again.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rolandante.blog.hu/api/trackback/id/tr1712540273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása