HUN:

Az alábbi történetet semmi kedvem nem lett volna magamtól megírni, mivel azóta is kábé minden nap el kell mesélnem valakinek, annyian kérdezik: „hogy a vérbe jutottál a jószághoz, hombre?” ... Most az élet egy kellemes meglepetés révén megmentett ettől, ugyanis 3 év után ismét összefújt a szél Zitával, a magyar zarándokkal, aki hamarabb találkozott Rocinantéval, mint én magam, és most saját fényképeivel illusztrálva, önként megírta helyettem az emlékirataimat – saját nézőpontjából, nyilván.

Nekem baromi szórakoztató volt elolvasni, más szemszögéből lesni ezekre a sorsfordító napokra. Vagy másfél hétig sátraztam Estella határában egy furulyával gyűjtögetve Navarra leghíresebb bikaölője, Pablo Hermoso Mendoza eladó szamarára... Zsigereimben raktározom a gondolatot, ami akkoriban hasogatott belém: „Azta, ezekre a napokra egész életemben emlékezni fogok, az száz!”… Eddig így is van, és nem is bánom. Zita most segített, hogy így is maradjon, KÖSZI!!! 

Mendoza... én a bikának szurkolok!

„Tartozom egy sztorival: 

Egy barátnőmmel 2013 szeptemberében indultunk a francia úton. Estellaba értünk, ahol is a szállásunk egy dombtetőn helyezkedett el. Miután lepakoltuk a cuccainkat és letusoltunk, eldöntöttük, hogy bemegyünk vacsorázni a városba. Az albergue-től egy kis út vezetett le a városba, rajtunk kívül egy lélek sem járt akkor ott, leszámítva egy gyanús alakot, aki mögöttünk volt pár méterre. Időnként kicsit közelebb jött, aztán picit megint távolodott. Az agyam akarva-akaratlanul elkezdte dobálni a rémképeket, és képzeletben már a csáknorriszos pörgörúgást gyakoroltam. Igazából olyan izomlázam volt, hogy lépni alig bírtam, de reméltem, hogy az adrenalin majd segít, ha erre tényleg sort kell keríteni. Egyszer csak a furcsa figura megszólalt és megkérdezte, hogy "ti magyarok vagytok?". Ez volt az első találkozásom Rolanddal. Elkezdtünk beszélgetni, elmondta, hogy nagyon nehéz a hátizsákja, nehezen tud vele menni, és úgy döntött, hogy magyar népdalokat furulyázik az út mellett, és az összegyűlt pénzből egy szamarat vesz. A szerződés aláírására talán másnap került sor, és a szamár is már a városban volt, de még pár euró hiányzott az árából. Mondtuk neki, hogy mikor jöttünk be a városba, akkor a templomkertben volt egy szamár, és erre mondta, hogy az az övé lesz, és még nem is látta! :) Kicsit még beszélgettünk, majd elváltak útjaink azzal, hogy akkor most megy megismerkedni a jövőbeni szamarával, másnap úgyis látjuk még egymást. 

A legkorábbi fellelhető kép Rocinantéról :)

Másnap találkoztunk is, úgy volt, ahogy mondta, ült az út mellett és népdalokat játszott. Utána már nem találkoztunk, de mindig hallottunk róla. (Még 2014-ben a portugál úton is!:))

Hogyan ne vegyünk szamarat a Caminora - 1. szabály: Ne adj ki érte 700 eurot!

Erre idén megyek a Primitivon, elhagyom Melidét, és épp azt próbálom eldönteni, hogy a vízhólyagjaim vagy a térdem fáj jobban, mikor is egy patakhoz érve látok egy szamarat egy fához kikötve. Hozzá tartozó ember sehol, ellenben észrevettem egy sátrat egy pár méterre. Mondom a szamárnak: "Tán csak nem te vagy AZ A SZAMÁR?! Apád hol van?" Teljesen izgalomba jött, látszott, hogy tudja, ez egy rendkívüli pillanat! Na jó, ez persze nem igaz, konkrétan le se sz@rta a jelenlétemet. Emiatt nekem kellett a tettek mezejére lépni, és először kicsit félénken, majd egyre bátrabban hívogattam Rolandot. Kis idő múlva nyílt a sátor és kilépett belőle Roland!!! Nem hittem a szememnek! Még fel se ocsúdott, mikor én már daráltam, hogy három éve Estellában... tudod... szamár… akkor vetted... és tudta!:) Nagyon régen örültem ennyire a viszontlátásnak, komolyan az egész napomat feldobta! (És még most is, akárhányszor eszembe jut!) Tök jót beszélgettünk! Akkor ígértem meg, hogy a sztorit megírom. Pici csúszással, de sikerült! De tranquilo van vagy mi! :) ”

Reunion 2016

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ENG: 

I wouldn’t have had the desire to write down the following story by myself, ’cause ever since I have to tell it to someone almost every day. So many people ask: „How the hell did you find this poor cattle, hombre?” ... And now the life – by a nice surprise – has saved me from all of this, as after 3 years I bumped into Zita, the Hungarian peregrine, again, who’d met Rocinante even before I met him, and has now illustrated with her own pictures and written my memoirs instead of me – from her own perspective of course.

For me, to read it was incredibly entertaining, viewing these life-determinating days from someone else’s point of view. I was camping for about one and a half week in the border of Estella playing on a flute to collect money for the donkey for sale of Navarra’s most famous bull killer, Pablo Hermoso Mendoza... I’m preserving the thought that “I’ll remember these moments for the rest of my life, I swear it”… This has been this way so far and I don’t regret it. Zita helped me now so that it will remain this way, THANK YOU!!!

Mendoza... I support the bull!

“I owe you a story:

I started with a friend of mine on the French Way in September 2013, arrived together in Estella, where our accommodation was located on a hill. After we unpacked and had a shower, we decided to go and have dinner in the town. A small road led into the center from the albergue, there wasn’t a soul apart from us, except for a suspiciously weird character with a few meters behind us. Sometimes he came a little bit closer, sometimes moved a little bit further. My brain started to play nightmares unwillingly and I imagined myself already practicing the spinning kicks learnt from Chuck Norris. Okay, to be frank, my muscles had so big soreness that I was only hardly able to move but I hoped for the adrenaline to help me when it should happen. And suddenly the strange figure asked “are you Hungarians?” This was my first encounter with Roland. We started to talk and he said that his backpack is so heavy, he is hardly able to walk so he decided to play Hungarian folk songs on the way to collect money for a donkey. They signed the contract just the next day and the donkey was also already in the town, but a couple of Euros were still missing from the full price. We told him that we saw a donkey in the church’s garden when we entered the town, and he answered that will be his and he hadn’t even seen it yet! We talked a little bit more and then we parted ways ‘cause he’s going to get to know his future donkey and anyway, next day we’ll see each other…

The earliest available picture of Rocinante :)

And we did meet the next day, he was like he’d said it, sitting beside the road and playing folk songs. Then we didn’t meet, but always heard about him. (Even in 2014 on the Portugese way! :) )

How not to buy a donkey in Spain - 1st rule: Don't give 700 Euro for it!

And now, I’m on my way at the Primitivo, passing Melide, and I’m just trying to decide whether it is my blisters or my knee that hurts more, when arriving to a brook I catch sight of a donkey tied to a tree. There’s no man at his side, however I noticed a tent several meters behind him. I told the donkey: „ You can’t be THAT DONKEY, can you?! And where is your dad?” He got totally excited, he seemed to know this is an extraordinary moment of our life! OK, this is not true, actually he didn’t give a shit that I was there. So I had to do something and at first just shyly, then I started to call Roland by his name more bravely. After a little time the tent opened and Roland stepped out of it!!! I couldn’t believe my eyes!!! He didn’t even wake up properly but I started immediately to tell him that for 3 years, in Estella… you know… the donkey… you bought it… and he knew it!:)

I haven't been so happy about a reunion since long, seriously, it made my day! (And even now, whenever it comes to my mind!) We had a nice conversation! It was that time I promised that I’ll write the story. Maybe with a little delay, but I succeeded! But it’s tranquilo, isn’t it? :) ”

Reuninon after 3 years